Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Félmilliós bírságot kapott a ViDaNet - A cég fellebbez

A GVH szerint a vállalkozás elhallgatta a versenytársai által kínált internetcsomagok az övéiknél kedvezőbb tulajdonságait. A hivatal döntése ellen a ViDaNet fellebbez.

Jogsértő összehasonlító reklámokat tett közzé két távközlési szolgáltató, a FiberNet Zrt. és a ViDaNet Zrt., s ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). összesen 2,5 millió forint bírságot szabott ki rájuk.

A közlemény szerint a két vállalkozás elhallgatta a versenytársai által kínált internetcsomagok az övéiknél kedvezőbb tulajdonságait.

A FiberNet Zrt. 2009 áprilisa és júliusa között Kalocsán, Siófokon és Nyergesújfalun internetszolgáltatását népszerűsítő hirdetéseket juttatott el a fogyasztókhoz, melyekben saját termékének árát és tulajdonságait más helyi szolgáltatók termékeinek paramétereivel hasonlította össze. Ezek az összehasonlítások a GVH vizsgálata szerint azonban nem voltak objektívek.

Ezért a GVH ezt a céget 2 millió forintra bírságolta.

"Társaságunk a szóban forgó, kizárólag a Csongrád megyei Mindszent településen 1.800 példányban terjesztett szórólapján feltüntette, hogy saját termékeink hűség vállalásával vehetők igénybe. A hatóság azért marasztalta el a ViDaNet-et, mert a helyi vezetékes versenytárs egyébként publikus, interneten elérhető szerződési feltételei mellé nem írta oda, hogy azok NEM hűségszerződéshez kötött paraméterek, bár azt a hatóság is elismeri, hogy valójában a versenytárs bizonyos termékeinek díjai az időközben történt áremelés miatt a szórólapon kedvezőbb feltételekkel jelentek meg. Így a határozat ellen a magadott határidőn belül a Fővárosi Bíróságra elküldött keresettel felülvizsgálati kérelmet nyújtottunk be, tehát a döntést gyakorlatilag megfellebbeztük."

Hushegyi Károly, ViDaNet

A versenyhatóság a bírság megállapításánál figyelembe vette a reklámok alkalmazásának időtartamát, a reklámeszközök hatékonyságát, az érintett városok lakosságát, mint megcélzott fogyasztói kör nagyságát. Súlyosbító körülményként vette figyelembe a GVH, hogy a FiberNet ellen már folyt eljárás, amely jogsértés megállapításával zárult a hűségidővel kapcsolatos kérdésekben.

Hasonló ügyben járt el a GVH a ViDaNet Zrt.-vel szemben. A vállalkozás Mindszenten összehasonlító reklámmal népszerűsítette szolgáltatását. A reklámokban azonban nem tüntette fel megfelelően, hogy saját szolgáltatásának igénybevételéhez egy éves hűségnyilatkozat szükséges, míg versenytársa csomagja ilyen kötelezettségtől mentes.

A GVH a ViDaNet Zrt.-t félmillió forintra bírságolta.

A hatóság enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy az akció csak csekély számú előfizetőt eredményezett a vállalkozás számára Mindszenten.

