Kisalföld logö

2018. 10. 17. szerda - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Megállapodott a Spar és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete

Megállapodott a 2018-as bérekről a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ).
A Spar és a KASZ közös közleményben ismertették, hogy a vállalat valamennyi munkavállalója magasabb fizetést kap az idén. A Spar garantált bérminimum, illetve minimálbér jogszabályban rögzített emelésén túl is biztosít bérfejlesztést a dolgozóknak, a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a kezdő bér minimum havi bruttó 200 ezer forint lesz - tették hozzá. 

A béremelés mellett bevezetik a Spar hűségprogramot, amellyel béren kívüli juttatásokat is kapnak a munkavállalók, a Sparnál eltöltött évek függvényében. Emellett megmarad a dolgozók 13. havi juttatása, valamint továbbra is él a 10 százalékos dolgozói vásárlási kedvezmény.  

A közleményben Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője hangsúlyozta: a vállalat tavaly 10 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtott végre, idén ez eléri a 9 milliárd forintot, amelyet a járulékcsökkentés közel 1 milliárd forint értékben fedez. Ez két év alatt a bérek 40 százalékos növekedését jelenti a Spar-nál.  

A közlemény szerint a Spar Magyarország beruházási kerete idén meghaladja a 23 milliárd forintot, amelyet az osztrák családi tulajdonban lévő vállalat Magyarországon fektet be. Ennek keretében közel 20 áruházat újíthatnak fel és több új áruházat is átadhatnak.  

Maczelka Márk megjegyezte: a tervek szerint a beruházásoknak köszönhetően a dolgozók létszáma idén tovább bővülhet. A cég fluktuációs rátája egy év alatt közel 7 százalékponttal csökkent, ami a bérferzárkóztatási stratégia helyességét támasztja alá. 

Korábbi közlés szerint a Spar Magyarország árbevétele 2016-ban meghaladta az 516 milliárd forintot, 5,2 százalékkal volt több az előző évinél. A cég 26 éve van jelen Magyarországon, hálózatához 508 üzlet tartozik, ebből 133-at üzemeltetnek franchise partnerek. A társaság 13 ezer munkavállalójával évek óta Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatója. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emelkednek a fizetések a Sparnál

Megállapodott a 2018-as bérekről a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). Tovább olvasom