Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Jogellenesen emelték meg a polgármesteri fizetéseket

Jelentősen csökkent a községekben a polgármesterek fizetése tavaly, ezért most több mint ötven településen jogellenesen 30 százalékkal eltérítették, vagyis felemelték a béreket. Az illetékes kormányhivatalok emiatt a napokban valamennyi esetben törvényességi észrevételt tettek - írta hétfői cikkében a Népszabadság.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ezek a helyhatóságok a kormányhivatalok, a Belügyminisztérium, valamint az igazságügyi miniszter véleménye szerint is törvénytelenül térítették el a béreket - számol be a lap.

A polgármesterek illetményét a törvény szigorúan szabályozza, ezért a bérek emelését Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára is jogellenesnek tartja. Azt a törvénymódosítást ugyanis, amely a miniszterek számára lehetővé teszi a helyettes államtitkári illetmények 30 százalékos eltérítését, szerinte nem lehet kiterjeszteni a települési vezetőkre.

A TÖOSZ határozott álláspontja, hogy a törvényes állapotot helyre kell állítani, de a kialakult helyzettel valamit kezdeni kell - hangsúlyozta a főtitkár.

A cikkben az áll, hogy a Miniszterelnökség honlapján közzétett lista szerint nem csak kisközségekben térítették el a béreket. A sorban szerepel például Ajka és Oroszlány, valamint Győr és Mosonmagyaróvár, továbbá csaknem húsz másik Győr-Moson-Sopron megyei település.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húszezer cég esélyes a növekedési adóhitelre

Körülbelül húszezer cég juthat nem várt anyagi támogatáshoz a következő évi adócsomag egyik új megoldásával. Tovább olvasom