Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 14°C Még több cikk.

Magyar elvtársak - szlovák kommentár Orbán terveire

Magyar elvtársak címmel közölt pénteken kommentárt a Sme című szlovák liberális napilap a magyar kormányzat legutóbbi intézkedéseiről.
"A magyar kormány új hiánycsökkentő intézkedéseit Orbán Viktor miniszterelnök két nappal azután jelentette be, hogy pártja a Fidesz a demokrácia szabályai betartásának már a látszatáról is lemondva az általa létrehozott, teljhatalmú sajtófelügyeleti szervet saját embereivel foglalta el. Bár nem valószínű, hogy a két esemény időbeni egybeesését megtervezték, a két dolog között szoros összefüggés van" - vélekedik Peter Morvay, a szerző.

Úgy véli: Az energetikai és távközlési cégek, valamint az üzletláncok további rendkívüli megadóztatása leginkább arra szolgál, hogy a kormány továbbra is elkerülhesse a reformokat és a takarékoskodást, amelyek bizonyára nem növelnék népszerűségét annyira, mint a köznép által gyűlölt nagy cégek megbüntetése. Szerinte ugyanez érvényes a nyugdíjrendszer második pillérének tervezett likvidálására is. A magán-nyugdíjpénztárak létrehozása a közkiadások egyetlen jelentős reformja volt mindeddig, és paradox módon még a szocialista Horn-kormány vezette be azt a kilencvenes években.

"A sajtó (ahogyan a számvevőszék, az alkotmánybíróság, az ügyészség stb.) elfoglalása jelzi: Orbán világosan látja, hogy a rendkívüli adók a problémákat nem oldják meg, s hatásuk gyorsan elillan. Sőt, azt is tudja, hogy autoriter lépései hosszabb távon ronthatják a helyzetet" - írja Morvay. "Ha a kiszámíthatatlan gazdasági környezet, valamint az antikapitalista és nyugatellenes retorika miatt megindul a külföldi tőke elvándorlása, akkor fontos lesz, hogy (a kormánynak) legyen eszköze az állami médiumok ellenőrzésére és a magánmédia megfélemlítésére, hogy rajtuk keresztül kimoshassa a választók agyát, és a felelősséget a nehézségekért a mindenféle sötét, a magyar nemzetet gyűlölő erőkre háríthassa, a külföldtől kezdve egészen a hazai, nem nemzeti elemekig" - olvasható a kommentárban.

"Mindezzel a Fidesz időt akar nyerni, arra számítva, hogy valami csoda folytán sikerül beindítania egy erős gazdasági növekedést, amely olyannyira megnöveli az állam bevételeit, hogy már nem lesz szükség a takarékosságra, és lesz elég pénz a választók megvételére" - véli a szerző. Aláhúzza: "A probléma azonban az, hogy Magyarországon a gazdasági növekedés legnagyobb gátja éppen a drága és átláthatatlan állam.

