Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

MÁV vonalakkal bővítene a GYSEV

A vonalátvételekről a GYSEV Zrt. munkatársa annyit közölt: stratégiai elképzeléseik között szerepel a bővítés.

A kisalfold.hu kérdésére Stöckert Dávid, a GYSEV kommunikációs munkatársa annyit közölt, "a vonalátvételekről a GYSEV Zrt. továbbra is annyit tud mondani: stratégiai elképzeléseink között szerepel a bővülés. De ahhoz, hogy megtörténhessen, tárgyalások szükségesek, amelyekhez idő kell."

Október végén a Népszabadságban megjelent cikk kapcsán kérdeztük a GYSEV-et, akkor annyit tudtunk meg, hogy 12 vonalat venne át a társaság.

MÁV vonalakkal bővítene a GYSEV

Folynak a tárgyalások a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) osztrák  tulajdonosaival arról, hogy miként finanszíroznák annak a 600  kilométernyi vasútvonalnak a fejlesztését, amelyet a MÁV-tól kíván  üzemeltetésre átvenni a GYSEV - mondta a Napi Gazdaság hétfői  számában megjelent nyilatkozatában Szabó András, a GYSEV  igazgatóságának elnöke.

Teljesen érthető és elfogadható, ha a fejlesztések finanszírozásának fejében beleszólást kérnének a döntésekbe, esetenként pedig különleges szavazati joggal vagy vétóval is kívánnak élni - mondta az elnök.

A 600 kilométer hosszú nyugat-dunántúli vasúti hálózathoz 230 kilométernyi osztrák hálózatot csatolnának, így a meglévőkkel együtt összesen 1.200 kilométer hosszú pályán regionális szolgáltatóvá válna a vasúttársaság. A kelet-nyugati és észak-déli összeköttetést biztosító vasúthálózat fejlesztésében az osztrák vasút a GYSEV partnere. A Nyugat-Pannon Régió létrejöttével pedig egy sor európai uniós fejlesztési forrás is megnyílna a GYSEV előtt.

Sopront vasúti fordítókoronggá alakítanák - mondta Szabó András. A rendezőpályaudvar jelenleg napi 1.500 kocsit képes fogadni és indítani, és ezt a fejlesztések révén logisztikai bázis egészíti majd ki.

Olvasóink írták

  • 9. janika 2009. november 17. 21:55
    „Ugyan már! Szerintem nem németül lesz kiírva az országházra, hogy Gyarmatügyi Hivatal!Rebellisek már voltunk!”
  • 8. SzórakészÍrókéz 2009. november 17. 07:32
    „vegyék meg(-át), az országot is, akkor talán majd jobb lesz...(nekik?), vagy már át is vették? csak MI nem érezzük?”
  • 7. pistika 2009. november 16. 17:00
    „Az Állomás utca és a Kőszegi út közötti részen lehetne egy buszpályaudvar. A vidéki buszjáratnak nem kellene a városközpontot terhelnie, a helyi járatok zöme meg eddig is bement a vasúthoz. A belső szállítást meg sűrűjáratú, kis- és közepes méretű buszokkal rugalmasan meg lehet oldani. Persze ehhez önkormányzat/gysev/volán közös összehangolásra lenne szükség, ami a vízfejeket ismerve némiképp reménytelen. Persze a vasút/autóbusz logisztikai központ akkor lenne igazi, ha egy szgk P+R is lenne ott. Valamikor felmerült a Várkerület autótlanítása, igaz akkor még nem volt mélygarázs. Mivel a Kisvárkerületen is tervezve vagyon egy ilyesmi, így bizonyára marad a belvároson keresztül hömpölygő forgalom. Pedig egy belváros csak akkor élhető, ha az az embereknek és nem a járműveknek van elsősorban fenntartva.”
  • 6. urbaniastapista 2009. november 16. 13:16
    „Járjanak a vonatok a Déli Pályaudvarra. Oda nem fér el a buszállomás?
    Akkor a vonatok és a buszok is végigmennek a városon. Sőt, aki vonatról távolsági buszra száll, az kétszer is.:)”
  • 5. Pistike 2009. november 16. 12:47
    „Egy ilyen kicsi városban azt mondani, hogy messze van...”
  • 4. egysoproni_ 2009. november 16. 11:28
    „3. hozzászólás Pistike !
    Egymáshoz közelebb! :-) Bár megjegyzem, nekem jobb, a jelenlegi busz pu. helye mivel ott lakom tőle 10 percre és aki busszal jön be a városba úgy érzem, hogy bárki bárhova el tud jutni 10 percem belűl bárhol is szálljon le a távolsági buszról. Ellenben ha a GYSEV pu. höz közel tennék akkor az Északnyugati városrész igen messze lenne és helyijáratu buszokat is igénybe kellene venni sokaknak ahhoz, hogy hazajussanak. A jerevánon és közvetlen környékén viszont él kb 12 - 14 ezer ember...”
  • 3. Pistike 2009. november 16. 10:56
    „"közelebb lehetne hozni a vasúti- és a buszállomást is"

    Mihez közelebb?”
  • 2. pistika 2009. november 16. 09:55
    „Tán közelebb lehetne hozni a vasúti- és a buszállomást is. Bár a Volán ezt nagyon nem szeretné.”
  • 1. pulci 2009. november 16. 08:33
    „Jo lenne ha megpalyaznak soproni szemely pu. felujitasat az EU-nal meg ha nem is az elkövetkezö evekben de belathato idön belül. Bar a szemelyforgalom nem olyan jelentös mint a teherforgalom de ha most felujitjak a Sopron-Szombathely vonalat ill. megveszik az uj vonalakat akkor egy Sopronhoz melto pu.-ra is szükseg lenne, föleg ha több nemzetközi turistat szeretnenk ill .egy europai minöseget nyujtani.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Simor: Irány az euró!

Simor András szerint Magyarországnak minél rövidebb időt kell töltenie az ERM II rendszerben az… Tovább olvasom