Kisalföld logö

2018. 10. 19. péntek - Nándor 9°C | 21°C Még több cikk.

Hét év alatt több mint duplájára nőtt a mézfogyasztás

A méhészetek alapterméke az akácméz, amely már hungarikumnak számít.
A méz itthoni népszerűsítésének köszönhetően hét év alatt több mint a duplájára nőtt a mézfogyasztás Magyarországon - derült ki az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkárának szavaiból.

Feldman Zsolt szombaton Jászberényben, a 31. nemzetközi mézvásár és méhésztalálkozó megnyitóján közölte: az egy főre jutó éves mézfogyasztás a 2010-ben jegyzett mintegy 30 dekagrammról csaknem 80 dekagrammra emelkedett.

Ez egy szép ugrás, még annak tudatában is, hogy a Nyugat-Európában ennél jóval több mézet esznek. A magyar méhészek által előállított méz többletét "javítómézként" döntően a német, a francia és az olasz piacon kell értékesíteni - tette hozzá.

Közölte: Magyarország a minőségi mézben érdekelt, nem véletlenül lett élharcosa annak a folyamatnak, hogy az Európai Unió tegyen lépéseket az Európába máshonnan érkező "silány" mézek, mézkészítmények beáramlásának megakadályozására. E termékek minősége ugyanis bizonytalan, ráadásul árletörő hatással voltak a magyar mézekre - mondta Feldman Zsolt.

Az államtitkár kitért arra, hogy a méhészetnek az agrárium többi ágazatához hasonlóan meg kell küzdenie a kihívásokkal, így az értékesítés gondjaival, a klímával vagy az állategészségügy nem kívánatos fejleményeivel. Mint megjegyezte, elég csak idei "bolond tavaszra" gondolni, amely szélsőséges fordulataival nemcsak az embereket viselte meg, hanem a méhek teljesítőképességét is rontotta. Feldman Zsolt az elmúlt hónapokban bekövetkezett, különösen nagy mértékű méhpusztulásokkal kapcsolatban azt mondta: ez is megmutatta, milyen szoros szakmai párbeszédre, napi szintű együttműködésre van szükség a méhészek és a mezőgazdasági területek gazdái között.

A felelős mezőgazdasági termelés és a felelős méhészkedés csak együtt lehet sikeres, "ha hibázik az egyik, annak nagyon komoly következményei vannak a másik oldalon" - tette hozzá, jelezve, a tömeges méhpusztulás okainak feltárására még folynak a vizsgálatok. "Abban a legeltökéltebbek vagyunk, hogy az agrártermelési oldalon minden olyan észszerű és működőképes szabály, illetve gyakorlat megvalósítását segítsük, amely védi a méheket és ezáltal a magyar méhészeket" - hangsúlyozta Feldman Zsolt.

A jászberényi méhésznapon csaknem kétszáz szakmai kiállító, hagyományos árus vett részt termékeivel. Magyarországon mintegy húszezer méhész van, a méhészetek mintegy 1,2 millió méhcsaládot tartanak. Az éves méztermelés az elmúlt tíz évben az időjárás és az egyéb körülmények függvényében 15 és 30 ezer tonna között alakult.

A méhészetek alapterméke az akácméz, amely már hungarikumnak számít. Magyarország évente mintegy 20 ezer tonna mézet exportál, döntő hányadát az Európai Unió országaiba. A belföldi mézfogyasztás 7-8 tonna évente.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magasabb a kalászos gabonák ára a tavalyinál

Ez a kisebb termés ellenére is kedvező a hazai gazdáknak. Tovább olvasom