Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Ez lett az év szálláshelye

Az idén a négycsillagos superior mátraházai Residence Ózon vehette át az Év szállásának járó elismerést.
Kiosztották az Év szállása 2016 verseny díjait, az idén a négycsillagos superior mátraházai Residence Ózon vehette át az Év szállásának járó elismerést - közölte a versenyt négy éve elindító Szallas.hu portál az MTI-vel csütörtökön.

A díjakat több mint félmillió vendégértékelés és 43 ezer szavazat, illetve a szakmai zsűri véleménye alapján ítélték oda - közölték a szervezők.

Az Év turisztikai települése kategóriában a verseny történetében immár harmadik alkalommal Hajdúszoboszló vitte a prímet, a fürdőváros évek óta a legnépszerűbb turisztikai célpont a magyarok körében.

Az Év turisztikai attrakciója cím nyertese a RepTár (Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum) lett.

A tájékoztatás szerint a verseny történetében először adták át az ifj. Papp Imre-emlékdíjat, amely a turizmus területén kiemelkedő szakmai munkásságot ismeri el. A díj nyertese Szádeczky Kornélia, az Eger és Térsége TDM (Turisztikai Desztináció Menedzsment) elnöke, illetve az Egererdő Zrt. közjóléti és turisztikai előadója lett. Nevéhez fűződik a Gyógyvizek Völgye nevű kezdeményezés kidolgozása és megvalósítása, melynek révén 100 ezer vendégéjszakával gyarapodott Eger és térsége.

A díj névadója az idén elhunyt Papp Imre, aki szállodavezetőként és a sümegi vár üzemeltetőjeként kulcsszerepet vállalt Sümeg turisztikai népszerűsítésében.

Idén debütált a versenyen az Év autentikus szálláshelye kategória is, amelynek első díjazottja a négycsillagos Forgách Kastély Hotel Mándok lett.

A szakmai zsűri és a vendégek véleménye alapján idén az Év külföldi szálláshelye címet a háromcsillagos Hotel Tatra Zakopane kapta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rogán adókedvezményt adna a CSOK-osoknak

Rogán adókedvezményt adna a CSOK-osoknak
Azt javasolja, hogy a csok-os lakás önrészét vissza lehetne igényelni az szja-ból. Tovább olvasom