Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Már 23 bank ment csődbe Amerikában az idén

Újabb bank ment csődbe a héten az Egyesült Államokban, az idén bezárt bankok száma így 23-ra emelkedett.

Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) alap szerint a csődhullám tavaly tetőzött; a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re emelkedett az egy évvel korábbi 140-ről.

Az eszközállományt tekintve fordított a helyzet, 2009-ben a csődbe ment bankok összesített eszközállománya 169,7 milliárd dollár volt, tavaly viszont 92 milliárd dollár, ami azt jelzi, hogy inkább a viszonylag kisebb, 1 milliárd dollárnál kevesebb eszközzel rendelkező bankok vannak bajban, míg a nagyobbak már túljutottak a válságon.

A héten csődbe ment bank is a kisebbek közül való, az Illinois állambeli Valley Community Bankot zárták be, amely összesen 248 millió dollár értékű eszköz- és betétállománnyal rendelkezett.

A csődbe jutott bankokat az FDIC szanálja, majd vevőt keres rájuk, többnyire sikerrel. A Valley Community Bankra is akadt jelentkező.
Az ágazatban elért nyereség megoszlása is arra utal, hogy a kisebb bankok nehezebben vészelik át a válságot. Az FDIC e héten megjelent kimutatása szerint a tavalyi utolsó negyedévben 21,7 milliárd dollár volt az amerikai bankszektor teljes nyeresége. Ebből 20,6 milliárd dollárt az ágazat óriásai, a 10 milliárd dollárnál nagyobb eszközállománnyal rendelkező bankok érték el. Ezek a cégek azonban csak egy törpe kisebbséget alkotnak az ágazaton belül, a betétbiztosítási alapnál számon tartott 7.657 bank 1,4 százalékát teszik ki.

Ugyanekkor, 2010 utolsó három hónapjában az úgynevezett problémás bankok listája tovább bővült, az előző negyedévi 860-ról 884-re emelkedett a szorult helyzetben lévő bankok száma. Ez közel 12 százalékos részarány az ágazat valamennyi szereplőjét együttvéve, ami 18 éve a legmagasabb érték - áll az FDIC jelentésében.
A betéttulajdonosok vagyonát számlánként 250 ezer dollárig (nagyjából 50 millió forintig) biztosítja az alap.

Olvasóink írták

  • 1. mizuka 2011. március 07. 21:25
    „Milyen érdekes Amerikában csödbe mennek a bankok. Nálunk meg zsebelik be a nagy nyereségeket mert nincs olyan kormányunk aki törvényben szabályozná a magatartásukat és a kizsákmányolo müködésüket.Ja és ide tartoznak a behajtó cégeik is mert ök meg ez álltal élnek,és a koldusok országában gazdagodnak nem számit este hétvége ök törhetetlenül fenyegetöznek és zsarolnak.Szomoru hogy ezeknek mindent lehet és ök nem sértenek törvényt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emelkedett a BUX, a részvények vegyesen mozogtak

Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a múlt héten annak ellenére, hogy az európai és az… Tovább olvasom