Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Lemaradtunk: a szlovákok és a csehek is jobban keresnek a magyaroknál

A szlovák dolgozók átlagkeresete 19%-kal, a cseheké pedig 34%-kal magasabb a magyar fizetéseknél.
Kevesebbet keresünk a szlovákoknál és a cseheknél

A Workania internetes állásportál által működtetett Fizetesek.hu szerint az elmúlt egy évben Magyarországon a havi bruttó átlagfizetés 221.400 forint volt. A bérfelmérés szomszédos országokban elvégzett eredményei alapján a szlovák dolgozók átlagkeresete ennél 19%-kal, a cseheké pedig 34%-kal magasabb.

Csehországban ráadásul az összes iparágban magasabbak a bérek: a legnagyobb különbség az önkormányzatok területén mutatkozik, ahol átlagosan 35%-kal keresnek többet a dolgozók. Az egészségügyben 34%-kal, míg az oktatási intézményeknél 31%-kal magasabbak a bérek.

Szlovákiával összehasonlítva a legnagyobb lemaradás a faipar (23%), a vendéglátóhelyek (21%) valamint az önkormányzatok (21%) területén mutatkozik, de az egészségügyi dolgozók is 20%-kal többre számíthatnak az északi szomszédnál.



A Fizetesek.hu eredményei alapján hazánkban a telekommunikáció (377 ezer forint), az információs technológiák (375 ezer forint), valamint a bankok és pénzintézetek (345 ezer forint) területén a legjobbak a keresetek.

A telekommunikáció hazánkban átlagosan 6%-kal többet fizet, mint Szlovákiában, a bankügyben pedig 4%-kal jobbak a fizetési adatok. Két százalékkal magasabb bérre számíthatnak a dolgozók nálunk továbbá a gyógyszeriparban, az élelmiszergyártásban valamint a mezőgadaságban.



A legalacsonyabb átlagfizetés hazánkban a textilipar (154 ezer forint), a vendéglátóhelyeknél (147 ezer forint), valamint a szociális munka (133 ezer forint) területén mutatkozik.

