Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Felerősödött a lobbi a polgármesteri béremelésre

Az önkormányzatok szövetsége százezer forinttal növelné a köztisztviselők havi nettó jövedelmét.
Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára a Napi Gazdaságnak azt mondta: a városvezető díjazására is vonatkozó közszolgálati bérrendezés már nem csak jövedelmi, megélhetési kérdés, de közszolgálati, politikai feladat is. A lap megjegyezte: több mint hat éve nem változtak a bértarifák.

Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke a Napi Gazdaságnak azt mondta: a polgármesteri és köztisztviselői javadalmazás kérdése halaszthatatlan. Ez előfeltétele a későbbi életpályamodell bevezetésének - tette hozzá.

A TÖOSZ elnöksége a napokban kezdeményezte, hogy a köztisztviselők bére átlagosan havi nettó 100 ezer forinttal növekedjen még ebben az esztendőben, de legkésőbb 2015. január elsejétől, továbbá kapjanak érdemi bérfejlesztést azok a közalkalmazottak, akik nem részesültek az elmúlt időszakban bérfejlesztésben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Andor László: közös munkanélküli-biztosítás kellene az EU-ban

Az Európai Bizottság biztosa szerint így az időnként bekövetkező recessziók jóval enyhébbek, kevésbé… Tovább olvasom