Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Fordított áfa, letisztuló piac?

Az atipikus HR szolgáltatók a piac tisztulását várják a fordított áfafizetés kiterjesztésétől a munkaerő-kölcsönzésre és az iskolaszövetkezetekre - közölték a szektorban működő érdekképviseleti szervezetek kedden az MTI-vel.
A javaslat támogatásával a kormány fontos lépést tett a munkaerőpiac megtisztítása, és ezzel együtt a munkavállalók érdekeinek védelme felé, hiszen kiapad a fekete foglalkoztatás egyik fontos forrása - hangsúlyozták a közleményben.

A szervezetek álláspontja szerint az elfogadott fordított áfa intézménye az átláthatóságot és a könnyen ellenőrizhetőséget biztosítja az adóhatóság számára, hiszen ezzel az intézkedéssel megszűnik az a lehetőség, hogy fiktív szerződésekkel, hosszú alvállalkozói rendszereken keresztül tűnjön el az áfa összege.

Hozzátették, hogy az érdekképviseletek javasolták a minimális szolgáltatási díj bevezetését is az ágazatban a munkaerő létbiztonságának és a piaci szereplők tisztességes működési feltételeinek biztosítása érdekében.

A munkaerő-kölcsönzési szektorban 130 ezren, míg diákmunkában 100 ezren dolgoznak.

A közlemény szerint az iskolaszövetkezetek számára azért is fontos ez a változás, mert olyan komplex jogi szabályozás alakul ki ezzel a törvénnyel az Európában csa5k Magyarországon működő vállalkozási forma körül, ami által az egész modell adaptálhatóvá válik minden tagország számára, mint a 25 év alatti fiatalok elhelyezkedését segítő foglalkoztatáspolitikai eszköz.

A közleményt az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége, valamint a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége írta alá.

A parlament által kedden elfogadott jövő évi adócsomag egy kormánypárti módosítás nyomán a munkaerő-kölcsönzésre és az iskolaszövetkezetekre is kiterjeszti a fordított áfázást. A kormány számításai szerint jelenleg ezeken a területeken 30-35 milliárd forint áfa nem folyik be a költségvetésbe.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem gondolkodik a magyar piac elhagyásáról a Spar

Korábban évente átlagban 10-30 milliárd forint között ruháztak be a magyar piacon, de ez most… Tovább olvasom