Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Keresettek a személyi kölcsönök

Idén januártól júliusig 65,86 milliárd forintnyi ilyen hitelt vettek fel a háztartások, 22,71 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Több mint egyötödével nőtt az első hét hónapban kihelyezett személyi hitelek mennyisége a múlt év azonos időszakához képest. A növekedésben a csökkenő kamatok mellett az erősödő fogyasztói bizalom is szerepet játszhat. A teljes állomány ugyanakkor, ha lassabban is, de még mindig apad - számol be a Világgazdaság.

Az újság keddi cikke szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint idén januártól júliusig 65,86 milliárd forintnyi ilyen hitelt vettek fel a háztartások, 22,71 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A háztartásoknál lévő állomány ugyanakkor az új kihelyezések fokozatos növekedése ellenére folyamatosan csökken, a 2014 júliusában mért 331,2 milliárd forint 9,3 százalékos mérséklődést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. Az állomány olvadásának üteme azonban nagyjából a felére esett a 2013 júliusáig tartó egy évhez viszonyítva.

A kereslet élénkülését magyarázhatja, hogy a júliusig tartó két év alatt több mint 8 százalékponttal csökkent a hitelek átlagkamata, és a jegybank számításai szerint jelenleg alig haladja meg a 20 százalékot. Emellett nő azoknak az aránya, akik beruházásaik egy részét már hitelből is hajlandók finanszírozni. Szerepet játszhat az élénkülésben az elhalasztott kereslet is. Maguk a szolgáltatók is favorizálják ezt a terméket, több nagybanknál is előkelő helyen szerepel a kínálati palettán - ismerteti az újság.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már alig van hely az európai gáztárolókban

A tárolókapacitással rendelkező 15 európai ország közül csupán háromban nem éri el a töltöttségi… Tovább olvasom