Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 6°C | 14°C Még több cikk.

Kevesebben, kevesebbet adóztunk

Csökkent a vállalkozások száma, a nyereségük is, így a fizetett adó is. Kevesebbet keresünk, mint egy éve, kevesebben is dolgozunk, de aktívabbak vagyunk 1 % terén.
Vállalkozások

Ötödével esett vissza a régióban a gazdasági teljesítmények legfőbb mutatója, az üzleti bevétel 2009-ben - olvasható az APEH Nyugat-Dunántúli Régiójának sajtóközleményében. Ez a mutató (vagyis a 20 százalék) jóval magasabb az országos átlagnál (12 százalék).

A régió 4.330 milliárd forintnyi árbevételének felét a nagyvállalkozások adták - holott a nagyvállalkozások az összes vállalkozásnak mindössze csak a 3 százalékát teszik ki.

18 százalékkal kevesebbet költöttek a vállalkozások 2009-ban anyagjellegű és személyi kiadásaikra, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatottak száma 20 300 fővel csökkent Nyugat-Dunántúlon, Győr-Moson-Sopronban 8500 fővel, Vasban 6700 fővel, Zalában pedig 5100 fővel dolgoztak kevesebben 2009-ben, mint 2008-ban. A legtöbben a feldolgozóiparban (12 000 fő) veszítették el a munkájukat, de 1700 körüli a szállítást, az építőipart, valamint a szolgáltató és adminisztratív tevékenységekben is az elbocsátottak száma.

Az üzemi eredmény 2009-ban a régióban 185 milliárd forint volt, ez 30 százalékkal alacsonyabb, mint a 2008-as adat (az országos átlag 15 százalék!). Az adózás előtti eredmény is értelemszerűen alacsonyabb összeget mutatott 2009-ban, 199 milliárdra csökkent. Figyelemre méltó, hogy a nagyvállalkozásoknál keletkezett az adózás előtti eredmény 70%-a, mintegy 30%-os eredménykiesés mellett.

Az adókedvezmények, az adómentesség figyelembevétele után 19 milliárd Ft társasági adó fizetési kötelezettség keletkezett, mely 2,4 milliárd Ft-tal, 11%-kal mérséklődött a 2008. évhez képest. Országosan a társasági adó 14%-kal lett kevesebb.

Különadót a bevallást beadók mintegy fele számolt el 7,7 milliárd Ft összegben, 2 milliárd Ft-tal kevesebbet, mint előző évben. A társasági és különadót továbbra is nagyrészt a nagyvállalkozások fizetik.

LEGEK
A legmagasabb adózás előtti nyereség 2009. évben a régióban 80 milliárd Ft volt, amelyet egy járműgyártás ágazatba tartozó Győr-Moson-Sopron megyei vállalkozás ért el. (2008. évben 140 milliárd Ft.) A második legnagyobb összeg 14 milliárd Ft, melyet egy Vas megyei járműgyártás ágazatba tartozó társaság realizált. (2008-ban 11 milliárd Ft.)

A régióban a vállalkozók által kimutatott legnagyobb veszteség összege az elmúlt két évben megegyezett, 3,6 milliárd Ft volt. Mindkét esetben Győr-Moson-Sopron megyében mutatták ki, egy járműgyártás illetve egy gumi-, műanyag termékgyártó ágazatba sorolt társaságnál. A rangsorban a második negatív eredmény 3,5 milliárd Ft, amely egy Zala megyei nem fém ásványi termékgyártással foglalkozó cégnél keletkezett. (2008-ban -2,9 milliárd Ft.)

A régióban a legtöbb társasági adó 2 milliárd Ft, amelyet egy járműgyártás ágazatba tartozó Vas megyei vállalkozás fizetett. (2008. évben 1,3 milliárd Ft.) A második legmagasabb adó 2009. évben 0,5 milliárd Ft, melyet egy Vas megyében található járműgyártás ágazatban tevékenykedő vállalkozás fizetett be. (2008. évben 0,6 milliárd Ft.) 



Magánszemélyek

473 400 magánszemély nyújtott be adóbevallást 2009-ben a régióban. A legtöbben önadózók voltak, a munkáltatói adó megállapítás 12,3 százalék volt, míg az adóhatóság közreműködésével készített egyszerűsített szja bevallást 3,5 az adózó magánszemélyek százaléka kérte.

