Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Matolcsy: a Európai Bizottság pozitív bizonyítványt állított ki a magyar gazdaságpolitikáról

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint jövőre 3 százalék alatt marad a GDP-arányos államháztartási hiány Magyarországon, de évről évre nő a deficit.
A nemzetgazdasági miniszter szerint az Európai Bizottság szerdai országjelentésében pozitív bizonyítványt állított ki a magyar gazdaságpolitikáról, így jövőre megszűnhet az országgal szembeni túlzottdeficit-eljárás.

A 2014-es brüsszeli hiányprognózissal ugyanakkor nem ért egyet a kabinet, a 2013-as 0,3 százalékos bizottsági előrejelzésnél pedig magasabb, 1 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol.

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint jövőre 3 százalék alatt marad a GDP-arányos államháztartási hiány Magyarországon, de évről évre nő a deficit. A bizottság által készített gazdasági elemzés szerint idén a GDP 2,5 százaléka, jövőre pedig 2,9 százalék lesz az államháztartási hiány. 2014-ben a GDP 3,5 százalékára emelkedik Magyarországon a deficit.

Matolcsy György sajtótájékoztatóján közölte: a kabinet megítélése szerint ár igen nagy a valószínűsége annak, hogy jövő júniusban Magyarország lekerül a túlzottdeficit-eljárás alá vont országok listájáról.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatót tart az országjelentésről a Parlamentben 2012. november 7-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatót tart az országjelentésről a Parlamentben 2012. november 7-én.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Azzal kapcsolatban, hogy az EU szerint jövőre 2,9 százalék lesz a magyar deficit, emlékeztetett: a kormány ennél is kevesebbet, 2,7 százalékos hiánycélt tűzött ki maga elé.

Arra a felvetésre, hogy a bizottság által jelzett 2,9 százalékos hiányhoz egy 60 milliárdos korrigálást kell, hogy jelentsen, azt felelte: meg fogják vizsgálni, hogy mi az, amit az EU nem kalkulált bele a számításába. Példaként említette a pénztárgépek online összekötését az adóhatósággal, amiből a kormány százmilliárdos bevételre számít, a brüsszeli testület azonban "nullát mond" erre.

Üdvözölte azonban, hogy az Európai Bizottság végre elfogadta azokat a magyar értékeléseket és számításokat, amelyek javítják a jövő évi hiányszámot, és 3 százalék alatt tartják azt. Ezek között említette a két egyenlegjavító intézkedést, amelyek közül az első 397 milliárd forinttal, míg a második 367 milliárd forinttal javítja az államháztartás mérlegét.

Mindezek mellett azonban megjegyezte, Orbán Viktor miniszterelnök kérésére a jövő heti kormányülésre előterjesztést kell tennie arra nézve, hogy szükségesek-e még gazdasági intézkedések az európai bizottsági bejelentések nyomán. Elemezni fogják a 27 tagállamra vonatkozó előrejelzéseket és azt, hogy ezekben hol szerepel Magyarország, valamint uniós jogszabályokat és Ecofin-ajánlásokat, és azt, hogy ezek alapján biztosan kikerül-e az ország a túlzottdeficit-eljárás alól, vagy ehhez még a 2,9 százalék alá kell csökkenteni a deficitet - fogalmazott, hozzátéve: "ezt ma még nem tudjuk".

Emlékeztetett arra, hogy a bizottság és az Ecofin évi fél százalékos egyenlegjavítást ír elő, ám 2009-ben és 2010-ben az ország ezt nem tartotta be. 2011-ben nem volt deficit, 4,2 százalékos szufficit volt - folytatta -, viszont 2012-ben 2,25 százalékos egyenlegjavítás történik, ami elmondása szerint bőven kiegyenlíti a korábbi évek romlását.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság az idei évet tekintve optimistább, mint a kormány, hiszen 2,5 százalékos hiányt prognosztizál.

