Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Még mindig alacsonyan az ipari termelés

Az ipari termelői árak 2010 januárjában 0,6 százalékkal maradtak el a 2009 januáritól.

A termelői árak viszont az előző havihoz képest 0,8 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

Decemberben egy hónap alatt 0,1 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak, míg éves összevetésben 1,3 százalékkal nőttek.

A belföldi értékesítési árak januárban az előző hónaphoz viszonyítva 1,8 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest pedig 1,6 százalékkal nőttek.

Januárban az exportértékesítés árai 0,1 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest, és 2,7 százalékkal maradtak el a 2009 januáritól. A forint januárban 1,4 százalékkal erősödött az euróhoz képest és egy százalékkal gyengült a dollárhoz viszonyytva. Az egy évvel korábbihoz, 2009 januárjához képest a forint az euróhoz viszonyítva 3,8 százalékkal, a dollárhoz képest pedig 10,9 százalékkal erősödött.

A feldolgozóiparban a termelői árak átlagosan 0,5 százalékkal mérséklődtek 2009 januárjához viszonyítva és 0,3 százalékkal emelkedtek 2009 decemberéhez képest.

A feldolgozóipar belföldi értékesítési árai éves összehasonlításban a legnagyobb mértékben a kőolaj-feldolgozás (20,2 százalék), a vegyi anyag, termék gyártása (18,5 százalék) emelkedtek. Az előző év januárjához képest mérséklődtek a termelői árak a kohászatban és fémfeldolgozásban (4,7 százalék), a textil- és bőriparban (2,6 százalék), az élelmiszeriparban (2,5 százalék), a fa-, papír- és nyomdaiparban (1,9 százalék), illetőleg a gép, gépi berendezés gyártásban (0,9 százalék). A többi feldolgozóipari ágazatban az áremelkedés mértéke 0,7 és 3 százalék között alakult.

A feldolgozóipari ágazatok belföldi értékesítési árai 2010 januárjában átlagosan 1,3 százalékkal haladták meg az előző havit. A legnagyobb mértékben, 5,9 százalékkal a vegyi anyagok, termékek árai nőttek, alapvetően az ipari gázok közel 17 százalékos áremelkedésének következtében - jegyzi meg a KSH.

A kőolaj-feldolgozásban egy hónap alatt 5,1, az egyéb feldolgozóipar, 0,9, a villamos berendezések gyártásában 0,7, az élelmiszer- és gyógyszeriparban 0,3 százalékkal emelkedtek az árak. A többi feldolgozóipari ágazatban 0,1 és 0,8 százalék közötti havi árcsökkenés történt. A víztermelés, -kezelés, -ellátás díjai 3,4 százalékkal nőttek januárban decemberhez képest.

A belföldi értékesítésben 12,4 százalékos súllyal szereplő élelmiszeripari termelői árak 2,5 százalékkal csökkentek egy év alatt és 0,3 százalékkal emelkedtek decemberhez képest. Ebben a szektorban az exportértékesítés árai decemberhez képest 1,6 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest 8,7 százalékkal estek vissza.

A belföldi értékesítésben 47,2 százalékos súlyt képviselő energiaellátás belföldi értékesítési árai decemberhez képest az átlagnál jobban, 2,3 százalékkal emelkedetek, de az egy évvel korábbihoz képest 1,9 százalékkal voltak alacsonyabbak januárban.

Ugyanakkor az exportértékesítési árakban több mint 27 százalékos súlyt jelentő számítógép, elektronikai és optikai termékek ára decemberhez képest lényegében stagnált, 0,2 százalékkal mérséklődött, az egy évvel korábbinál pedig 6,3 százalékkal volt alacsonyabb. A szintén több mint 27 százalékkal részesedő járműgyártás exportárai decemberhez képest 0,6 százalékkal, 2009 januárjához viszonyítva pedig 3,3 százalékkal csökkentek.

A belföldi értékesítésben az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül 2010 januárban az előző hónaphoz képest az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban 2,3, a fogyasztási cikkeknél 0,3, a beruházási javaknál 0,1 százalék áremelkedést mért a KSH. Az előző év azonos hónapjához mérten az árak az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban 2,4, a beruházási javak gyártásánál 0,2 százalékkal nőttek, a fogyasztási cikkek esetében 1,1 százalékkal mérséklődtek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Freesoft a MÁV pályázat győztese

A Freesoft Nyrt. alvállalkozóként részt vesz a MÁV forgalomirányítási információs rendszerének… Tovább olvasom