Kisalföld logö

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 20°C Még több cikk.

Kezdődik a Rába részvények felvásárlása

A Rába részvényekért felkínált 815 forintos vételár kifejezetten kedvező ajánlat a társaság eredményességi szintjéhez képest - közölte a Nemzeti Vagyonkezelő.

A Rába részvényekért felkínált 815 forintos vételár kifejezetten kedvező ajánlat a társaság eredményességi szintjét, a vételi ajánlat előtti utolsó tőzsdei kereskedési záróárfolyamához viszonyított jelentős, 31 százalékos prémiumot, valamint az egy részvényre jutó könyv szerinti értéket figyelembe véve - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.

Az állami vagyonkezelő közleményében emlékeztet arra: a PSZÁF november 8-án jóváhagyta az MNV nyilvános vételi ajánlatát a Rába Nyrt. BÉT-en forgalmazott törzsrészvényeire, így a felvásárlás november 11-én, pénteken kezdődik, és december 12-ig tart.


Irány Budapest és a Nemzeti Vagyonkezelő.
Irány Budapest és a Nemzeti Vagyonkezelő.


Az UniCredit Bank 80 kijelölt fiókja felkészült a részvényesek tájékoztatására és az elfogadó nyilatkozatok befogadására. Az ajánlattal élő részvényesek a kitöltött elfogadó nyilatkozatot személyesen vagy meghatalmazott útján, az ajánlat mellékletében felsorolt elfogadó helyek egyikén adhatják le az ajánlatban szereplő feltételeknek megfelelően.

Amennyiben az ajánlattal élő részvényesnek nincs értékpapírszámlája a forgalmazónál, az elfogadó nyilatkozat leadásakor díjmentesen megnyithatják. Az ajánlat elfogadásának feltétele, hogy az ajánlati időtartamon belül a kizárólagos tulajdonukat képező Rába-részvényeket az UniCredit Bank KELER-nél vezetett értékpapírszámlájára kell transzferálniuk az ajánlatban foglalt követelmények szerint.

A részvény-átruházási szerződés a versenyhivatali jóváhagyás után válik hatályossá. A részvényesek az ajánlati árnak megfelelő ellenértékhez a részvény-átruházási szerződés hatályba lépése után öt napon belül juthatnak hozzá belföldi hitelintézetnél vezetett folyószámlájukra vagy befektetési vállalkozásnál vezetett ügyfélszámlájukra történő utalással.

Ha a részvényes nem jelöl meg ilyen számlát az elfogadó nyilatkozatban, az ellenértéket a forgalmazónál nyitott értékpapírszámláján vagy bankszámláján írják jóvá. Amennyiben az ajánlat hatályát veszti az MNV esetleges elállása miatt, a forgalmazó a vagyonkezelő társaság megbízásából visszaszolgáltatja a részvényeket a tulajdonosoknak.

Az ajánlattevő és a forgalmazó az ajánlat eredményét az ajánlati időtartam zárónapját követő két naptári napon belül bejelenti a PSZÁF-nak, és ezzel egy időben közzéteszi a kijelölt forgalmazó helyeken. Az MNV a Rába részvényeiket eladásra felajánló befektetők forgalmazónál nyitott értékpapírszámláinak költségeit átvállalja.

Az MNV Zrt. megítélése szerint a felkínált 815 forintos vételár kifejezetten kedvező ajánlat a társaság eredményességi szintjét, a vételi ajánlat előtti utolsó tőzsdei kereskedési záróárfolyamához viszonyított jelentős, 31 százalékos prémiumot, valamint az egy részvényre jutó könyv szerinti értéket figyelembe véve - közölte az MNV.

Az állam a vételi ajánlat nyomán érdemi befolyást biztosító tulajdonrészt szerezhet a Rába Járműipari Holding Nyrt.-ben, ezzel a nemzeti vagyon egy stratégiai iparágban gyarapodhat - közölte az MNV. A magyar állam jelenleg összesen 16,15 százalékos befolyással bír a társaságban; a Rába 7,68 százalék saját részvénnyel rendelkezik.

Megállapodás született arról, hogy a 10,85 százalékos részvénypakettet birtokló malajziai DRB-Hicom társaság is elfogadja a vételi ajánlatot, amelynek megfelelően a magyar állam - figyelembe véve a Rába 7,68 százaléknyi saját részvény hányadát - összesen 27 százalék tulajdoni hányadot és 29,25 százalék szavazati jogot biztosító befolyásra tesz szert a Rábában.

A kormány egy júliusi határozatában a költségvetés rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt forrásai terhére 13,4 milliárd forintot csoportosított át az MNV Zrt.-hez az állami vagyon gyarapítása érdekében - emlékeztet a közlemény. A várható összes felmerülő költséget ez a keret teljes egészében fedezi.

