Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Kevesebb sört iszunk

Tovább csökkent az otthoni sörfogyasztás 2009 első negyedévében - derül ki a GfK Hungária kutatásából. A visszaesés csak az üveges termékeket érinti, a dobozok sörök népszerűsége továbbra is töretlen. A felmérés szerint az átlagos sörvásárló a középkorú férfi, aki alig 1-2 perc alatt eldönti, milyen sör kerüljön a kosarába.
2008 előtt még folyamatosan növekedett a megvásárolt sörmennyiség a hazai háztartásokban, de már tavaly visszaesést állapítottak meg a GfK szakemberei. Egy átlagos háztartásban például 2006-ban 82 liter vásároltak, egy évvel később már 86 litert, tavaly pedig mindössze 81 litert. A visszaesésben szerepe lehetett az átlagosnál hűvösebb nyári időjárásnak is.

Az idei első négy hónapban a gazdasági válság hatása is érződött: az előző év azonos időszakához képest 10 százalékkal kevesebb sört vásároltak a háztartások. Az értékbeli visszaesés 6 százalék volt, az egyes termékek pedig átlagosan 4 százalékkal kerülnek többe. A vásárlás mennyisége mellett a fogyasztók száma is csökkent: miközben 2008-ban a háztartások csaknem fele vásárolt sört, addig ez az arány idén csak 44 százalék.

Csökkent a fogyasztás intenzitása is: eddig idén csak 33 liter jut egy vásárló háztartásra, szemben a tavalyi 34-gyel. A visszaesés egyébként kizárólag az üveges termékeket érinti, a dobozos termékek aránya tovább nőtt. Utóbbi mennyiségi részesedése átlépte az 50 százalékot, az üvegeseké viszont 30 százalékkal csökkent. A műanyag palackos sörök folyamatos előretörést mutatnak, az összes fogyasztás 7 százalékát ezek teszik ki.

A kutatásból az is kiderül, hogy az átlagos sörvásárló férfi, középkorú, és jellemzően egyedül, percek alatt kiválasztja a megvásárolandó sörmárkát. A márka egyébként több mindentől függ: a hedonista fiatal felnőttek a divatos multi-márkákat keresik, míg a nyugdíjasok inkább az ár alapján választanak.

Olvasóink írták

  • 9. gralaci 2009. július 28. 21:56
    „Én szeretem a sört is! Itthon is, máshol is, leginkább a cseheknél! Ismeretlen, gyanús "vendéglátóipariegységben" pedig, csak az üvegest.
    Most éppen csopaki rizlinget higítottam fröccsé!”
  • 8. Discoboy 2009. július 28. 16:05
    „Én se fogok javítani az arányon,mert nem bírom meginni a sört annyira utálom. Nekem keserű ízű lötty az összes. De például szombaton éjjel az egyik szórakozóhelyen megkérdezte egy srác,hogy enyém e az asztalon lévő sör. Mondtam,hogy nem, erre fölkapta és már itta is a félig üres üveget. Valaki így spórol a pián. :)”
  • 7. Pedró 2009. július 28. 14:56
    „6.
    :))”
  • 6. AHA. 2009. július 28. 14:35
    „Micsoda luxus!
    Soproni? Borsodi?
    Vannak ezeknél sokkal jobb "sörök"fele ennyiért! :DDDD
    pl.:Adambrau(?)”
  • 5. Muaddib 2009. július 28. 14:02
    „sörrel. Bocs”
  • 4. Muaddib 2009. július 28. 14:01
    „Soproni,borsodi ,arany fácán ,vagy néha meglepem magam egy guines sőrrel.”
  • 3. kikelet_ 2009. július 28. 13:28
    „"a hedonista fiatal felnőttek a divatos multi-márkákat keresik" magyarra lefordítva: a rózsaszín pólós, technozenés árkádtöltelékek kizárólag a no.1 divatsör Heinekent vásárolják, az ár és főleg az ár/érték arány nem számít.”
  • 2. Beste 2009. július 28. 12:51
    „Az én hibám a csökkenés, beismerem.
    Nyáron fröccsöt iszom.”
  • 1. Pedró 2009. július 28. 12:00
    „Húúú...
    Akkor bele kell húznom. :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A győri gyárat 200 millió euróval fejleszti az Audi

A válság ellenére az idén is 200 millió eurót fordítanak a győri gyár fejlesztésére - nyilatkozta a… Tovább olvasom