Kisalföld logö

2018. 02. 22. csütörtök - Gerzson -2°C | 3°C Még több cikk.

Földjét, pénzét bukhatja a külföldi zsebszerződő

A Parlament hétfőn elfogadta azt a törvényjavaslatot: 60 napja maradt a külföldieknek eladni magyar illegálisan szerzett földjeiket, ezután magánjogi szankciókkal is számolhatnak. Semmis szerződések lévén kizárják a földekért kifizetett vételár magyar bíróság előtti visszakövetelését.

Nagy István mosonmagyaróvári országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján elsőként a zsebszerződés elleni harc előzményeiről beszélt. Arról, hogy az egy éve megalakult tárcaközi bizottság javaslata alapján bűncselekménnyé minősítették a „termőföld megszerzésére irányuló jogellenes megállapodásokat". Júliustól az ebben való részvétel öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Emellett a földhasználati nyilvántartásban már az állampolgárságot is fel kell tüntetni. A termőföld-szerződéseket állami szervek vizsgálják meg, s a kontraktusokat időbélyeggel kell majd ellátni.

„A Parlament hétfőn elfogadta azt a törvényjavaslatot, mely arra ösztönzi a jogsértőket, hogy önként feltárják, megszűntessék korábbi megállapodásaikat" – közölte.

A hatályba lépéstől hatvan napos, azaz körülbelül év végéig szóló türelmi időt biztosít következménymentes felszámolásukra. Ezt követően magánjogi szankciókkal is lehet számolni a külföldi földszerzőknek, amelyek – semmis szerződés lévén – kizárják a földekért korábban kifizetett vételár magyar bíróság előtti visszakövetelését" – folytatta. „Ezzel érdekévé válik a külföldinek az eredeti állapot helyreállítása, s az, hogy a földért cserébe a korábbi tulajdonostól visszakapja annak árát."

Ha ez nem történik meg, s a hatóság zsebszerződésre bukkan, akkor a földet a Nemzeti Földalap kapja meg, s adja haszonbérletbe, a külföldi bukja pénzét és területét, a magyar gazdától azonban a neki korábban kifizetett összeg nem követelhető vissza.

Képünk illusztráció. Fotó: Mészáros Mátyás/Kisalföld-archívum
Képünk illusztráció. Fotó: Mészáros Mátyás/Kisalföld-archívum

„Az ügyész jogosult közérdekű bírósági peres eljárásokat indítani: a semmisség és a jogsértés kimondása alapul szolgálhat a büntetőjogi következmények alkalmazásához. Mivel e jogi ügyek kiemelt státuszt kapnak, reményeink szerint ezáltal mielőbb megszülethetnek az első, percedens értékű ítéletek" – mondta Nagy István. Információi szerint tucatnyi ügyet adtak már át az ügyészség számára.

(A témára később visszatérünk.)

