Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 10°C Még több cikk.

Fiatalok nehézségei a munka világában

A fiatal munkavállalók csaknem fele (47 százaléka) tart attól, hogy a közeljövőben elveszíti az állását - olvasható az Ipsos F&F kutatásában.

Ugyanakkor a pályájuk elején lévők többsége nem szánta el magát munkaerő-piaci pozíciójának megerősítésére: héttizedük nem tervezi, hogy mostanában továbbképzésre, tanfolyamra menjen, háromnegyedük nem kíván az elkövetkezendő években átképzésre jelentkezni vagy új szakmát tanulni.

A pályakezdőkre a mobilitás sem jellemző, csupán 18 százalékuk gondolkodott azon, hogy munkahelyet változtasson. Az inaktív fiatalok közül a tanulók meglehetősen pesszimisták elhelyezkedési esélyeiket illetően: 55 százalékuk szerint nehéz lesz állást találni iskoláik befejezése után, egynegyedük viszont reméli, hogy könnyen jut munkához.

A kismamák félelmei még erősebbek, héttizedük úgy véli, hogy nehezen fogják majd visszavenni korábbi állásába, s csak egytizedük bízik abban, hogy gond nélkül elkezdhet dolgozni a szülés előtti munkahelyén.

A fiatal munkanélküliek rövidtávon eléggé szkeptikusak: átlagosan 25 százalékos esélyt adnak arra, hogy a következő 2-3 hónapban viszonylag tartósnak ígérkező munkát fognak találni - ezek a legfontosabb megállapításai annak a "Fiatal Felnőttek" (F&F) elnevezésű kutatássorozatban készült felmérésnek, amelynek során az elmúlt 3 hónapban az Ipsos 600, 15-25 év közötti, a korosztályt reprezentáló fiatalt kérdezett meg személyes módon.

A 15-25 év alatti fiatalok kisebb része van csak állásban, szűk egynegyedük ismeri a munkaerőpiacot közelebbről. E korosztály java része, hattizede még tanul, egytizedük munkanélküli. A fiatal foglalkoztatottak nem teljesen nyugodtak, 47 százalékuk aggódik állása esetleges elveszítése miatt.

Ezek a félelmek leginkább a szakképzettséget nem igénylő fizikai munkát végzők körében jelentkeznek: háromnegyed részük úgy véli, lehet, hogy hamarosan távoznia kell mostani munkahelyéről. A leginkább magabiztosak munkahelyük megőrzését illetően az érettségizett, diplomás szellemi munkakörben dolgozók.

Az átlagosnál kisebb hányaduk tart attól, hogy állását elhagyni kényszerül, de ez a 38 százalékos arány egyáltalán nem tekinthető jelentéktelennek.

Az nem meglepő, hogy a munkájukat biztosnak tekintő fiatalok túlnyomó többsége (80-90 százaléka) jelenleg nem gondolkodik átképzésben, új szakma elsajátításában, szakmai továbbképzésben. Az viszont már eléggé különös, hogy az állásuk elveszítésétől tartó fiatalok kétharmada sem tervezi, hogy szakmai ismeretei bővítésével eladhatóbbá tegye magát a munkaerőpiacon.

A foglalkoztatási félelmek minden negyedik érintettet sarkallják cselekvésre, bennük már felvetődött az ismételt tanulás, egy másik szakma megszerzésének gondolata. Összességében azt állapíthatjuk meg, hogy a 25 év alatti foglalkoztatottak 22 százaléka szándékozik továbbképzésre járni (5 százalék már most is részt vesz ilyenen), 15 százaléka akar egy másik foglalkozással megismerkedni.

A fiatal munkavállalók nagy többsége (71-76 százaléka) viszont egyelőre nem kíván az oktatás szektor újbóli szereplője lenni, a korábban megszerzett tudásával szeretne érvényesülni.

Az állásban lévő fiatalok szívesen állandósítanák jelenlegi munkahelyüket, csak 18 százalékuk gondolkodott azon, hogy más céghez menjen dolgozni. A továbblépés a mostani céges pozíciójukat biztosnak érzők 8 százalékában vetődött fel, de az állásukat veszélyben érzőknek is csupán 26 százaléka fontolgatta, hogy munkahelyet változtat.

Az iskolába járók várakozásai szerint nem lesz problémamentes az elhelyezkedés: 55 százalékuk szerint nehezen találnak majd állást, ha tanulmányaikat befejezik. Ennél jóval kisebb hányaduk, 25 százalékuk számol azzal, hogy a végzést követően könnyen jutnak munkához.

A szakképesítés vagy érettségi előtt állók eléggé bizonytalanok és visszafogottak a közeljövőt illetően: 58 százalékuk szerint nehéz lesz a munkaszerzés, 20 százaléknyian reménykednek, hogy viszonylag könnyen találnak helyet maguknak, s 22 százaléknyian még bizonytalanok e tekintetben. A felsőfokú iskolák hallgatói sem nevezhetők optimistának, de a középiskolásokhoz képest karakteresebbek a várakozásaik, s valamivel reménykedőbbek.

A diploma előtt lévők fele nehéz elhelyezkedésre számít, egyharmaduk bízik benne, hogy probléma nélkül szerez munkahelyet, s 17 százalékuk nem látja előre az államvizsgák utáni időszakot, pesszimista.

Bár törvény biztosítja munkába való visszatérésüket, a gyermekükkel otthon lévő kismamák 71 százalékának nincsenek illúziói, úgy vélik, újbóli munkába állásuk nehézségekbe ütközik majd.

Mindössze 11 százalékuk reménykedik a konfliktusmentes folytatásban, s viszonylag sokan (18 százaléknyian) tanácstalanok, nem tudják elképzelni, hogyan fogadják főnökeik, amikor a visszajövetelüket bejelentik.

A munkanélküli fiatalok átlagosan 25 százalék esélyt látnak a közeli hónapokban történő elhelyezkedésre, arra, hogy nem csak alkalmi, hanem tartós foglakoztatásnak is részesei lehetnek.

Az állami, önkormányzati szférából kikerülők az átlagosnál nagyobb valószínűséget éreznek a munka világába történő visszakerülésre, ám a 34 százalékos esélymutató arra utal, hogy ők sem táplálnak túl nagy reményeket.

Olvasóink írták

  • 1. anuvuk 2011. június 29. 21:41
    „"Fiatalok nehézségei a munka világában"

    Egy jó szakmán belül is mindig a tovább tanulás,a képzés, legyen a cél!
    A munkáltatók hosszú távon értékelik az ilyen munkavállalót!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nehéz lesz csalni a táppénzzel? – Így változnak a szabályok

Megszűnik a passzív táppénz, míg a táppénzen lévők soron kívüli ellátásban részesülhetnek. Tovább olvasom