Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Kódex: A bank már nem izmoskodik?

A díjak emelésének az infláció szab korlátot; konkrétan meg kell nevezni azokat az okokat, amelyek miatt emelkedhet egy hitel törlesztő részlete.

A kormány 13 bankkal és a pénzügyi felügyelettel aláírta a banki magatartási kódexet - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök a dokumentum aláírása után szerdán Budapesten.

A miniszterelnök elmondta: a magatartási kódex, amely december 1-jén lép hatályba, a bankok egyoldalú erőfölényével szemben ad védelmet az ügyfeleknek. "Jogos fogyasztói igényekre, ügyfélpanaszokra válaszul született meg a dokumentum" - tette hozzá.

A kódex védelmet ad az ügyfeleknek a bankok természetesen létrejövő, egyoldalú erőfölényével szemben, kiszámítható, kiegyensúlyozott viszonyt teremt az ügyfél és a hitelező között - értékelt Bajnai Gordon. De azt is hangsúlyozta, hogy ez nem jelenti azt, hogy az ügyfeleknek ne kelljen törleszteni, ez ugyanis a nemzetgazdaság működésének alapja.

A magatartási kódexet a következő 13 bank írta alá, amelyek a lakossági hitelállomány több mint 90 százalékával rendelkeznek: Budapest Bank, CIB Bank, Citibank, Erste Hungary Bank, FHB Jelzálogbank, K and H Bank, Magyar Fejlesztési bank, MKB Bank, Magyar Takarékszövetkezeti Bank, OTP Bank, Raiffeisen Bank, Unicredit Bank, Volksbank. Bajnai Gordon azt reméli, hogy a többi bank és hitelközvetítő is aláírja a megállapodást a következő napokban, hetekben.

A miniszterelnök megállapította, hogy a válságban a hazai bankok állóképességből, válságkezelő képességből jól vizsgáztak, ami egyben minősíti magyar bankok vezetőit és tulajdonosait.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete akár két milliárd forintra büntetheti azokat a pénzügyi intézményeket, amelyek nem tartják be a kódexet - rögzítette Bajnai Gordon.

A magatartási kódexet ismertetve néhány elemet kiemelt a miniszterelnök: a díjak emelésének az infláció szab korlátot; konkrétan meg kell nevezni azokat az okokat, amelyek miatt emelkedhet egy hitel törlesztő részlete, és ha változás áll be az a forrásoknál vagy az árfolyamban, akkor a törlesztő részletnek ugyanúgy csökkennie kell, mint emelkedés esetén. Ha valaki egy összegben kívánja visszafizetni a felvett devizahitelt, azt kisebb költséggel megteheti.

Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség alelnöke szerint a magatartási kódex a bankrendszer és az ügyfelek közötti bizalom erősítését szolgálja. Véleménye: a kódex be fog kerülni a történelembe, s fordulópontot jelent a magyar bankrendszer életében.

A magatartási kódex is jelzi, hogy új világ kezdődik a bankok életében, ahol az ügyfelek számára minden átlátható lesz, s új partneri viszony alakul ki a bankok és az ügyfelek között - tette hozzá Patai Mihály.

A nem fizető ügyfeleknek 90 napjuk van arra, hogy legjobb áron, maguk értékesítsék ingatlanjukat - felelte a kilakoltatásokra vonatkozó kérdésre a bankszövetség alelnöke. Bajnai Gordon a témához csatlakozva megjegyezte: a kormány arra készül, hogy módosítja a követeléskezelésre és végrehajtásra vonatkozó törvényi szabályozást, mivel a kilakoltatások problémáit a kódexszel nem lehet megoldani.

Olvasóink írták

  • 5. Imcsi 2009. szeptember 18. 13:52
    „"konkrétan meg kell nevezni azokat az okokat, amelyek miatt emelkedhet egy hitel törlesztő részlete"
    Emelkedett a minimálbér, ergo többet kell fizetni a takarítónőnek!”
  • 4. Jandex 2009. szeptember 18. 06:02
    „Ez a kódex csak paras.tvakítás,13 bank vezetője vigyorgott az aláírás után,erről ennyit!!!”
  • 3. FREDDY/S 2009. szeptember 18. 01:44
    „Eső után köpönyeg, nemde...”
  • 2. Imcsi 2009. szeptember 17. 11:38
    „Sajnos, aki sz@rban van, azzal szinte mindent alá lehet íratni, vagy viszik a házat! És hiába van az önkormányzatnak elővásárlási joga, ha nincs pénze!”
  • 1. ungi 2009. szeptember 17. 09:14
    „Ez mind szep es jo, csak nem müködik! Ismerösömnek ket havi elmaradasa van a lakashiteleböl. Jelenleg munkanelküli, es a megelhetes is problemakat jelent a szamara. Utanna erdeklödött, mit is tehetne! A bank felajanlotta neki az athidalo kölcsönt! De milyen feltetelekkel!!!!!!!!!!!!
    5 eves futamidö hosszabbitas, 6 honapig 10 ezer , majd 54 ezer havi törlesztöreszlet, 24 honap utan pedig 71 ezres havi fizetesi kötelezettseg. Most fizet 78 ezret havonta. Ha alairja ezt a szerzödest, ket ev utan ismet csak 7 ezerrel fizet havonta kevesebbet, viszont a futamidö kitolasa miatt majd 3 millioval emelkedik az adossaga! Hogy hogyan tovabb, azt nem lehet tudni. Meg mindig nagyon bizonytalan minden!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átrajzolt gazdasági térkép

Már nem Észak-Amerikában, hanem Európában élnek a leggazdagabb emberek. Tovább olvasom