Kisalföld logö

2018. 04. 21. szombat - Konrád 11°C | 25°C Még több cikk.

Megkezdődtek a kishantosi birtokperek

A bíróság értékelése szerint a jogvita az állam és a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ között van, nem pedig a régi és az új bérlő között.

Az első fokú ítélet alapján a bíróság sem a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft., sem pedig az új bérlő részére nem állapította meg, hogy jogosult lenne a terület használatára.

Bitay Márton , a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földprogramért felelős államtitkára arról számolt be: a bíróság értékelése szerint a jogvita az állam és a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ között van, nem az új bérlők és a régi között. Miután a Kishantosi Vidékfejlesztési Központnak lejárt a szerződése, így az állam nincs jogviszonyban a társasággal, de az írásos ítélet megérkezése után jogi szakértők vizsgálják majd a kérdést - mondta.

A kishantosi birtokperek három tárgyalással kezdődtek meg pénteken a Székesfehérvári Törvényszéken, ezeket az új bérlők, illetve a korábbi bérlő indította.

Bitay Márton hangsúlyozta, hogy a kft. szerződése lejárt, és megnyugtatónak nevezte, hogy a bíróság sem állapította meg ennek ellenkezőjét. Több mint fél éve használják szerződés nélkül az állami területet, nem fizetnek bérleti díjat, és nem engedték, hogy az új bérlők birtokba vegyék a földet - mondta. Az államtitkár kitért arra is: már 2010 előtt is voltak perek Kishantos kapcsán, ezek közül a legérdekesebb 2009-ben zárult le, amikor a kft.-t csaknem 30 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezték az állam javára.

Bitay Márton sajnálatosnak tartja, hogy megfogalmazása szerint állandóan jogvitában kell állnia az államnak ezzel a kft.-vel, amely most sem hajlandó elfogadni azt a tényt, hogy tavaly ősszel lejárt a szerződése.

A Székesfehérvári Törvényszék sajtóosztálya rámutatott, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. ellen kezdeményezett birtokvédelmi eljárásokban a Székesfehérvár jegyzője által meghozott határozatokkal szemben összesen nyolc keresetlevél érkezett a Székesfehérvári Járásbíróságra, valamint birtokvédelem érdekében maga a társaság is kezdeményezett peres eljárást.

A járásbíróság a keresetlevelekkel kapcsolatos hiánypótlási felhívásokat követően három ügyben pénteken kezdte meg a tárgyalást. A további peres ügyekben az első tárgyalások jövő hétfőn és kedden lesznek.

A gazdaság 452 hektár állami földterületen folytatta tevékenységét, amelynek bérleti joga 2013. októberben lejárt. A földterület jövőbeni hasznosítására a magyar állam képviseletében a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) meghirdette a területeket, a pályázatra a központ is jelentkezett, azonban nem nyert. November 4-én a kishantosi földek két hivatalos átadás-átvételi procedúrája közül csak az egyik történhetett meg, miután az addigi bérlők, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. tulajdonosai megtagadták az állami földek hivatalos átadását a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) képviselőinek. Az NFA azonban átadta az érintett földterületeket az új bérlőknek.

Az idén április 12-én az állami földpályázaton nyertes új bérlők elkezdték beszántani a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. által ősszel és tavasszal elvetett növényeket, a Kft. vezetői szerint több mint 140 millió forint értékű bionövény-állományt semmisítettek meg. A cég illetékesei feljelentést tettek a rendőrségen. A név nélkül nyilatkozó nyertes földbérlők elmondták: a jogtalanul elvetett növényeket kiszántják, a földeket jogszerűen használják, és majd az időjárás alakulásának megfelelően eldöntik, mit vetnek bele.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Önhibájukon kívül nem jut pénztárgép a kereskedőknek

Az üzembehelyezési támogatás hónap végéig igényelhető, ám még mindig sokan nem jutottak… Tovább olvasom