A vagyonkezelő az ajánlat fedezetének meglétéről és teljes körű felhasználhatóságáról a törvényi előírásoknak megfelelően a Magyar Államkincstár és az MNV Zrt. vezérigazgatója által kiállított igazolást nyújtott be a PSZÁF-hez.

A lebonyolítás részleteiről a 06 40 50 40 50-es számon reggel 8 és este 6 óra között ad felvilágosítást az UniCredit Bank. Az elfogadó helyek listája és a szükséges nyomtatványok elérhetők a BÉT, a PSZÁF, az UniCredit Bank és az MNV Zrt. honlapjain, továbbá az UniCredit Bank kijelölt fiókjaiban - áll a közleményben.

Olvasóink írták

  • 9. bali00004 2011. november 11. 19:59
    „várjunk csak azzal az állami tulajdonnal. egy év és eladja az állam. a vevő már meg van. a MOLT is eladták, majd 2x áron vették vissza. kicsit sem gyanús. áá egyáltalán nem.:-) a kormánynak én már nem hiszek.”
  • 8. Hunicum 2011. november 11. 19:20
    „A MOL részvény is azért lett drágább mert van értéke. A baj akkor lett volna, ha olcsóbban jutottak volna hozzá. Nő az értéke és ez jó! Egy idő után megtérül a befektetés, hisz olaj a jó ég áldja meg a hőbörgőket!
    Kíváncsi lennék, közületek ki adná el olcsón a részvényét és ki venne olyat amelyik zuhan vagy nem értékálló!”
  • 7. Hunicum 2011. november 11. 16:02
    „Ovinkor!

    Ki a fene adná el a részvényét olcsón, áruld már el?
    A MOL részvények megvásárlásakor is hőbölögtek, mennyire drágább lett mióta eladták.
    Gondolkozzatok már! Ti mikor vennétek olyan részvényt ami nemhogy nem stagnál, de még esik is?”
  • 6. Ovinkor 2011. november 11. 14:44
    „5. mekkmester 2011.11.11. 10:27
    Az állam megveszi magasan az árfolyam felett, főleg egy malajziai cég részvényeit.

    Ez nem a közösségi tulajdon kialakításának első lépcsőfoka, hanem az állami pénzeszközök elpazarlása. (Hogy keményebben ne fogalmazzak.)

    Vegyék meg alacsony árfolyamon a megfelelő pillanatban, akkor talán lehet hiteles az ügy tálalása. Így viszont messziről bűzlik.”
  • 5. mekkmester 2011. november 11. 10:27
    „1. Hunicum: egyetértek veled, végre valamit nem eladnak a külföldinek (lásd: cukoripar, olajipar és még sorolhatnám), hogy aztán azok leépítsék, tönkretegyék, földdel egyenlővé tegyék, hanem magyar (állami) kézben marad! Hogy mi lesz a sorsa? Kérdéses, de az esély nagyobb a fejlesztésre így! Bizonyíték erre: a fent említett gyárak és ipar... Ne fessük az ördögöt a falra egyből, azért, mert az állam veszi meg, talán egy kis időt adni kéne...”
  • 4. zsukov 2011. november 11. 09:51
    „Ja még el is hisszük ???”
  • 3. Ovinkor 2011. november 11. 09:22
    „31%-kal magasabb vételi ár, mint a jelenlegi árfolyam - állami forrásokból kisegítik a részvénytulajdonosokat, miközben a költségvetés az összeomlás szélén van.

    1. Hunicum 2011.11.10. 21:38
    Kisrészvényesek? A malajziai DRB-Hicom társaság neked kisrészvényes?

    Valaki nagyon jól jár ezzel az üzlettel, de nem azok, akik tapsolnak...”
  • 2. matuskaszilveszter 2011. november 11. 08:22
    „Fantazmagória! egy lángész (bakondi györgy) kitalálta gyártsunk magunk tűzoltó autót Ok!DE!egy gyárat nem tart el 100 tüó autó ugyanis a külföld tőlünk a büdös életben nem vesz ilyet a környezö országok az elmult 30 évben is életben tartották az autóiparukat , a mien már el is rohadt a sírban.. egész életemet a Rábánál töltöttem sírt a szívem mikor felszabdalták. de most fogják a szakadékba taszítani az elvtársak...”
  • 1. Hunicum 2011. november 10. 21:38
    „Nagyon helyes!
    A kis részvényesek jól járnak és végre állami érdekeltség is lesz fejleszteni.
    Volt tehergépjármű, busz és traktorgyártásunk is. Remélem az állami cégek megrendelései is ezektől származik és nem külföldről hozatjuk be drágán.
    Ideje felébredni, hogy ez munkahelyeket fog teremteni és a járműparkok is bővülnek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

310 forint alá ment az euró

A szerdán elszenvedett gyengülése után kissé erősödött a forint csütörtök kora délelőtt, az eurót… Tovább olvasom