Matolcsy György beszélt arról is, hogy a kormány nem ért egyet az Európai Bizottság azon előrejelzésével, amely szerint 2014-ben a GDP 3,5 százalékára emelkedik Magyarországon az államháztartás hiánya. Indoklásul közölte: a brüsszeli testület megállapítását olyan tételekre alapozza, amelyek nem helytállóak, a kabinet szerint ugyanis a bankadó és a tranzakciós illeték nem veti majd vissza 2013-ban a bankszektor hitelezési tevékenységét.

A bankszektor hitelezése állítása szerint azért esett vissza, mert Magyarországon a szektor 2005 és 2008 vége között túl sokat, azon belül túl sok devizahitelt helyezett ki. Mint felidézte, 150 százalékra növekedett a hitel és a betét aránya, ezt csökkentik most havi egyszázalékos ütemben. Jelenleg 122 százalékot mutat ez az arány, amely már 2013 elején elérheti a 110 százalékot, ahonnan ismét növelni fogják hitelkihelyezésüket a pénzintézetek, ezért nem reális feltételezni a hitelezés beszűkítését. A Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó veszteség-előrejelzéssel sem ért egyet a kormány - tette hozzá, megjegyezve, hogy a bizottság úgy határozott meg pontos számot 2014-re, hogy ekkorra még nincs is költségvetése az országnak.

Az Európai Bizottság értékelése alapján a kormány azt kéri a magyar Országgyűléstől, hogy véglegesítse a 2013-as költségvetést, hiszen minden olyan sarokpont rendelkezésre áll, amely ehhez szükséges - mondta, kifejtve, hogy vannak olyan technikai okok, amelyek miatt a 2012-es költségvetés sarokszámait is módosítani kell, az okok között pedig megemlítette az önkormányzati adósságátvállalást. Egyben elképzelhetőnek nevezte, hogy a jövő évi sarokszámok is módosulnak, de jelezte: a 2,7 százalékos deficitszámon nem változtat 2013-ra vonatkozóan a kormány.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatót tart az országjelentésről a Parlamentben 2012. november 7-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatót tart az országjelentésről a Parlamentben.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a bizottság által prognosztizált 0,3 százaléknál lényegesen magasabb lesz a gazdasági növekedés 2013-ban, mégpedig egy százalékot jóval meghaladó mértékű, és ha ez valóban így lesz, a pedagógusok bérének emelését is visszahozzák az eredetileg tervezett időpontra.

"Jó reményeink vannak arra, hogy egy százalék felett lesz" a növekedés köszönhetően az új járműipari kapacitásoknak, például a Mercedes- és az Opel-gyárnak - mondta, hozzátéve, hogy önmagában a járműipari beruházásokból legalább egyszázalékos bővülésre lehet számítani, de a becslések szerint 1,2-1,4 százalékos is lehet a GPD-bővülés.

Az iparűzési adót és a cafetériát érintő esetleges jövő évi változásokra úgy reagált: a kormány szerda délután véglegesíti az ezekre és más adóintézkedési javaslatokat, és lehetségesek módosulások.

A bankadó lehetséges módosítását firtató kérdésre közölte: a bankadó felezésének egy évvel történő halasztása nem módosul.

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. oPTiKa 2012. november 14. 07:16
    „Valaki itt butaságokat beszél, de pozdorjának (#6) igaza van ;)”
  • 26. Jandex 2012. november 12. 02:56
    „25. Valaki 2012.11.11. 19:18
    Ennek a szónak annyi értelme van mint neked!:)))”
  • 25. Valaki 2012. november 11. 19:18
    „23. Jandex