A jövedelmek 4,7 százalékkal estek vissza. Érdekes adat, hogy 67 százalékkal nőtt a végkielégítésekre kifizetett összeg a 2008-ashoz képest.

A munkaviszonyból származó bér egy főre jutó havi átlaga havi 140 ezer forint, amely kereken ezer forinttal alacsonyabb, mint egy éve. A régióban átlagosan 14 ezer forinttal alacsonyabb volt a bér tavaly, mint országosan.

Az összevont havi jövedelem átlaga országosan 158 ezer forint, Győr-Moson-Sopron megyéé 153 ezer forint (a rangsorban a megye csak Budapest, Pest, Komárom-Esztergom és Fejér megye után következik). Vas a hatodik 145 ezerrel, Zala a 13. helyen áll 136 ezres átlagával.

Két százalékkal kevesebb adókötelezettséget csökkentőt tételt számoltak el magánszemélyek a tavalyi évben, mint 2008-ban. Csökkent az igénybe vevők köre is.

Magánszemélyek külön adózó jövedelmének összege a 2008-ashoz hasonló összeg, 46,7 milliárd forint.

Mivel csökkent a foglalkoztatottak száma, csökkent az adóterhet viselők száma is. 411 800 magánszemély fizetett személyi jövedelemadót a régióban, míg egy évvel korábban ennél 25 800 fővel több volt ez az adat. Csökkent a befizetett adó is, 9,7 százalékkal kevesebbet, 139,8 milliárd forintot fizettünk be a régióban.

LEGEK
2009-ben a legmagasabb jövedelem 850 millió Ft volt, melynek tulajdonosa egy Zala megyei magánszemély. A legmagasabb jövedelem jelentősen csökkent, mivel 2008-ban 1 894 millió forintos összeg állt az élen. A legtöbb adót, 163 millió forintot osztalék jövedelem után fizette egy Győr-Moson-Sopron megyei magánszemély (2008-ban a legmagasabb személyi jövedelemadó befizetés 476 millió Ft, vállalkozásból kivont jövedelem után).

A TOP 100-as listán 42 fő Győr-Moson-Sopron megyei, 37 fő Zala megyei, 21 fő pedig Vas megyei magánszemély. A Nyugat-dunántúli Régióban a legmagasabb jövedelmek döntően magyar állampolgárságú férfiaknál keletkeztek (76%). A régió TOP 100 jövedelmei között 9 külföldi állampolgár és 15 nő szerepelt.

Az ingatlan értékesítésből származó legnagyobb jövedelem 65 millió Ft, melyet egy Vas megyei magánszemély realizált, ugyanakkor 2008-ban az ingatlan értékesítés TOP jövedelme 202 millió Ft volt.

A legnagyobb bérjövedelem 2009-ben 133 millió Ft-ot tett ki, melyet egy Győr-Moson-Sopron megyei magánszemély tudhatott magáénak, összege az előző évi 48,3%-a.  

Különadót 2009-ban a bevallást benyújtók 6,5 százaléka fizetett (28 ezer fő), egy fő átlagosan 51 ezer forintot. Az érintettek száma 8,5%-kal, az adó összege 6,6%-kal csökkent az előző évhez képest. 


Egyéni vállalkozók

6,7 százalékkal (33 100 fő) csökkent az egyéni vállalkozókként bevallók száma 2009-ben (országosan 7,5 százalékos a csökkenés).

Csökkent a nyereségesek aránya (59,4 százalék), nőtt a veszteségesek aránya (32,2 százalékra), míg a nulla jövedelmet szerepeltetők aránya 8,4 százalékra csökkent.

Az egyéni vállalkozók teljes vállalkozói jövedelemadó fizetési kötelezettsége együttesen 2 246 millió forint volt, a 2008. évi 2 536 millió forinttal szemben.

LEGEK
A régió TOP 100-as vállalkozói bevétel listájába való kerüléshez legalább 188 millió Ft bevételt kellett teljesíteni. 2009. évben a régióban realizált legmagasabb bevétel összege 3,7 milliárd Ft. Zala és Vas megyében van egy-egy vállalkozó, aki 3 milliárd Ft feletti bevételi teljesítményről adott számot, Győr-Moson-Sopron megyében a legmagasabb bevétel értéke 2,9 milliárd Ft. Tevékenységi körüket tekintve egyéb gépjármű kereskedelemmel foglalkozó, növénytermelési szolgáltató, valamint síküveg feldolgozó vállalkozók szerepeltek az első három helyen. A vizsgált 100 fős kör bevételi átlaga 445,1 millió Ft, ami lényegesen kevesebb az országos 100-as TOP lista 1,1 milliárd Ft-os bevételi átlagánál. A régió 100-as bevételi TOP listájába 59 Győr-Moson-Sopron megyei, 15 Vas megyei és 26 Zala megyei vállalkozó került be. 