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. vera2012 2012. október 30. 17:28
    „25.
    Nem lehet átszámolni más ország pénzét a forintra. Hiába keres egy szlovák munkás többet (forintban), attól még kevesebb maradhat a zsebében. Emiatt van az irigykedés, ami lassan de biztosan gyülöletbe fajul át. Szép és jó, ha külföldi befektetök jönnek, de hol van a magyar ipar? Ezt a kettöt kellene egyensulyba hozni, de melyik kormány? Nem tudom, én kire szavaznék, a Jobbikra biztos nem. Ha Magyarország kilépne ez EU-ból, az lenne a vég. Európa közepén a magyar nép ki lenne rekesztve. Onnan már nem lenne visszaut. Csak egyfelé, mindig mélyebbre.”
  • 26. piroskaésabarkasz 2012. október 30. 16:44
    „"A szlovákok és a csehek is jobban keresnek nálunk". És még sokan mások IS!A cikket úgy kellett volna írni,hogy:"Kik azok,akik rosszabbul keresnek nálunk"....”
  • 25. pancser 2012. október 30. 16:32
    „Bús borongós magyarkodásba fordult minden. Nem hallottam még egyetlen kormánytól sem, hogy köpjünk a tenyerünkbe és csináljuk. Ma már kormányfői szinten lehet rágalmazni nemzetközi szervezeteket, olyasmiket adni a szájukba ami el sem hangzott. Ma a kormány szidja a bankokat, de még nem hallottam, hogy azt mondták volna, figyeljetek az hitelekre, mert nem tudunk segíteni. Ma aztán a bankok nem hiteleznek, hitel nélkül pedig nincsen gazdaság.Ma ahelyett, hogy az ország imázsát építgetnénk, szavazati jogot adunk meg állampolgárságot, a nyelven kívül semmivel nem kötődő embereknek. Mit csinálnak mások? Dolgoznak, vonzzák a beruházókat, tiszteletben tartják a szerződéseket és így tovább minden másképpen mint nálunk. A fejlődésük gyorsul mi egy helyben topogunk, de ez sem igaz, mert mindent elkövetünk a szomszédok ellenszenvének kivívása érdekében.
    Jobban keresnek? Hát persze!”
  • 24. vera2012 2012. október 30. 16:13
    „23.
    Nekem nem kell szavaznom, mert külföldön élek. De ahogy tudom, informálom magam és elkeserítö, hogy kb. minden ötödik szavazó a Jobbikban látja az uj kormányt. Egy szélsöjobboldali párt! Hát nem tanult Magyarország a múltból?
    Utánozni kell az európai radikális pártokat? Idegengyülölö lenni? Mindent, csak azt ne!!!!!”
  • 23. verembele 2012. október 30. 15:33
    „Tisztelettel:
    22.vera2012 2012.10.30. 15:21
    Kedves "VERA"
    Kire szavazzak legközelebb....
    Ön már "tuti" tudja?
    Üdv”
  • 22. vera2012 2012. október 30. 15:21
    „19.
    Csak a sodrás ne a Jobbikból induljon ki...”
  • 21. verembele 2012. október 30. 15:16
    „Tisztelettel:
    Hát igen..Most nagyjából pancserunknak van némi igaza..(19. részemről).Tényleg igen nagy "sodrásnak" kéne jönnie...Azt viszont el kell dönteni, hogy "szláv" avagy "habsburg" vonal legyen a követendő. Nemzetünk e kettő közé ékelődött be..(a magyar itt tájidegen..bocs.)
    Amúgy meg szokás vala mondani: olyan kormányunk van amilyet megérdemeltünk.....
    Mondok nektek valamit, mégha közutálat tárgya is leszek (felvállalom) : Azért nem haladunk előbbre, mert nem modjuk/beszljük ki az igazat, csak lappangó szavakkal utalgatunk rájuk...pl.cigány..kukázás..megélhetési bűnözés...stb.. Tegyük helyére a dolgokat és utána haladhatna a világ... DE ITT NEM EZ AZ ÉRDEK(káosz)
    Üdv.”
  • 20. Tumbanu 2012. október 30. 15:13
    „és mi van ha többet keresnek? itt a trágyadombból előlépve menetelnek a birkák a békemeneten. és még büszkék is rá. cseheknek meg szlovákoknak nincs ilyen cuki kis királya, mint nekünk.”
  • 19. pancser 2012. október 30. 14:06
    „16. Kimi74 2012.10.30. 12:03
    Ugyan már nem a vezetők, hanem a nép. Ha egy magyar kormányozná a busmanokat, attól nem busmanok lennének?
    A népünk veszítésre született, igen nagy sodrásnak kéne jönni, hogy ez változzon. mindenkivel haragban, vitában vagyunk, a különbségeinket hangsúlyozzuk nem az egyezőségre törekszünk a környezetünkkel. Talán ennek a nyugati sávnak szorosabbá kéne fonni a kapcsolatot Ausztriával, északon Szlovákiával. A többi meg magyarkodjon, trianonozzon, multizzon, tótozzon stb. kedvére. Kirekeszteni, gallyra vinni magát minden népnek szabad.”
  • 18. dödike 2012. október 30. 12:39
    „Mi is kell nekünk,mint ázsiai származékoknak?Egy" jó és igazmondó"vezér,kínai fizetés osz rágjuk a gyökereket.”
  • 17. vera2012 2012. október 30. 12:34
    „16. Kimi74

    Nagyon helyes. A hozzászólók többsége szidja a kormányt, akkor tegyetek is valamit azért, hogy ne üljön tovább a nyakatokon! Mert a választókon mulik, milyen kormány lesz vagy nem? A kormány tagjai, ha megakarnak állni a választók elött, ekkor bei is tartják azt, amit igértek. Ha becsületesek. Inkább igérjenek kevesebbet, reálisan, amit be is tudnak tartani. Ugyis le van már járatva Magyarország az EU-ban, jövöre itt lesz alkalom, ezt egy kicsit helyrebillenteni. Az EU-ból egy esetleges kilépés katasztrófa lenne.”
  • 16. Kimi74 2012. október 30. 12:03
    „JAJ,a hűen szeretett hazátokat ilyenkor miért nem szeretitek úgy,mint augusztus 20-án?