Olvasóink írták

86 hozzászólás
  • 86. Silence 2010. augusztus 16. 19:24
    „Na megint hozzá kell, hogy szóljak saját magamhoz. :)
    1. Nem rúgtam ki őket (egyéb okok végett)
    2. A szolgáltatás minősége rendbe jött és a belassulások is megszűntek (kop, kop, kop)
    Ennyit a zsiványbecsületről.
    Ha megint figyelmeztetés nélkül napokig szarakodni fog az internet, simán leanyázom őket.
    És az ár-érték arány tényleg rendben van.
    Na, nyalizás befejezve.”
  • 85. Cabaal 2010. augusztus 09. 15:39
    „4 évig voltam T-Online ügyfél és most cca 3 éve vagyok Vidanetes. A két szolgáltatás között nem sok különbséget tapasztaltam. Néha mindkettő beszaggat, vagy megszakad, de semmi komolyabb. Szerintem a Vidások jó ár/érték arányban adják a szolgáltatást. Akinek nem jön be menjen át nyugodtan másik szolgáltatóhoz, de nem fog ettől jobbat kapni. El kell fogadni, hogy ma Magyarországon - nagyrészt a felhasználók igénytelensége miatt - nagyon gyenge az informatikai infrastruktúra. Annak az előfizetőnek aki azt mondja, hogy: "internet kő!" nem fognak optikai kábelt húzni a házáig.”
  • 84. Silence 2010. május 27. 07:59
    „Egy hónappal a legutóbbi hozzászólásom után csatlakozom Erika05 véleményéhez. Ez a szolgáltató egy kalap sz@rt nem ér. Nálunk másfél hete a reggeli és az esti órákban a használhatatlanságig belassul vagy megszakad az internet szolgáltatás. Az, hogy 2010-ben nem tudom a munkám rendesen végzeni a szolgáltatás akadozása miatt egészen egyszerűen felháborító.
    Részemről befejeztem a Vidanettel. Ki vannak rúgva.
    (és mielőtt valami önjelölt okostojás jelentkezne - nincs vírusom, frissen rakott op. rendszerem van és nem fogok modemet kihúzogatni félóránként, stb...)”
  • 83. miaszösz 2010. május 19. 11:09
    „Erika05!
    Győr melyik részén használod?Mert sok ismerősömnek van városszerte (sima meg ED3.0-ás is) és semmi gondjuk a Vidával.Nálam is olyan jó minden, mint Afterpartynál.Mérjél este itt sebességet:
    http://sptest.porion.hu/
    Majd írd meg ide mit mértél és milyen csomagod van!”
  • 82. Afterparty 2010. május 19. 08:06
    „nálam is vidanetes a net és hasít rendesen reggel délben este, bármikor.
    a tv-s set top box egy évben 1-2 alkalommal lefagy és akkor ki meg be kell kapcsolni, de ha ez sem lenne akkor teljesen tökéletes lenne. egyébként így is elégedett vagyok mert most már végre az árak is jók a vidanetnél is.”
  • 81. Erika05 2010. május 18. 16:33
    „Szerintem mindenki kerülje el nagy ívben a vidanetet! Első hónapokban minden szuper, aztán ugyanúgy, mint az előző szolgáltatónk (Haninet), idővel elkezd döglődni. Általában napközben jó a net sebessége, de délután 5-6 óra körül elkezd szépen lassulni és estére már annyira lassú, hogy örülök, ha egy honlapot meg tudok nyitni.. Aztán ha nagy nehezen sikerül elérni az ügyfélszolgálatot, akkor jönnek a jól megszokott szöveggel, hogy húzzak ki mindent, majd dugjak vissza mindent és akkor biztosan minden szuper lesz...persze attól majd biztos megjavul, dehogy javul.. Kijönnek a szerelők, vigyorogva azt mondják, hogy nem tudják mi a gond, ők ezt nem értik és el is mennek, mint akik jól végezték dolgukat és az internet továbbra is pocsék.. Az utóbbi hetekben minden este vagy megszűnik a net, vagy annyira lassú, hogy percekig tölti a honlapokat.. Egy lyukas garast nem ér ez a cég. Egyébként múlt héten az egyik ügyfélszolgálatos emberke bevallotta, hogy rengeteg panaszt kapnak, mert annyira rossz a rendszerük.. furcsa módon a tegnapi ügyfélszolgálatos nőci meg azt mondta, hogy sosincs semmi panasz és biztos csak nálunk van a probléma.. biztosan igaza van, nappal minden jó, estére meg valami gonosz manó megszállja a házat és elromlik minden.. Nevetségesek!”
  • 80. miaszösz 2010. május 10. 11:07
    „Úgy tűnik a Vidanet amolyan prémiumszolgáltató lesz olyan árakkal is.Lesz CAM modul, variálható csomagok (net,tv,telo együtt kedvezményekkel v. külön-külön is lehet igényelni őket).Aztán később jön az IPTV on Cable, gondolom PVR-es box-al....”
  • 79. Afterparty 2010. május 09. 19:11
    „Vakegér!

