Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Kelendő állás lenne az IT-s és a pénzügyes

Bár a magyar vállalatok többsége kisebb büdzséből gazdálkodhat, mint tavaly, és 40 százalékuk teljesen befagyasztotta az új munkaerő felvételét, a megkérdezettek egyharmadánál szükség lenne jól képzett pénzügyi és IT szakemberekre. A Randstad kutatásából az is kiderült, hogy a legnagyobb szórás a marketing/értékesítés területén dolgozók fizetésében van.
A magyar HR vezetők borúlátóbban ítélik meg a gazdasági kilátásokat, mint külföldi társaik: míg nemzetközi szinten a szakemberek 53 százaléka már növekedést vár 2012-re, magyar társaik csak 46 százalékban vélekednek így. A vállalatok 57 százaléka kisebb költségvetésből gazdálkodhat, mint tavaly, ráadásul 40 százalékuknál teljesen leállították a munkaerőfelvételt is - derült ki a Randstad 2011-2012-es fizetésekkel, juttatásokkal és munkahelyi trendekkel kapcsolatos kutatásából, amelynek eredményeit egy szakmai rendezvényen publikálták.

A jól képzett szakemberekre azonban most is nagy az igény: a gazdasági nehézségek ellenére a vállalatok 40 százaléka keres jelenleg is új munkatársakat, elsősorban szakmai tapasztalattal rendelkező, magasan képzett pénzügyi és IT szakértőket. „A felmérés adatai szerint pályakezdőként leginkább pénzügyi végzettséggel lehet elhelyezkedni. A mérnökök és informatikusok esetén már egyre fontosabb valamilyen speciális szaktudás megszerzése az egyetem után, a marketing és értékesítés területén pedig nagyon kis százalékban keresnek a cégek frissen végzett, tapasztalattal nem rendelkező jelentkezőket" - árnyalta a képet Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

Nem egyforma vastag a boríték
A Randstad adatai szerint a mérnökök és IT szakemberek, valamint a pénzüggyel foglalkozók keresnek a legjobban Magyarországon. Míg a pénzügyeseknél az azonos pozícióban dolgozók bére között viszonylag kicsi az eltérés (néhány magasabb pozíció kivételével), addig a sales/marketing területén már nagy szórást mutatnak a fizetések. Egy brand manager bére például bruttó havi 260 000 forinttól 1 100 000 forintig terjedhet, egyes magasabb pozíciókban még ennél is nagyobb eltéréseket mutatnak az adatok. „A fizetés természetesen függ a vállalat méretétől és a felelősségtől is: nem mindegy, hogy valaki egy helyi cég brand managere, vagy egy nemzetközi vállalatnál, akár regionálisan tölti be ugyanezt a pozíciót" - magyarázta Baja Sándor.

A felmérésből az is kiderül, hogy nem csak hazánkban, hanem a világ más országaiban is a bónusz számít a legvonzóbb juttatásnak. Azonban míg külföldön a felmérésben részt vevő vállalatok 60 százaléka biztosít valamilyen egészségbiztosítást a munkavállalóinak, addig Magyarországon csak 34 százalék. „Hazánkban a prémiumok rendszere mellett főként a versenyképes fizetéssel és karrierlehetőségekkel próbálják megtartani a munkatársakat a vállalatok, pedig érdemes lenne hosszabb távú juttatásokban - például önkéntes nyugdíjpénztári befizetésekben és egészségbiztosításban - is gondolkodnia a HR szakembereknek" - mondta a rendezvényen a Randstad ügyvezető igazgatója.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emelte a benzin árát a MOL

A héten a benzin átlagára literenként 430 forintra nőtt, hasonlóan a gázolajéhoz. Tovább olvasom