 
Több az 1%-os felajánlás

A 2009-es személyi jövedelemadó bevallás során 6,9 százalékkal többen töltöttek ki rendelkező nyilatkozatot adójuk 1 százalékának felajánlásáról. A nyilatkozók 47,7%-a Győr-Moson-Sopron megyei, 25,7%-a Vas megyei, 26,6%-a Zala megyei.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. annobon 2010. október 15. 08:45
    „25-höz: "a fikázást érdemes ellenjavaslatokkal kiegészíteni, mert különben sokat nem ér... " Amúgy sem ér semmit az ellenjavaslat abszolút többség ellenében!”
  • 34. gjozsi88 2010. október 13. 15:05
    „Agent!
    Legyen évente 15 000 milliárdod,hogy ezt a pár milliárdot észrevedd, mert ugye mindent ebből az eltünt pénzből akartok megcsinálni!
    Egyébbként ez akkora tétel, mintha az átutalt fizetésedből a kerekitések miatt a boltban egyszeri fizetésnél felkerekítenek!
    Észre sem veszed!
    Csak ez semmire nem elég, ezt keresse meg a rendőrség!
    A politika, a szakma pedig a maradék 14 900 milliárdot próbálja meg ésszerűen elkölteni!
    Mert azért pazarlás van bőven!
    A 10 emberrel inditott vonatok, a használhatatlan ingyen diploma, a különböző támogatások, utazási kedvezmények, rengeteg önkormányzat egészségügyi intézmény...stb!
    Arról nem beszélek, hogy a fideszes Papcsák szerint ,több tizmilliárd a szocik által okozott kár az elmúlt 8 évben!
    Ezzel szemben a Fidesz az első Orbán kormány idején két tételben (kanadai repülő szerződés felmondása 100 milliárd, fegyver nélkül megvett grippenek miatti fegyver vásárlási kötelezettség) a mostani Kósa megszólalás 150 milliárdos állami szektor adósság növekedést, 600 milliárd feletti lakossági adósság növekedést okozott!

    AZAZ A TÖBB TIZMILLIÁRDOS SZOCIK OKOZTA KÁRRAL SZEMBEN TÖBB SZÁZ MILLIÁRDOS KÁR A JOBBOLDALTÓL!”
  • 33. gjozsi88 2010. október 13. 14:56
    „hehe08!
    Te tényleg nagyon egyszerű vagy!

    Ha a szomszédom a gyümölcsfámról ellop 1 almát, azért nem leszek mérges, mert még bőven marad amivel megtudom etetni a gyereket!
    De ha a gyerek ennél jóval többet elpazarol, az már gondot okoz!
    És ez a gyerek ettől lesz éhes!
    Nem attól az egytől, ami hiányzik, ráadásul azt az egyet kerestetem a rendőrséggel!
    Ugye mekkora különbség van?
    Főként, hogy jobboldaliak képtelenek még ügyészségi szakig is eljutni!
    De nem azért, mert tiszták- lásd esztergomi, gemenc volán telephely eladás visszabérlés, szombathelyi önkormányzat...-mert a független ügyészség elutasítja a feljelentést!
    Mint a Kádár rendszerben a párttagnak mindent lehetett!”
  • 32. hehe08 2010. október 13. 12:10
    „gjózsi
    ha jól értelek, akkor normális dolog, hogy a gyerekednek azért nem adsz enni és éhezik mert a szomszédod elveszi a pénzedet.....
    nagyon leegyszerűsítve erről van szó.....
    most akkor gondold végig ismét, hogy mit is írtál.....lehet hülyézni meg ilyeneket de a tény az tény marad!”
  • 31. Agent 2010. október 12. 18:05
    „"BKV 4 milliárd, MÁV 1 milliárd, Zsuchlag 21 millió?
    Ez éves 14 000 milliárdos költségvetésben, még a számolási veszteséget sem haladja meg a kerekítések miatt!"

