Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége: 1 millió dolláros megállapodás Mexikóval

A két ország fiataljai számára egyedülálló lehetőséget biztosító dokumentum értelmében 1 millió dolláros kereskedelmet kíván katalizálni a két szervezet a tagsága között a következő két évben.

Francisco Ruiz, a COPARMEX (a legnagyobb Mexikói vállalkozói szövetség ifjúsági tagozatának elnöke) és Kovács Patrik a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) alapító elnöke sajtótájékoztatón jelentette be  a G20 Fiatal Vállalkozói Csúcstalálkozó keretében (G20Young Entrepreneurs Summit) a Mexikói és Magyar fiatal vállalkozókat segítő, történelmi jelentőségű együttműködési megállapodását.


Ezen túlmenően hazánk és Mexikó (aki a G20-as országok egyik legfontosabb gazdasága) fiatal vállalkozóit kívánja több területen is segíteni és összekapcsolni ez az együttműködés.

A megállapodás aláírása mellett kiemelték, hogy a fiatalok kezében van a jövő és a fiatal vállalkozók felelősségük teljes tudatában igyekeznek ennek meg is felelni. Ennek jegyében a G20 YES konferencia konklúzióját összefoglaló ajánláscsomagot kedden a szervezők átnyújtották Felipe Calderón-nak, Mexikó elnökének, aki a fiatal vállalkozók ajánlásait a G20 Csúcstalálkozó házigazdájaként Los Cablosban a vezetők elé terjeszti.

Kovács Patrik kérdésére a mexikói elnök kiemelte azt is, hogy egy gyenge gazdasági klímában kiemelt fontosságú a fiatalokba befektetni, a fiatal vállalkozókat oktatással, forrásokkal és lehetőségekkel segíteni.

A FIVOSZ elkötelezetten védi tovább a magyar fiatal vállalkozók érdekeit hazánkban, valamint igyekszik a lehető legtöbb lehetőséget biztosítani tagjainak a fejlődésre a nemzetközi porondon is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Facebook a tőzsdén: veszteségek

A Nasdaq kártalanítja azokat a pénzügyi cégeket, amelyek veszteségeket szenvedtek el a… Tovább olvasom