Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Januárban jöhet az új gáztarifa

Legkorábban januárban évi 3.000 köbméteres gázfogyasztás felett új díjszabást kaphatnak az egyetemes szolgáltatásban résztvevők - írja a pénteki Magyar Nemzet egy, az általa megismert rendelettervezet alapján.
A lap szerint ebbe a kategóriába biztosan beletartoznak majd a közös mérővel rendelkező társasházak, valamint a nagyobb családi házak is.

A tervezetből kiderül: eltérően a jelenlegi két tarifatömbtől a fogyasztóknak nemcsak az évi 3000 köbméter feletti részért kell más árat fizetni, hanem a teljes felhasználásra az új díj lesz érvényes. A nagyfogyasztók számára létrehozandó új sáv a Magyar Energia Hivatal korábbi nyilatkozatai szerint áremelést jelent majd ennek a rétegnek, ám a mérték egyelőre nem ismert, mint ahogy az sem, hogy eközben változik-e a már meglévő két tömb tarifája - írja a lap.

Szakértői becslések szerint ha 10 százalékkal emelkedne a gáz ára a legújabb kategóriában, akkor az az idetartozóknak évente 35 ezer forint többletköltséget jelente. A drágulás a hatósági áras egyetemes szolgáltatásban résztvevő fogyasztók körülbelül ötödét érinti - írja a lap. Megjegyzik: az átlagfogyasztás a szolgáltatók adatai szerint 1000 és 1500 köbméter körül alakul.

Az előzetes dokumentum azt is rögzíti, hogy az óránként 20 köbméteres kapacitású mérőórával rendelkező fogyasztók ugyancsak az új tarifasávba kerülnének, ami az egyetemes szolgáltatásban résztvevő kisvállalkozásokat érinti leginkább.

Olvasóink írták

  • 4. dödike 2012. szeptember 29. 10:16
    „Senkinek ne legyen kétsége hogy hamarosan a kisebb fogyasztóknak is kitalálnak valamit .Mellesleg ha a lakásodban gáztűzhely meg gázsütő van,bőven túl fogod lépni a 3000-es határt,vagy megfagysz.”
  • 3. véleményalkotó 2012. szeptember 28. 22:07
    „Az átlagfogyasztás a szolgáltatók szerint: 1000-1500 köbméter. Ezek nem normálisak! Ennyi köbmétert egy kis szoba fütésével konvektorral használnak el a nyugdíjasok. De mit csináljanak a családosok? Éljenek egy szobában, vagy esetleg egy konyhában, mint 50 éve? Nesze neked környezetvédelem! Majd fütünk szénnel, meg müanyagflakonnal a kazánban! Azt lehet, hogy támogatják!
    Ui: Mostmár nem csak kajára nem lesz pénzünk, hanem meg is fogunk fagyni.”
  • 2. Dwatson 2012. szeptember 28. 21:20
    „Ha Orbán emeli a gáz árát,az dicséretes,ha Gyurcsány akkor bűn! A birkamenet ujjong,ezt is sikerült lenyomni a torkunkon,mert már elfásultunk,belefáradtunk abba hogy minden nap elvesznek tőlünk valamit,és már szót sem emelünk ellene.”
  • 1. verembele 2012. szeptember 28. 18:23
    „Tisztelettel:
    Tisztelt "Kisalföld" mint arhívum:
    Eme oldalon senkit nem zavar az új árszabás....Senki nem sír a gázárváltozás miatt.
    Jegyezzék fel az utókornak.
    Üdv.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áder: minden politikusnak fel kell készülnie a vízhiány okozta problémák megoldására

Minden politikusnak az a dolga, hogy felkészüljön a vízhiánnyal kapcsolatos károk mérséklésére, a… Tovább olvasom