Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Kétszer annyi céget alapítanak, mint amennyi megszűnik

Az elmúlt egy évben - 2011 és 2012 szeptembere között - 24.929 gazdasági társaságot töröltek a cégnyilvántartásból.
Az elmúlt egy évben - 2011 és 2012 szeptembere között - 24.929 gazdasági társaságot töröltek a cégnyilvántartásból, miközben ugyanezen idő alatt 45.922 új vállalkozást jegyeztek be Magyarországon - közölte a feketelista.hu csütörtökön az MTI-vel.

A megelőző év adataihoz képest 2 százalékkal kevesebb céget töröltek, és 9 százalékkal kevesebb új gazdasági társaságot alapítottak. A cégstatisztikák nyilvántartása óta ez az első év, amikor e két mutató egyaránt csökkent a korábbi évihez viszonyítva - hívja fel a figyelmet a feketelista.hu.

A portál összesítése szerint az elmúlt két évben összesen 50.484 céget töröltek és 96.190-et alapítottak. Szakértők szerint ez a folyamat elsősorban azzal magyarázható, hogy egy cég kivezetése bonyolult és időigényes, egy új céget viszont - az idén bevezetett szigorítások ellenére is - akár egy-két nap alatt be lehet jegyeztetni.

Miközben egy vállalkozás ellen felszámolást, csődeljárást vagy másfajta eljárást folytatnak, a tulajdonos a kimentett vagyonával, pénzeszközeivel más néven és címen új vállalkozást alapíthat, bár az idén alaposan szigorították a cégnyitás feltételeit. Nem véletlen, hogy 2012-ben 4.346-tal kevesebb új cég jelent meg a piacon, mint a megelőző évben - írja a feketelista.hu.

A cégbírósági adatok szerint az idén, az első háromnegyed évben például 18 ezer felszámolási eljárás indult, 22 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ennek egyértelműen az az oka, hogy a döntően tavaly és ez év elején nagy számban indult végelszámolások és kényszer-végelszámolások felszámolással végződtek.

A feketelista.hu szerint a cégalapítás feltételeinek szigorítását jelenti az év elején bevezetett adóregisztrációs eljárás, amelynek segítségével az adóhatóság azokat akarja kiszűrni az üzleti világból, akik korábban visszaéltek az egyszerű és gyors cégalapítás lehetőségeivel. Az adóhatóság tapasztalatai szerint a regisztráció módszere beváltotta az elképzeléseket. Háromnegyed év alatt 700 esetben tagadta meg az adóhatóság az adószám kiadását, új cég piacra lépését.

Szigorodtak a cégalapítás feltételei annak következtében is, hogy a bejegyzési kérelem elbírálásánál a bíróságok a korábbinál szélesebb körűen vizsgálják a körülményeket, például a szükséges okiratok tartalmát. A hatósági szigorítások hozzájárulnak az üzleti élet tisztulásához, ám a csalók, a mások figyelmetlenségével visszaélők vélhetően ezután is keresik majd a kiskapukat, így "résen kell lenni" - javasolja a portál.

Az elmúlt egy év leforgása alatt azokban a megyékben zárta be a legtöbb cég a kapuját, ahol az átlagosnál kevesebb új vállalkozás indult. Vas megyében például 465 társaságot töröltek, 36 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Egyidejűleg 659 új céget nyitottak, 13 százalékkal kevesebbet, mint a megelőző évben. Borsod-Abaúj-Zemplénben 1.463 vállalkozás került le a céglistáról (33 százalékkal több a tavalyinál), az új cégalapítások száma közben 7 százalékkal csökkent, 1.815-re. Kiugró adat a Nógrád megyei is: ott 26 százalékkal több céget töröltek (376), az új alapítások száma viszont 5 százalékkal visszaesett (392).

A feketelista.hu összesítése szerint Pest megyében 2.395 céget húztak ki a céglistáról (7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel megelőzően) és 6.558 új céget jegyeztettek be (11 százalékos a csökkenés). A legnagyobb mértékben, 15 százalékkal, Komárom-Esztergom megyében esett vissza az új vállalkozással próbálkozók száma, pedig itt az egy évvel korábbinál 11 százalékkal több céget (919) töröltek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bizottsági tárgyalást kérnek az áfáról a terméktanácsok

A baromfi, a tej, valamint a vágóállat és hús terméktanács levélben kérte, hogy az illetékes… Tovább olvasom