Ennek megreformálása nélkül minden növekedés szintén csak átmeneti lesz. Ezen a hasznos, de felületes változások, mint például az egykulcsos adó bevezetése - amelyet egyébként Orbán és társai a közelmúltig igazságtalannak minősítettek - semmit sem változtatnak." "Szlovákia számára ebből a legnagyobb tanulságot talán Robert Fico legutóbbi ötlete jelenti, miszerint az állam a spórolást szintén a bankok külön megadóztatásával kerülje el. Nyilvánvaló, hogy milyen politikai szövetségbe tartozik volt miniszterelnökünk, és ki a tanítómestere. Ez azonban néha fordítva is működik, a nyugdíjrendszer második pillérének megszüntetését Orbán szlovákiai elvtársától leshette el" - záródik a Sme kommentárja.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. gjozsi88 2010. október 23. 09:47
    „cattinka!
    Kik államosítottak 56 után?
    Ki államosít most..?
    Ki akarja az elmúlt 40 évet?”
  • 23. cattinka 2010. október 19. 00:57
    „Istenem, végre valami elindul jó irányba, végre megcsillan egy kis fény a távolban, de egy csomó ember nem ezt látja, hanem mindig a rosszat keresi mindenben!!! Ha az emberek egy kicsit több bizalommal lennének, és pozitívabban állnának az új kormányhoz, aminek - az előzővel ellentétben - van koncepciója, talán tényleg ki lehetne lábalni a szakadékból! Nagyon sokat számít AZ EMBER egymaga, mert abból épül fel az egész rendszer. Bár végül is a választások azt mutatták, hogy van bizalom - tehát ide az a három ember ír, aki az előző 40 + akárhány évre szavazott...”
  • 22. Stickers 2010. október 17. 23:23
    „egykomment, az összeesküvés elmélet a Te hozzászólásodra maximálisan igaz. Amit a magánnyugdíjról írtál már megbocsáss, de eszement ostobaság, baromság és semmi racionalitási alapot nélkülöz. Álomvilágban élsz, amikor ezt leírtad? Ha átlátnád a folyamatokat teljes egészében szégyellenéd Magad, hogy ezt leírtad.

    Ha van egy lyukas vödröd, öntesz bele még vizet, annak ellenére, hogy az alján kifolyik? Emberi ostobaság az, papírt teszünk az aljára és továbbra is öntjük a vizet, ahelyett, hogy foltoznánk, vagy cserélnénk a vödröt.”
  • 21. NoH 2010. október 17. 23:14
    „Nagy 3845 ! Amig Mo-talpra áll addig mások messze vannak ! Ideje lenne már hogy a fejekbe bekerüljön az hogy az egesz volt kommunista ország csak kiszolgáltatott! Egyszóval amig a nyugat nem kakál addig a keleti nem papál ! Viktor erolködik de nagyon jól tudta es tudja hogy pénz nincs es a nagy hiányokat kemény megszoritásokkal lehet csak potolni !”
  • 20. egykomment 2010. október 17. 20:55
    „A sme cikk?
    Egy okoskodas osszeskuveslemeletrol. Egy nagy a tokesek altal iratott berhirdetes. Olyan mint a gyurcsany altal felpiszkalt francia le monde cikk. Mas eszkoze nincs az erintett valalatoknak a medias antipropgandan kivul. Meg szerencse hogy van segitseguk...
    Csak a felesleges aggodalmak es a palya szelerol a bekiabalas megy.
    Az rendben van hogy mindenki fel a valtozasoktol de ez az idulo tomeghiszteria amit a nagyvalalatok szitanak.. , no comment. Ne hiszem hogy barkit aggasztania kellene az adoknak. Legfeljebb lecserelodik a nyagykereskedelmi bagazs. Nyugaton most is olcsobban lehet vasarolni. Nem fognak az arak emelkedni legalabb is hoszutavon semikeppen. Legfeljebb egy Tesconak is meg kell majd elegedni olyan arressel mint angliaban vagy mashol. Magyarorszagot amugy is tulszipolyoztak az ilyen tesco felek. Legeljebb nehany hazai kisbolt versenykepes lesz ezekkel a cgekkel. Ehhez ido kell es eppen ezert ezek bevezetesi rohamlptek erhetoek. A gitt ragas mashol sem divat es tobben ki is nottek.

    Megszoritasok kellenenek mint az elozo ciklusban?
    Inkabb eszkozok kellenek a nemzet kezebe ahhoz hogy a fejlodni tudjon. Miert faj hogyha egy eros kozeposztaly alapjait rakja ossze a kormany. Egy komoly eszkoz hogyha az allampolagarok kozul tobben kapnak reszt a kesekedelemben a mega store-ok mellett. Termeszetesen ez csak egy a tobb lehetoseg mellett. Bizom abban hogy egyre tobb remenyvesztett, most meg a multiknal "raboskodo" elkezd vallakozni ami sok essetben csak annyit jelent hogy elkezdi muvelni a foldeit (vagy berel, kesobb vesz) vagy hasznalni a szakmajat ugy hogy az a maga, munkasai es a hazaja hasznara valjon, hataron belul maradjon.

