Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Erdei Tamás a Magyar Bankszövetség elnöke

Erdei Tamás korábban közel 12 éven át volt elnök, tavaly azonban már nem vállalta jelölését a következő hároméves időszakra.

A Magyar Bankszövetség testületi ülése Erdei Tamást, az MKB Bank elnök-vezérigazgatóját választotta a szervezet elnökévé szerdán - közölte a bankszövetség az MTI-vel.

Erdei Tamás korábban több választási periódusban, közel 12 éven át volt a Magyar Bankszövetség elnöke, tavaly azonban már nem vállalta jelölését a következő hároméves időszakra.

Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója, akit 2008. április 25-én választották meg a bankszövetség elnökének három évre, 2009. szeptember 14-én lemondott posztjáról, azóta Patai Mihály alelnök, az UniCredit Bank vezérigazgatója látta el az elnöki feladatokat.

Lemondását Felcsuti azzal indokolta, hogy a bankszakma egyes stratégiai kérdéseiben képviselt álláspontja jelentősen eltér a bankszövetség néhány meghatározó tagjának véleményétől.

Erdei Tamás, jobbra
Erdei Tamás, jobbra


A testület új elnökségi tagokat is választott Papp Edit, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója és Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója személyében. Az új tagok Czirják Sándort, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) korábbi vezérigazgatóját, illetve Kolossváry Ádámot, a Merkantil Bank elnök-vezérigazgatóját váltják a testületben.

Továbbra is tagja az elnökségnek Gyuris Dániel, az FHB Jelzálogbank vezérigazgatója, Csicsáky Péter, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank vezérigazgatója és Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Olvasóink írták

  • 3. janika 2009. október 21. 21:10
    „Jehova nevét sem szabad nekik kiejteni ezért mondanak Úr-t helyette?”
  • 2. jánosi 2009. október 12. 20:45
    „Egyik kutya, másik eb. Nem ők szabják a bankok irányvonalát, azt a nem szabad kimondani, hogykik !”
  • 1. comet 2009. október 09. 20:40
    „első ránézésre mintha nem lennének IMF-esek köztük ami jó jel. Csányi megkerülhetetlen, nem csak itt, de a politikában is. Jó lenne ha Erdei úr valahogy az ország érdekeit is érvényesíteni tudná az önös és globalizációs érdekekkel szemben. Sok sikert és megfelelő keménységet hozzá.
    (Szekeres arca viszont nem jó hogy ott van, mert Csányi-t nélküle is elég lesz féken tartani.
    Remélem csak rossz ülésterembe ment be. Bár a tekintete most nem olyan mint aki be van nyomva. )”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A BMW már növelte eladásait

A BMW csoport összesen 122.354 autót adott el a BMW, a Mini és a Rolls-Royce márkákból. Tovább olvasom