    a következő csatornákat a digitől sem alapból sem plusz pénzért nem kaphatod meg:

    magyar nyelvű csatornák: Comedy Central, Da Vinci Learning, OzoneNetwork, LifeNetwork, TV6, Fem3, Deko, Reflektor Tv, Zone Club, SportM, Cinemax2, AXN Crime, AXN Sci-Fi, Fishing and Hunting, Filmbox extra, Film+ 2, Filmmúzeum, Poén!, Sorozat+, JimJam Tv, Kids.co, Nickelodeon, Viva Tv, MTV Hungary, Hálózat Tv, Pax Tv

    plusz egy csomó más csatorna, olyanok mint pl.: a CNN, BBC Entertainment, ORF1, ORF2, Motors, EuroNews, Mezzo, Eurosport News, Extreme Sport, ESPN America, MTV Dance, MTV Rocks, MTV Hits, National Geodraphic Music...... meg még jópár...

    ezek a Vidaneten mind vannak, és ott 9 HD csatorna van.”
  • 78. miaszösz 2010. május 04. 10:34
    „Jelentős változások a ViDaNet-nél 06.01-től:
    http://www.vidanet.hu/dokumentumtar/root/aszf/egysegesaszf/aszf20100601/%C3%A1szf_k%C3%B6zlem%C3%A9ny_2010_06_01.pdf”
  • 77. Mankapunka 2010. április 28. 18:39
    „Magyarország egy szemétdomb. Ez köztudott,azért mondják ránk zászló miatt is,hogy bulgárok,meg a fajzatai.”
  • 76. Silence 2010. április 28. 18:17
    „miaszösz

    Lehet, hogy normálisan szóltál hozzá, viszont az érvrendszered kifejezetten dühítő. Én elmondom a problémámat, te meg megmagyarázod ez nem is gond, mert ez a világ rendje és én vagyok a hülye. Tudod mit?
    Nekem pedig pont ebből van elegem, meg a megmagyarázó emberekből.
    Németországban is volt szar net? És ki a fenét érdekel? Nekem dél-Korea az internet szolgáltatás etalonja és nem Németország.
    Ha nem jött volna a Digi még mindig 1M-es net lenne az átlag, és nagy kegyesen emelgetnének évente néhány kB/sec-et. Amúgy is elegem van ebből a langymeleg, kartellszagú, jogászkodó kelet-európai típusú internetszolgáltatásból.
    Még valami. Szerintem Magyarország jelen pillanatban pontosan nem az a hely, ahol mindet el lehet intézni asztalborogatás nélkül.”
  • 75. miaszösz 2010. április 28. 16:52
    „Silence

    Úgy gondolom normális hangnemben szóltam hozzá a témához.Pedig javaslom, hogy tájékozódj, mert NEM Mo-n hanem arra nyugatről is számoltak be nekem ismerősök szar ADSL netről.Tudod honnan? Németország nyugati feléből.Remélem a jogászok meg ügyvédek paradicsoma téma meg helyrekerül rövidesen.Ha nagyon kiakarsz akadni hát legyen.Menj be az üf-re aztán burogasd össze az asztalokat.Eddig nekem sikerült megoldanom minden problémámat hőzöngés nélkül.Ha kell tanács írok.Részemről befejeztem.”
  • 74. Silence 2010. április 28. 16:43
    „Közlemény

    "Kedves leendő ügyfeleink! A megadott sebességek csak megközelítő és tájékoztató jellegűek, ugyanis a hálózatunk önmagát szabályozza. Amennyiben több sávszélességet értékesítünk mint a kapacitásunk, akkor önök a mi szabályozhatatlan önszabályzó mechanizmusunk áldozataivá válhatnak. Szerződéskötés előtt kérjük látogassa meg a fórumokat, valamint keresse fel a körzeti parafenomént. Egyet nem értés esetén vállalti pszichológusunk sajnos nem áll rendelkezésükre."