    ejj, de jó lenne a számlámon egy ilyen kerekítési hiba összege, ha már nem éri el a hibaküszöböt:)”
  • 30. gjozsi88 2010. október 12. 17:42
    „AHA!
    Mennyi az a rengeteg?
    BKV 4 milliárd, MÁV 1 milliárd, Zsuchlag 21 millió?
    Ez éves 14 000 milliárdos költségvetésben, még a számolási veszteséget sem haladja meg a kerekítések miatt!
    A ciprus meg nem törvénytelen...!
    Legfeljebb nem elegáns állami vezetők részvétele ilyen ügyletekben!
    Persze a Simor korábbi gazdasági tevékenysége a támadás célpontja, miközben jóval több fideszes kötődésű cég off-shorozik!
    Persze nekik lehet, a jobboldali média elhallgatja, ezért nincs is!”
  • 29. Agent 2010. október 12. 15:40
    „27, vagy téves képzeteik lesznek, pl. a "kommunista" és "szocialista" jelentések valódi tartalma helyett odaképzelik a nagytőkés Fletót, vagy a "fiatal demokrata" mellé pl. KövérLacát, vagy más lassan nagypapa korú politikust:)”
  • 28. AHA 2010. október 12. 14:25
    „szocdem 2010.10.12. 11:16
    Valóban nincs köze hozzá.Én ezzel azt akartam mondani,hogy most amikor már az mszp szét volt hullva ,akkor kellett volna a szocdemeknek nyomulni,hogy a bizonytalan szavazókat a maguk pártjára állítsák!
    Erre akkor lett volna a legnagyobb lehetőség amikor kiderült a rengeteg lopás(BKV),adócsalás (Ciprus),stb...”
  • 27. Thomaso 2010. október 12. 12:46
    „Az egészben az a vicces, hogy lassan nem lesz értelme, itt az elvtársokkal, kis- nagydobosokkal dobálózni, mivel már azt sem tudják a felnövő genreációk, hogy miről beszélünk :)))”
  • 26. AHA 2010. október 12. 12:46
    „HR_XAR1.,Lobbo71
    Majd a jövő eldönti,hogy mi a baromság és mi nem.
    Ami eddig volt az nem vált be.Magyarul megbukott .
    Majd 4 év múlva tudunk erről is nyilatkozni érdemlegesen.”
  • 25. Lobbo71 2010. október 12. 12:44
    „24. hozzászólás szocdem 2010.10.12. 11:51

    Valamit félreolvastál, senkinek nem nő a fizetése azért, mert gyereke van. Kevesebb adót fog fizetni, mert a társadalomnak mostanában egyre nagyobb problémája az elöregedés.
    Amúgy meg a fikázást érdemes ellenjavaslatokkal kiegészíteni, mert különben sokat nem ér... Te hogy támogatnád a gyerekvállalást?”
  • 24. szocdem 2010. október 12. 11:51
    „Általában véve az a baromság ami itt olvasható, abból a bugriból származik, amit az egykori mszmp szakértői honosítottak meg az országban - mint adórendszert..

    Az adó és a szociális rendszer összemosása az kb oylan mint ha savat és lugot kevergetnénk össze - elébb utobb megégetjük vele magunkat!

    Egyszersmind a tervezet tagadja a munkaerő FORRÁS voltát, közgazdasági értékét. Elég ezzel kapcsolatban azt végig gondolni, hogy egy kg súly megemelése szempontjából mit számít az, ha valakinek van gyereke, vagy nincs? Annak akinek nincs, "kevesebbet" ér a munkája ugyan abban a helyen, ugyan abban a tevékenységben???? Röhejes szagértelemre, és tudatra vall, ha ezt valaki elhiszi, vagy terjeszti mint "igaságot"!!!!!!!!!!!!!!! (A fityesz me az mszp ezt teszi) Jelenleg inkább néphülyítő hazugságról beszélhetünk.”
  • 23. Lobbo71 2010. október 12. 11:35
    „18. hozzászólás AHA 2010.10.12. 11:01

