Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Lecserélik a McDonald´s vezérigazgatóját

Túl nagy a választék, romlanak a pénzügyi eredmények, Don Thompsonnak mennie kell. A csere óta erősödtek a vállalat részvényei.
Március 1-jével távozik posztjáról Don Thompson, a McDonald's Corporation vezérigazgatója, a helyét Steve Easterbrook ügyvezető alelnök, a cég fő márkamenedzsere veszi át - közölte szerdán a gyorsétterem-láncot üzemeltető vállalat.

A bejelentést követően 3 százalékponttal erősödtek a forgalom csökkenésével küszködő cég részvényei. A McDonald's árbevétele tavaly globális szinten 3,6, az Egyesült Államokban 4,1 százalékkal csökkent, az utolsó negyedévben pedig globális szinten 21 százalékkal esett vissza a nyereség.

Az eredmények romlását elemzők a fogyasztói szokások változásával és a menüben végrehajtott sikertelen változtatásokkal magyarázták. A túlságosan kibővített választék lelassította a kiszolgálást, a fiatalabb gyorséttermi fogyasztók pedig az olyan, egészségesebb és frissebb ételeket kínáló konkurensek felé fordultak, mint a Chipotle Mexican Grill, vagy az olyan elegánsabb hálózatokhoz pártoltak át, mint a Five Guys vagy a Chick-fil-A.

A McDonald's januárban arculatfrissítő marketingkampányba kezdett. Easterbrook, aki már negyedszázadot töltött el a cégnél - volt a McDonald's európai igazgatója is - egyebek között a marketing megújításával, menüinnovációval és digitális fejlesztéssel is foglalkozott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több mint ezermilliárd adótartozás vár behajtásra

Tavaly a tartozás behajtására 157 835 cég ellen rendelt el végrehajtást a NAV, az összeg meghaladja… Tovább olvasom