    A nyugdija pedig senkinek sem vesz el csak bekerul az amugy is meglevo allami alapba. Vagyis az allam fogja a befolyt penzt befektetni. A magannyugdij penztarak amugy is csak kis toredeket juttatjak el a biztositottnak a tobbi 60-70%-os tozsdei hozamok mennek hataron tulra. Miert baj az hogyha ezeket a befekteteseket itthon vegzik majd allami felugyelettel? Az pedig nem hiszem hogy zavaro hogyha az ominozus x% tozsdei hozam az allam hianyat csokkenti es nem a kulfoldi magan tokeket duzzasztja.

    Bankado?
    Mehetne meg el nehany kulfoldi bank tuntetve a bankado ellen (nemetorszagban mennyi kulfodi bank portyazik???) itthon marad a penz. Remelem megjelenik a kozeljovoben meg nehany magyar bank.”
  • 19. Stickers 2010. október 17. 16:19
    „A valódi ok barátaim, hogy cirka 3500 mrd forint van a magánszektorban. És az államnak fáj rá a foga, ezért akar zsebelni. Remélem Brüsszel keményen odavág hazánknak.”
  • 18. Boli 2010. október 17. 12:58
    „Tényleges reformok helyett egyszerűbb lenyúlni a megtakarításainkat... Gratulálunk! A coci tolvaj banda amatőr zsebmetsző társaság volt ezekhez képest! http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=5&i=140012&is=1”
  • 17. Nagy3845 2010. október 17. 10:51
    „Milyen meglepő, hogy "északi szomszédaink" is elkezdtek rettegni, hogy esetleg valaha talpra áll Magyarország.”
  • 16. Stickers 2010. október 16. 17:08
    „Hmm, ez teljesen igaz, minden szó igaz, amit ezek leírtak.”
  • 15. háté 2010. október 16. 16:29
    „moderálva off”
  • 14. kolombela 2010. október 16. 15:44
    „12. hozzászólás gjozsi88 2010.10.16. 14:43
    Jozsi!
    "nemzetközi mértékadó lapok". Röhög a májam! Szerinted ezek a "mértékadó" lapok vajon kiknek a kezében van?
    Nemzetközi mértékadó lapok: muhahahaha!!!”
  • 13. kolombela 2010. október 16. 15:39
    „moderálva off”
  • 12. gjozsi88 2010. október 16. 14:43
    „moderálva off”
  • 11. piskóta 2010. október 16. 09:54
    „moderálva off”
  • 10. Primax 2010. október 16. 07:38
    „moderálva off”
  • 9. SC 2010. október 16. 00:43
    „moderálva off”
  • 8. drKotász 2010. október 15. 22:06
    „Álláspont
    Magyarország a csőd szélén egyensúlyozott, egyensúlyozik. Azért, mert ,,azok" akkora böszmeséget csináltak, amekkorát még nem látott a világ.
    És nem először csináltak ekkora böszmeséget.
    Amióta léteznek, ezt csinálják.
    Amikor úgy ítélték meg, hogy feszültségoldás gyanánt kéne adni valamit a népnek, felvettek jó sok hitelt, aztán abból osztogattak.

    Néhány év múlva pedig közölték, hogy többet fogyasztunk, mint amennyit megtermelünk, és jött a megszorítócsomag. Jött a megszorítócsomag, és többszörösét vették vissza annak, amit hitelből adtak előtte. Közben az ország végzetesen eladósodott.

    Ezt csinálták a legutóbbi időkig.
    Medgyessy Péter legutóbb 2002-ben osztott egy jó nagyot. Ötvenszázalékos közalkalmazottibér-emelés - emlékeznek még? Égig ért a népszerűségük akkor. Igaz, hogy az az ötven nem volt, csak harminc, igaz, hogy az egészet rálőcsölték az amúgy is kivérzett önkormányzatokra, s igaz, hogy hitelből fedezték megint az egészet, holott legalább abban konszenzus volt sokáig, hogy ilyet többé nem tesz senki. Ők megtették. Az eredmény ismert.