    üdvözlettel
    VNet. Zöldségelosztó Rettenthetetlen Társaság.”
  • 73. Silence 2010. április 28. 16:20
    „Nem vagy te egy kicsit oktondi? Ha szövegértelmezési problémáid vannak arról én nem tehetek. Egyébként már nem mert 4M mert megemelték 5 M -re. Ha már vitatkozni akarsz velem akkor inkább neked illene tájékozódni. És hagyd már meg a jogot nekem, hogy azt higgyem - hülyének néznek! Abban biztos vagyok a garantált megvan, mert nem felejtem el, hogy Magyarországon élek, ami a jogászok meg az ügyvédek paradicsoma. A fő bajom abból fakad, hogy amíg adsl-em volt addig nem tapasztaltam ezt a sebességcsökkenéses jelenséget a Vidanetnél pedig igen. Hadd akadjak már ki! Ok?
    Az hogy kinek hogyan esik le a sebessége, egyáltalán nem érdekel . Mi közöm hozzá? Miért kéne elfogadnom? Az lenne a mérvadó ha a szomszédnak szar a netje akkor minden rendben?
    Ha a Vidanetnél ez normális akkor én köszi, de nem kérek belőlük. Ennyi.”
  • 72. miaszösz 2010. április 28. 15:31
    „Silence

    Szkeptikus vagyok, hogy tudatos lassítás volna.Olvass utána a neten különböző kábeles fórumokon, hogy a technológia direkt ilyen a hálózat önmagát szabályozza.Akinek Trió max csomagja van ott sokaknak 7,5-re "esik le", de ismerősömnél - aki egy másik városrészen lakik - például nem.Nekem a Varió van itt állandó a 20Mega.De ez már ED 3.0.Szóval nyugodtan járj utána a fentieknek és ne állítsd, hogy hülyének néznek.Amit még megtehetsz, hogy jelzel az üf-nek, de ha nem foglalkoznak veled sem tehetsz semmit, mert a garantált simán megvan.A Trió csomag az véletlenül nem 4M/256 ?”
  • 71. Silence 2010. április 28. 15:18
    „A 10 M-es az ADSL volt és hibátlanul teljesített, és ha mondjuk elkezdtem a kedvenc linux disztróimat letölteni p2p, akkor az mindig stabilan jött 1200 kB/s -el.
    Az 5M-es az pedig a híres Vidanetes akciós trió csomag. És ez nem belassulás és ingadozás (hülye nem vagyok) hanem tudatos leszabályozás. Délután kezdődik 17 órakor és este 22.00 kor szépen (másodperc pontosan visszaugrik ca. 500 kB/s-re). FTP-vel is kipróbálva ugyanaz. Persze lehet egy átlag user ezt soha nem veszi észre, de ez attól még egyáltalán nem korrekt megoldás.
    Szóval nem is tudom, Magyarország én így szeretlek.”
  • 70. miaszösz 2010. április 28. 12:48
    „Silence

    Milyen csomag az az 5M-es?A kábeles internet esetében előfordulhatnak csúcsidőben lassulások.Ez azért van mert osztott erőforrásra épül a rendszer.Persze akkor az igazi, ha max mindig megvan ez pedig csak akkor lehetséges, ha bőséges tertalék van a rendszerben.Rendszerint egyébként így építik meg a hálózatot.Most akkor az ADSL az 10 M-es volt vagy mi?”
  • 69. Vakegér 2010. április 28. 09:04
    „Afterparty!
    Számolj! És vedd figyelembe azt is hogy melyik csatortnákat szeretnék nézni az előfizetők. Mert ha például Sport Klubot akarsz vagy Viasat History-t, akkor a Vidanetnél fizethetsz elő plusz pénzért plusz kiegészítő csomagokra. És akkor még Digisportod nincsen (pont aktuális a Barcelona-Inter BL elődöntő miatt). Ja és van plusz 5 HD minőségű adóm (M1, M2, DunaTv, DunaTV anatómia és Digisport) ingyen! És mindez alapárban havi 2730 Ft-ért.”
  • 68. Vakegér 2010. április 28. 08:56
    „AHA!
    Nincs de!
    Tökéletes nálam a szolgáltatás és valóban aláíratnak egy nyilatkozatot a Digi szerelők.
    Persze ehhez hozzátartozik, hogy én mint műszaki (távközlési) ember a saját hálózatomat szépen megszereltem F-csatlakozókkal és rendes elosztókkal, normális koax kábellel (nem olyannal mint amit a Vidanet használ). De ezt bárkinél megteszik a szerelők, ha kérik tőlük.”
  • 67. Silence 2010. április 27. 18:48
    „(du. 17- 22 ig*)”
86 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szlovák ipar a vártnál lassabban növelte termelését júniusban

A szlovák ipar júniusban nem növelte termelését az előző hónaphoz képest, és 23,5 százalékkal… Tovább olvasom