    Ügyes vagy janika, látom kigugliztad a szó jelentését! :)))”
  • 24. állampógár 2012. november 11. 15:14
    „Ezek a fotók alapra nevetségesek.Illetve az ami látható rajtuk.”
  • 23. Jandex 2012. november 11. 11:37
    „22. Valaki 2012.11.11. 11:08
    "felszárkóztatásotokkal! "
    Vigyorod őszinte mint orbánviktor!:) Írni is meg fogsz tanulni ha megjön az eszed???:) /vagy az már sci-fi kategória?!:) /”
  • 22. Valaki 2012. november 11. 11:08
    „na látod janika milyen sokan törődünk a felszárkóztatásotokkal! Lassan még ember is lehet belőletek. :))))”
  • 21. Jandex 2012. november 11. 07:42
    „19. Valaki 2012.11.10. 16:45
    Itt valakinek annyi a sütnivalója mint egy vén szakadt /túra/bakkancsnak!:)))”
  • 20. 621 2012. november 10. 17:40
    „Senkikém! Látom benned viszont van - ki is csordul...igaz aminek hátul kellene kijönni az a zsádon jön ki....”
  • 19. Valaki 2012. november 10. 16:45
    „A tényeket hiába próbáljátok mekkhazudtolni! Kevesek vagytok, mint maszoposban az értelem. :)))”
  • 18. 621 2012. november 10. 16:15
    „Senkikém!
    Kár, hogy nem vitaképes érveket mondtál jandexnek - aki mellesleg az igazság egy nagyon kis részét vázolta - hanem csak fröcsögni tudtál mint Hazug Száj vezéred a Kusza Szem jobbkézzel együtt... ja, hogy akkor valamihez érteni is kellene, nem lenne elég papagájkodni???, hát igen....”
  • 17. Valaki 2012. november 10. 15:45
    „15. Jandex

    Ti már csak a múlté és multiké vagytok! Kár erölködnötök! :))))”
  • 16. Valaki 2012. november 10. 15:42
    „hi hi hi... Jó a fityesz! Szép volt Gyuri! Csak így tovább Gyuri! :))))”
  • 15. Jandex 2012. november 10. 11:06
    „"A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a bizottság által prognosztizált 0,3 százaléknál lényegesen magasabb lesz a gazdasági növekedés 2013-ban, mégpedig egy százalékot jóval meghaladó mértékű, és ha ez valóban így lesz, a pedagógusok bérének emelését is visszahozzák az eredetileg tervezett időpontra."

    SEMMIFÉLE gazdasági növekedés nem lesz! A most elfogadott 720 Mrd forintból fogják ezt megtenni és azt mondani, hogy beindult végre a NEMZETI FELEMELKEDÉS! Ócska átlátszó hazugság mint a többi, nincsenek új munkahelyek csak leépítések, ebből nem lehet növekedés sőt a bankok agyonadóztatásai visszaütnek!”
  • 14. urbaniastapista 2012. november 09. 22:22
    „Hihetetlen. Leírják, hogy nem jó, szakadék felé rohantok. Nem csak az EU, hanem mindenki, aki ért hozzá.
    Ez meg: "húdejó irányba tartunk, halihó".”
  • 13. vikri 2012. november 09. 21:26
    „Emberek! Tele van korrekcióval ez az egész költségvetés és (kőbe vésett) törvénykezés. Ráadásul ez az egész tákolmány egy őrület! Egyszerűen nem fenntartható gazdasági állapot. VEGYÉK MÁR ÉSZRE!
    Fidesz! Ébresztő!!! Küldjétek már el ezeket és pakoljatok össze új bandát, akik tényleg versenyképesek kül- és belföldön is...”
  • 12. Primax 2012. november 09. 21:13
    „6. pozdorja !
    :):):):):):)”
  • 11. bumburnyák 2012. november 09. 20:59
    „így már értem!
    Mindig a másik sort látja, azért van abban a hitben és mondja mindig:
    -Asszta de jól állunk!!! :D”
  • 10. traboca 2012. november 09. 20:03
    „még a szeme sem áll jól ennek a rablónak.....”
  • 9. accelerator 2012. november 09. 18:25
    „gátlástalan gusztustalan állat...”
  • 8. Jandex 2012. november 09. 05:09
    „http://www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20121031-csucskamattal-szivja-az-emberek-penzet-a-kormany.html”
27 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Webáruház kkv-knak

Webáruház építő szolgáltatást vezetett be október végén a Magyar Telekom mikro, kis- és… Tovább olvasom