Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Jó útra térnek a megbírságolt termelők

A Nébih tapasztalatai szerint az elmúlt két évben a hivatal által leleplezett, szabálytalanságot elkövető termelők többsége, 80-90 százaléka jogszabálykövetővé vált.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tapasztalatai szerint az elmúlt két évben a hivatal által leleplezett, szabálytalanságot elkövető termelők többsége, 80-90 százaléka jogszabálykövetővé vált - mondta Helik Ferenc, a hivatal kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán.

Beszámolt arról is, hogy az a péteri kistermelő, akinél a Nébih a héten 5700 kilogrammnyi húsüzemi alapanyagot és terméket vont ki a forgalomból szabálytalanságok miatt, bírságra és szigorúbb utóellenőrzésre számíthat. Ennél szigorúbb szankciókat, például a tevékenység folytatásától való időszakos vagy végleges eltiltást azonban a törvény nem tesz lehetővé.

Az üzemet egy takarítatlan garázsban rendezték be, ahol a termelő egyebek mellett penészes szemeteskukában pácolta a termékeket, piszkos üstökben ipari zsírt olvasztott.

Helik Ferenc tájékoztatása szerint az esettel összefüggésben nem érkezett megbetegedésről bejelentés.

A megsemmisítés költségét a kistermelőnek kell állnia, és jelentős bírságot is be kell fizetnie. Csak addig nem folytathatja a tevékenységét, amíg rendbe nem hozza az üzemet. A jogszabályok ugyanis csak ezeket a szankciókat teszik lehetővé, az a jogalkotó feladata lenne, hogy ilyen esetekben a termelők eltilthatók legyenek a tevékenységtől akár egy időszakra, akár véglegesen - mondta el Helik ferenc.

A szabálytalan tevékenység felelőssége szavai szerint közös: a vállalkozóé az elsődleges felelősség, de a piac üzemeltetőjének is "illik néznie az engedélyek meglétét", és a hivatal feladata, hogy a szabálytalanul készített termékeket kiszűrjék.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hiába olcsóbb, nem több a napelem

Annak ellenére, hogy az utóbbi öt évben felére estek a napelemárak, ennél kisebb ütemben bővülnek a… Tovább olvasom