    Azt ne felejtsd el, hogy adókedvezményről van szó. Tehát nem csak gyereket kell gyártani, hanem jól is kell keresni hozzá. A maximális adókedvezményhez az kell, hogy a 2 szülő bruttó bére elérje a 487.000 forintot. Aki ennyit keres, annak feltehetően nem betörők meg munkanélküli tolvajok lesznek a gyerekeiből. Szóval egyelőre ez egy nagyon jó döntésnek tűnik. Emellett egy családi pótlék csökkentést vagy eltörlést (mondjuk 2011-től születő gyerekekre) is meg lehetne lépni és egyből nem az a réteg szaporodna, akiknek nem kéne.”
  • 22. HR_XAR1 2010. október 12. 11:28
    „aha, el lehet dönteni, hogy a gyerek minek legyen? Pénzforrásnak, vagy pedig tényleg a család része? Ez a baromság, amit itt akarnak már számos országban megbukott. Ugyanakkor a javaslatok zöme baromság, és nem átgondolt lépés, mivel a törvényalkotó valós adatok ismerete nélkül hozza meg sorra a jogszabályokat. Ugyanakkor pedig talán többet kellene tenni az emberekért. Mert magas költségek miatt az ember nem mer idő előtt gyereket vállalni, fél, hogy nem tudja miből eltartani. A karrier is arról szól, hogy biztos anyagi háttérrel rendelkezzen az ember. Ha a nő meg elmegy szülni, utána a munkáltatók nem szívesen veszik vissza, vagy mások fel. Ezeket kellene orvosolni, és nem baromságokat megtenni ösztönzőnek. Ez az ösztönzés olyan, mintha a halálraítéltet csalnák a bitófa alá azzal a kamu dumával, ha a hurokba rakja fejét szabad lesz.”
  • 21. szocdem 2010. október 12. 11:21
    „14.

    A kérdés ennél sokkal bonyolultabb, hogy papron van-e vagy nincs. A szocdemek papiron sem léteztek 1956 után, mégis sok ÁVh-s megfigyelés, és operatív munka folyt az eltörlésükre a vezetők elszigetelésére, vagy lecsukására.

    Egy politológus azt mondat nem rég, hogy a MAgyar Szocdemek az iskolapéldái(!!!) a politikai küzdelemnek, és az elvhűségnek, mert a párt vagyon híján csak íróasztalok sarkán működik, (Csak úgy tud ui.) és a költségvetése szoros fúzióban áll a tagok és a közösségi vezetők konyhapénzével.---

    HA ez nem valódi,klaszikus párt, akkor a társadalomnak tényleg csak a tescos marketing színvonalú naranxsos szegfűs ökörségekre van igénye. Akkor viszont meg is érdemelné a sorsát! Ez így viszont NEM IGAZ! :)))”
  • 20. szocdem 2010. október 12. 11:16
    „10.
    Kedves AHA.

    remélem nem a töri, meg a politikai tudásod szeretnéd ezzel a beírással rekámozni, mert az siralmas! A szocdemeknek semmi köze nincs az MSZP-hez. Nem is volt. Mért kellett volna akkor a maszop hatali ciklusa alatt abból "profitálni - ahogy írod: " maguknak sem tudtak érvény szerezni"????

    Egyébként csak hogy tudd: jelenleg az Európai Bíróság előtt van a szocdemek vagyonigénye a Magyar Állammal szemben, mert nem adták vissza pártnak a vagyoát az Alkotmánybíróság döntése ellenére sem. (Nem merem leírni az ügy mai értéken számított összegét) Egy biztos: ha viszakapja a párt a 48-ban ellopott vagyonát, akkor megint a legnagyobb párt lesz. Az MSZp - a tolvaj jogutódja, a vagyon bitorlója -meg elmehet kapálni, hogy femmtartsa magát, és bebizonyíthatja, hogy Ők is tudnak saját zsebből politizálni 20-30 évig mint a szocdemek.”
  • 19. jamesson 2010. október 12. 11:02
    „annobon 2010.10.12.
    Nem tudhatod hányan vannak.
    :-):):)”
  • 18. AHA 2010. október 12. 11:01
    „A soha véget nem érő veszekedés helyett egy kis ajánlott olvasmány.
    lehet neki állni a gyerekgyártásnak.
    http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?hn=1&k=3&i=139752&is=1”
  • 17. annobon 2010. október 12. 11:01
    „Bocsi, de az ismerőseid nem meríti ki egy Gallup-közvélemény-kutatás kritériumait! :)))”
  • 16. jamesson 2010. október 12. 10:54
    „annobon
    Te már csak tudod.Biztos megkérdezted az ismerőseimet.
    :-)”
35 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

3,8 százalékon az infláció

Szeptemberben 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak és 3,8 százalékkal voltak magasabbak,… Tovább olvasom