Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Jövő hét közepéig megérkeznek az adóbevallási csomagok

Az adóbevallást május 20-ig kell beküldeni, és eddig kell az 1+1 százalékról is rendelkezni.
Legkésőbb a jövő hét közepén mindenki megkapja a személyi jövedelemadó-bevalláshoz (szja-bevallás) szükséges csomagot - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint minden adózó bevallási szokásához igazodó tájékoztatást és nyomtatványt kap. Az a több mint 600 ezer adózó, aki tavaly elektronikusan küldte el a kitöltött nyomtatványt, idén ügyfélkapus tárhelyén kap információt a teendőkről.

A papíralapú szja-bevallást nyújtók közül több mint 2 millióan mindössze tájékoztatót és válaszborítékot kapnak, mert korábban a NAV honlapjáról letöltött program használatával töltötték ki a nyomtatványokat.

A közlés szerint így alig több mint egymillió adózó kapja meg a bevalláshoz szükséges teljes nyomtatványcsomagot, amelynek minden eleme hozzáférhető a NAV ügyfélszolgálatain nyomtatott, a hivatal honlapján pedig elektronikus formában.

Az adóhivatal tájékoztatásában emlékeztet, hogy azok a munkavállalók, akik munkáltatójukon keresztül teljesítik bevallási kötelezettségüket, február másodikáig nyilatkozhatnak ennek igényléséről munkahelyükön. Február 16-áig pedig az egyszerűsített bevallás választásáról szóló nyilatkozatokat kell elküldeni a NAV-nak.

Az egyéni vállalkozók, áfafizetésre kötelezett őstermelők és magánszemélyek február 25-ig kötelesek elkészíteni az szja-bevallásukat.

A munkavállalók részére a munkáltatói adómegállapításról szóló igazolás kiadásának határideje április 30., végül pedig május 20-ig kell az adóbevallást beküldeni, és az 1+1 százalékról rendelkezni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyszerűbb ügyintézésért lobbiznak a családi borászatok

Azt szeretnék, ha az új borászati év indulására Magyarország is bevezetné a kistermelői státust a… Tovább olvasom