    A böszmeségre ráment az ország. Szó szerint. A világgazdasági válság már csak hab volt a tortán.
    Most gondolja mindenki végig, azóta hányszorosan vették vissza a 2002-es osztogatást! Hány évünk, mennyi munkánk és energiánk ment azóta veszendőbe! Mindeközben az unió ragaszkodik a három százalékhoz, meg a 3,8 százalékhoz, mindeközben a valutaalap alig várja, hogy adhasson megint kölcsön, s cserébe megmondja, mit szabad nekünk, és mit nem.

    Őszerintük és helytartóik szerint szabad megszorítani. Szabad elvenni a közalkalmazottaktól, az egészségügyből, az oktatásból - mindenből.
    A szociálisan érzékeny baloldali párt naponta elmondja ezt a leckét. Alig várják, hogy legyen végre egy kis megszorítás.

    Ezt csinálják ugyanis - mondom - negyven esztendeje. Ehhez értenek. Meg ahhoz, hogy miközben elvesznek, kiálljanak a kamerák elé, és elmondják, hogy ők a bérből és fizetésből élőket képviselik.
    Soha a büdös életben nem élt közülük senki bérből és fizetésből. De ez is mindegy...

    A lényeg, hogy az új kormány másképpen gondolja. Az új kormány úgy gondolja, hogy a multinacionális mamutok, bankok és áruházláncok, amelyek szépen kerestek és keresnek itt évtizedek óta, most legyenek szívesek belenyúlni a zsebükbe.

    Ugyanis az ország a szakadék szélén táncol.
    A mi baloldalunk erre farkast kiált.
    A mi baloldalunk kiátkozza az új kormányt, és mélységesen sajnálja a multikat, a bankokat, a nagy áruházláncokat.
    Ők nem onnan vennének el.

    Ők tőlünk vennének el.
    Így kezdték. Elvették a gazdagtól, a középosztálytól, a paraszttól mindazt, amije volt. Mindenkitől elvettek mindent. És vertek és üvöltöttek, és nyálfolyatós-hülyén gügyögtek hozzá.

    És most így végzik.
    Most is elvennének mindenkitől mindent - kivéve attól, azoktól, akiktől van mit elvenni. És verni már nem tudnak, de üvöltenek, és nyálfolyatós-hülyén gügyögnek hozzá.

    És tényleg nem értik az egészet.
    Nem értenek ezek semmit.
    Nem értik, hogy tényleg más világ köszönt be a nyugati civilizációban.
    Nem értik, hogy vége van a liberális, neoliberális zsákutcának. Annak az elmebajnak, amely összehozta minekünk ezt az élhetetlen, velejéig rothadt világot.
    Nem értik, hogy vége a piac mindenhatóságáról és önszabályozó szerepéről harsogott szemfényvesztésnek.

    Nem értik, hiszen nem ismerik Az ember tragédiáját sem. Pedig olyan szép az egész... Olyan szépen ismétli önmagát minden. S minden tézisre jön az antitézis.
    A globalizációra és a mindenható piacra itt a válasz: nemzet és erős állam.

    S hogy egy klasszikust idézzek: akinek nem tetszik, elmehet.
    Bayer Zsolt”
  • 7. háté 2010. október 15. 22:02
    „moderálva off”
  • 6. Fürgeszarvas 2010. október 15. 21:40
    „moderálva off”
  • 5. Gringo 2010. október 15. 21:22
    „Ne a zemberekkel fizettessék meg! Pedig mi fogjuk megfizetni!”
24 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán ad hoc megoldásai erőt adtak a piacnak

A pótlólagos adóbevételek átmenetileg javítják a költségvetési egyenleget, de ezek inkább ad hoc… Tovább olvasom