Olvasóink írták

  • 15. pancser 2013. október 31. 21:57
    „14. embertelen 2013.10.31. 08:38
    Dehogy a Jobbik hanem az a társaság amelynek Jakab István a vezére. Mint szövetségesnek, nekik tesznek gesztust.
    A Jobbiknak gyakorlatilag nincsen érdekeltsége földügyben. Azt nem mondom, hogy az ilyen tévhitek miatt az egyfordulós választás kapcsán nem húz át néhány szavazó a Fideszhez!”
  • 14. embertelen 2013. október 31. 08:38
    „Le a kalappal a Jobbik előtt, hogy végre kikényszerítette a fideszből ezt a zsebszerződéses törvényt. A baj csak ott lesz, hogy ezek a földek a Nemzeti Földalapon keresztül nagy valószínűséggel ismét a fidesz csókosokhoz kerülnek, nem pedig a kisgazdákhoz. Ismerjük már a fideszes földmutyit! A fideszeseknek azt is kellene tudni, hogy míg a külföldi zsebszerződések csak az ország kis részét, az osztrák határ melletti keskeny sávot érintik, addig a magyar-magyar zsebszerződések az egész országot érintik. Mi lesz ezekkel a magyar zsebszerződésekkel, amik valószínű, hogy szintén jogellenes megállapodások?! Ki fogja ezeket vizsgálni, a NAV?”
  • 13. fityesz 2013. október 30. 22:57
    „12:Annyival módosítom a korábbi hozzászólást:szemét volt korábban több piros könyves ügyvéd is,de a narancsosok sem különbek.Rendet tenni egyik sem akar,a legjobb a zavarosban halászni nekik (kemény euróban kérik a fizetést)”
  • 12. pancser 2013. október 30. 17:22
    „9. fityesz 2013.10.30. 13:59
    Nem kéne szemetezni, úgy meg pláne nem mintha a mostani kormánypárti ügyvédek lennének azok aki ezeket csinálták. A nevek közszájon forogtak annak idején és egyáltalán nem a Fideszhez kötődtek. Találjátok ki, kik voltak a leglelkesebbek!”
  • 11. kokolorbi 2013. október 30. 14:56
    „Bukhatja? Miért nem inkább bukja?”
  • 10. mindigatutit 2013. október 30. 14:21
    „www.kishantos.hu itt látszik,hogy miről szól az egész,bár ezt eddig is tudta mindenki!!!”
  • 9. fityesz 2013. október 30. 13:59
    „NaPista,azt vegyétek észre,hogy a zsebszerződések jó részét óvári ügyvédek írták.Közülük van aki a narancsospárt képviselője,van olyan ügyvéd (szemét),akinek a felesége dolgozik az állampárti apparátusban.Ezt is nyomozzátok ki!!!!!”
  • 8. habitus 2013. október 30. 12:34
    „Azért meglehet nézni az osztrák gazdák földjét és a magyarét,az legalább gondozza, még a földjeik környékét is ,nem ugy mint a magyar gazdáké,tele van gazzal ,”
  • 7. Goldmund 2013. október 30. 12:27
    „Teljesen egyetértek pancser 6. hsz-ával!
    Sőt, eredetileg a szlogen így hangzott: "A haza (!!!) nem eladó!"
    Ki mondta elsőként? Torgyán József, az FKgP akkori elnöke. És úgy látszik, a buta népet azóta is lehet ezzel etetni.”
  • 6. pancser 2013. október 30. 12:02
    „A föld politikai játszma tárgya immár 23 éve, momentán az a lobbi győzött amely nem akar versenyezni a külföldiek által kínált földárakkal, meg ugye irtó jól hangzik, "a magyar föld nem eladó", meg az sem megvetendő, hogy szavazatokat hozhat!
    Földügyben racionális gondolkodásról a rendszerváltás kezdetétől nem beszélhetünk és még jó ideig nem is fogunk, ezért érvelnem is értelmetlen, meg hát zsebszerződésem sincsen.”
  • 5. oxana 2013. október 30. 09:52
    „4. öröksoproni

    Milyen igaz.”
  • 4. öröksoproni 2013. október 30. 07:54
    „Én nem találom olyan szörnyűnek, hogy megművelik a földet. Inkább gazosodjon, parlagfű nőjön rajta? A tragédia az, hogy ehhez egy osztráknak van megfelelő gépparkja, befektetni való pénze, ami után természetes, hogy a termést hazaviszi. Nem azon kell siránkozni, hogy külföldi műveli a magyar földet, hanem helyzetbe hozni a KISGAZDÁKAT, azokat, akik a földdel akarnak foglalkozni, de az állam is csak a nagybirtokokat támogatja. Csak nálunk fordulhat elő, hogy a sikeresen önellátóan 10-20 éve működő kistérségektől valami befektető elnyeri a földet az állami földpályázaton!”
  • 3. halas001 2013. október 29. 21:13
    „További vizsgálati lehetőségek.
    - kölcsönszerződés ..... évre külföldi kölcsönt nyújtóval jelzálog bejegyzéssel a magyar tulajdonos földjére,
    - Egyösszegű haszonbérleti szerződés külföldivel akár 99 évre is,
    - TSZ-k megvétele külföldi tulajdonos cserével jelentős jövedelmekért,
    - Termőföld tartós bérbeadása vételi opcióval a föld moratórium lejárta utánra, stb.
    A tárház szinte kimeríthetetlen, a trükköket csak a Földhivatalokban lehetne megismerni.
    Na erre varrjatok gombot!”
  • 2. Legs 2013. október 29. 19:56
    „Az ügyész jogosult közérdekű bírósági peres eljárásokat indítani

    Nem kell félni joga ugyan van de nem kötelessége.Na ez a nem mindegy.Micsoda porhintés:))”
  • 1. szimre50803 2013. október 29. 18:20
    „Azt is megmondhatná valaki, hogy a magyar zsebszerződőkkel mi lesz?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénzügyi rezsicsökkentés: sokat bukhatnak a jól keresőkön a bankok

A Világgazdaság szerint a pénzügyi rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslat alapján azok a bankok… Tovább olvasom