    Nem a haza tehet arról,hogy milyen vezetői vannak!

    "Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba" Széchenyi”
  • 15. Kimi74 2012. október 30. 12:00
    „"11. Mankapunka 2012.10.30. 11:13

    JAJ,a hűen szeretett hazátokat ilyenkor miért nem szeretitek úgy,mint augusztus 20-án?"

    Csak annyit,hogy nem a haza,nem az ország tehet arról,hogy ilyen vezetőink vannak!

    "Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba"”
  • 14. szekelyse50 2012. október 30. 11:36
    „Kérdezzük miről nem maradt le még a nép.Igaz a patt helyzetből valamilyen formában ki kell evickélni.”
  • 13. pancser 2012. október 30. 11:27
    „Nem a mindenkori kormányzatot kell szidni, hanem az emberek tömegeiben meglévő gondolati hátrányt. Itt van például a Duna vízlépcsőinek története. A szlovákok nyertek minden fronton, mi csak veszítünk, veszítünk, Aztán a szlovákok tanultak az iparosodott csehektől, mi még ott tartunk agyilag, hogy mezőgazdasági ország vagyunk. A szlovákok nem üldözik, fikázzák a külföldi befektetőket, könnyebben boldogul az aki ott akar pénzt keresni. Mi ott tartunk agyilag, hogy még az is baj, ha valaki pénzt keresni hozza a pénzét, a magyarok elvárnák, hogy jótékonyságból.
    A magyar keresetek meg sok minden elmaradás ismétlem, nem a mindenkori kormányok műve, hanem az agyakból fakad. Szlovákiában kiesett a parlamentből a gyűlölködő szélsőjobb nálunk bent van rendesen, ez riasztja a külföldi befektetéseket.
    Csodálkozunk, hogy a felvidéki magyarok nem ragaszkodnak túlzottan a magyarságukhoz? Még egy kicsi fölény és ha három magyar állampolgárságot akarunk nekik adni egyszerre,akkor is egy-két generáció és nyelvet cserélnek.
    Ez van, remény semmi, hogy ez változzon még kormányváltás esetén sem. A szakácsnak alkalmazkodni kell a közönség ízléséhez.”
  • 12. vera2012 2012. október 30. 11:13
    „Azért jó lenne megtudni, ebböl mennyi nettó marad? Mennyibe kerülnek az élemiszerek, a benzin, milyen és mekkora adókat fizetnek. Akkor lenne az összehasonlítás reális, de nem a bruttóbérekkel.”
  • 11. Mankapunka 2012. október 30. 11:13
    „JAJ,a hűen szeretett hazátokat ilyenkor miért nem szeretitek úgy,mint augusztus 20-án?”
  • 10. embertelen 2012. október 30. 11:01
    „Ez korábban nem így volt. Köszönjük Orbán, köszönjük fideszes szavazók. Jól elcsesztétek ti is!”
  • 9. eger 2012. október 30. 10:55
    „Kiváncsi lennék a nettó bérek összehasonlítására is. Lehet, jobb, ha nem tudjuk?”
  • 8. mais 2012. október 30. 10:25
    „Nálunk nagyon magas az adó ...”
27 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csúcsot döntött a magyar k+f költés tavaly

A 2009-es nagy ugrás után 2010-ben megtorpantak, majd 2011-ben újra érdemben nőttek a… Tovább olvasom