Kisalföld logö

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 11°C | 21°C

GYSEV: 116 km vonalfelújítás

Csaknem ötven milliárd forintos beruházással kezdődik meg kedden a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd közötti vasútvonal korszerűsítése.
Az Európai Bizottság döntése nyomán 41,3 milliárd forintnyi uniós támogatással, 3,7 milliárd forintos hazai finanszírozás mellett kiemelt projektként valósul meg a fejlesztés, amely az első közlekedésfejlesztési nagyprojekt, amelyet Brüsszel támogatásáról biztosított a 2007-13 közötti időszakban.



Sopronban, a Kőszegi úton aluljárót építenek majd

- A kivitelezés ütemterv szerint 2010. tavaszán kezdődik - mondta el a kisalfold.hu-nak dr. Székely Csaba, a GYSEV vezérigazgatója. - A várható forgalomkorlátozásról és esetleges elterelésről a későbbiekben még egyeztetnünk kell. A másik, Győr-Moson-Sopron megyét érintő fejlesztés jövőre veszi kezdetét. A Sopron-Szombathely szakasz villamos biztosító berendezéseinek korszerűsítése teljes vágányzár mellett történik majd.

A beruházás végeztével a teljes vonalon a jelenlegi óránkénti 60-80 kilométerről 120-ra emelkedik a pálya sebessége, a Szombathely-Körmend-Szentgotthárd szakaszt is villamosítják, és korszerű biztosítóberendezésekkel látják el.

A rekonstrukció 116 kilométer vonalhosszt érint, a megnövelt sebesség miatt az utazási idő jelentősen csökken, a zajterhelés és a légszennyezés pedig mérséklődik.

Az uniós projekt jelentősen javítani fogja a két érintett nagyváros, Sopron és Szombathely belső közúti közlekedését is.

A projektnyitó ünnepségen amelyet a balogunyomi vasútállomáson tartanak kedden délelőtt, részt vesz Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, valamint Szabó András, a GYSEV elnöke is.

A korszerűsítés várhatóan 2011-ben készül el.


Olvasóink írták

  • 10. beleptem 2009. október 28. 21:57
    „Jaj info... :)

    Épp azért épül a kőszegi úti aluljáró a frakenburgi mellé, hogy ne tépd többé a hajad.

    Bécsből Grazba így lehet majd a leggyorsabban eljutni, EU is azért támogatja. Országokon átnyúlóan érdemes gondolkodni, nézelődni. Nálunk nem kell 1000-2000 méteres hegyeket megmászni vagy alagutat fúrni a Bécs-Graz vonalnak. Jó ez a személy és teherközlekedésnek egyaránt.”
  • 9. miracle 2009. október 28. 19:45
    „info2009*
    Hülyeségeket beszélsz.
    1. Nem Gyesev, hanem GYSEV.
    2. Az összeg miatt kiemelt, meg azért, mert kb 80-85%-át az EU fizeti.
    3. A GYSEV szerintem nagyon örülne neki - pláne most - ha ideterelnék azt a forgalmat.
    4. Ami nem is nagyon létezik, mivel NY-Európából Olaszországba senki nem fog 1000 km-es kerülővel szállítani
    5. Ha így is lenne, Sopronig akkor sem repülne a kocsi (meg Szentgotthárdtól sem), ugyanannyit gurulna Ausztriában, sőt többet, mint enélkül.
    6. Szerintem az emberek fizetését sem szabad többé emelni, mert még autókat vesznek belőle és éjjel-nappal forgalom és zaj lesz az utakon, a kereszteződéseknél, meg a körforgalomban lehet majd órákig állni...”
  • 8. info2009* 2009. október 28. 18:01
    „Vajon miert kiemelt EU fejlesztes ez???
    Megmondom. Mert az osszes nyugat-europai aruforgalom Olaszorszagba, Szloveniaba es Horvatorszagba Sopronon, Szombathelyen es Szentgotthardon fog keresztul menni. A Gyesevet nem a szemelyforgalom erdekli. Sopronban ejjel-nappal tehervonat forgalom, zaj lesz. A sorompoknal lehet majd orakig allni. Ez az EU es Ausztria TERVE. elvezzuk!”
  • 7. Valaki89 2009. október 28. 12:30
    „A GySEV csak szolidaritást vállalt a sztrájkban és mindösszesen 2 órát álltak egy egyébként sem forgalmas időszakban, hiszen sem az iskolásokat, sem a munkába igyekvőket nem akadályozták az utazásban.”
  • 6. Csetneky 2009. október 27. 19:42
    „mauz

    Tudom. De ma például ők is sztrájkoltak. Csak azt tudnám, hogy miért.”
  • 5. miracle 2009. október 27. 19:13
    „Már rég megkezdődött, a Szombathely-Szentgotthárd vonalon nem szórakozásból járnak már hosszú hetek óta a vonatpótló buszok.
    Csak amikor erre jár valami nagyobb ember, akkor mindig resetelnek egyet és újra elsütik, hogy megkezdődik a felújítás. Reméljük, most már nem jön erre senki, mert akkor 2011-ben is még csak "elkezdődik".”
  • 4. mauz 2009. október 27. 16:25
    „Csetneky,

    A GySEV nem a sztrájkjairól volt eddig sem híres.

    Ők fejlesztik a vasutat, míg a MÁV lezülleszti.”
  • 3. Csetneky 2009. október 27. 15:11
    „Ha elkészülnek 2011-re, akkor majd a felújított vonalon állhatnak a vonatok a sztrájk miatt. Az is valami.”
  • 2. pulci 2009. október 27. 12:47
    „Hat mivel iden mar nem fogjak elkezdeni az aluljärot, nem hinnem, hogy 2011-ben elkeszülne, hisz pl. Wr. Neustadtban egy hasonlo aluljaro megepitesehez kb.1.5-2 evre volt szükseg. A mi munkamoralunkat tekintve ez sokaig fog tartaniha megnezzük, hogy a csatornaprojektnek is mikor kellett volna befejezödnie.”
  • 1. naplopo 2009. október 27. 12:21
    „Szívesen olvastam volna arról, h soproni vonatkoztatásban mikor lesz kész a Kőszegi-úti aluljáró....
    Ennek a tartalma is annyira általános, mint szinte az összes soproni Kisalföld cikk a neten...... :(

    ctrl-c --> ctrl-v, sehol sem érződik egy kis kutatómunka”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oroszország kilábalt a recesszióból

Az orosz gazdasági minisztérium adatai szerint a GDP 0,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest. Tovább olvasom