Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Köztulajdonba kerülhet 80-100 ezer hektár termőföld

Becslések szerint 80-100 ezer hektár termőföld is visszakerülhet köztulajdonba a volt állami nagygazdaságoktól, ezzel kapcsolatban zajlik a tárgyalások előkészítése, várhatóan legalább 200 társasággal veszik fel a kapcsolatot - mondta a Magyar Nemzetnek Szabó Csaba kiemelt földügyekért felelős miniszteri biztos.
Az előzetes várakozásoknál kissé komplikáltabb feltárni, mely cégeknél mekkora földterület maradt haszonbérletbe, ám a munka gőzerővel folyik. A mintegy 124 volt állami gazdaságból létrejött jogutód cégek különböző átalakulásokon mentek keresztül, felaprózódtak, emiatt előreláthatóan legalább kétszáz céggel kell majd felvenni a kapcsolatot - mondta Szabó Csaba. Hozzátette:
a kormány célja, hogy tárgyalásos úton visszaszerezze a nagy állami földterületeket bérlő gazdaságoktól az olyan, haszonbérletbe adott, növénytermesztésre használt földeket, amelyek e cégeknek extraprofitot hajtanak.

A volt állami gazdaságok földjeit bérlő cégek haszonbérleti joga a mostani kormány idején járt volna le, ám az előző kabinet a bérleti jogok lejárta előtt újabb, jellemzően 20 évre szóló szerződéseket kötött velük - emlékeztet a Magyar Nemzet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem drágultak a légkondicionálók

Gyengén indult az idén a klímapiac, de a múlt hónapban 20-30 százalékkal is nőhetett a forgalom a… Tovább olvasom