Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Emelkedik a tranzakciós illeték mértéke

A kormány 6 ezrelékre emeli a tranzakciós illetéket a készpénzfelvételnél, és itt eltörölnék a felső korlátot, míg az átutalásoknál 2-ről 3 ezrelékre emelkedne az illeték.
18:10 - Együtt-PM: kétszázmilliárdos megszorítást jelentette be a kormány

Az Együtt-PM szövetség szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elődje, Matolcsy György kiszámíthatatlan és kudarcos gazdaságpolitikáját visz tovább: egy héttel ezelőtt még arról beszélt, hogy az idei költségvetés adatai rendben vannak, most viszont kétszázmilliárd forintos megszorító csomagot jelentett be. Tovább >>

16:05 - A kormány benyújtotta

A kormány  hétfőn  benyújtotta az Országgyűlésnek az idei költségvetést és az  egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvényeket módosító  törvényjavaslatait. Ezekben az államháztartási hiány alacsonyan  tartása érdekében hozott intézkedések szerepelnek, közöttük a  tranzakciós illeték, a vállalkozások távközlési adója és a  bányajáradék megemelése, az egészségügyi hozzájárulás kiterjesztése,  valamint az állam által átvállalt önkormányzati hitelek után egy  egyszeri, 7 százalékos banki befizetés.  

A kormány által hozott pótlólagos intézkedéseket Varga  Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentette be hétfőn délelőtt.  

A parlament honlapján olvasható dokumentumok szerint a 2013-as  költségvetést módosító törvényjavaslat létrehozza a Beruházási  Alapot, és ebbe az alapba tartozó beruházások esetében – fő  szabályként – akkor teljesíthető kifizetés, vagy vállalható új  kötelezettség, ha annak fedezetére a költségvetésbe be nem  tervezett, az állami vagyon értékesítéséből vagy hasznosításából  származó bevétel érkezik. Így az egyszeri jellegű beruházási  kiadások teljesítésére a költségvetési folyamatok alapján, az  egyszeri jellegű vagyonhasznosítási bevételek figyelembe vételével  kerülhet sor.  

A javaslat az önkormányzati adósság állam általi átvállalásához  a hitelező befizetési kötelezettségét kapcsolja, mivel a hitel  kockázata az adós személyének megváltozása miatt csökken. Ez a  javaslat, valamint a külön törvényjavaslatban szereplő, a  közteherviselés egyes elemeit (reklámadót, a pénzügyi tranzakciós  illetéket, a bányajáradékot, a távközlési  adót, az egészségügyi hozzájárulást) érintő rendelkezések – a  Beruházási Alap létrehozásával együtt – biztosítják, hogy az  államháztartás stabilitása előre nem látható események esetén is  fennmarad - áll az indoklásban.  

A bankoknak egyszeri, az állam által már korábban átvállalt  önkormányzati hitelösszeg 7 százalékát kitevő befizetést írnak elő.  Ezen túl azoknak a hitelező pénzintézeteknek, amelyek az államnál ez  év október 31-ig kezdeményezik a még meglévő önkormányzati  adósságállományuk állami átvállalását a még fennálló tartozás hét  százalékának megfelelő összeget kell befizetniük a költségvetésbe.

 Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kormányzati intézkedésekről tartott kormányszóvivői tájékoztatón az Országházban 2013. június 17-én. Fotó: MTI/Földi Imre
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kormányzati intézkedésekről tartott kormányszóvivői tájékoztatón az Országházban 2013. június 17-én.
Fotó: MTI/Földi Imre

Az átvállalás feltétele, hogy a hitelező nyilatkozatban  vállalja, hogy az összeget a központi költségvetésbe forintban  befizeti 2013. december 20-áig. A devizában fennálló adósságrész  után fizetendő befizetési kötelezettséget a 2013. június 28-i,  Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyamon kell  forintra átszámítani.   

A javaslat a fentieken túl a fuvarozók útdíj fizetését  megkönnyítő hitelprogram hatékonyságának növelése érdekében  módosítja a hitelprogramhoz kapcsolódó állami kezességvállalás  szabályait is.  

Az egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvényeket  módosító javaslatok szerint változik a tranzakciós illeték, a  vállalkozások távközlési adójának a mértéke, megemelik a  bányajáradékot, illetve az egészségügyi hozzájárulást is  kiterjesztik.  

A kormány a törvényjavaslatban azt indítványozta, hogy 6  ezrelékre emelkedjen a jelenlegi 3-ról a pénzügyi tranzakciós  illeték a készpénzfelvételnél, és itt eltörölnék a 6 ezer forintos  felső korlátot, míg az átutalásoknál 2-ről 3 ezrelékre emelkedne az  illeték, a felső, 6 ezer forintos korlát megtartásával.  

További intézkedések között a vállalkozások által fizetett  távközlési adó mértékének 2 forintról 3 forintra emelését tervezik,  továbbá az adó 2500 forintos felső limitjét 5 ezerre növelik. A  távközlési adó emelése nem vonatkozik a magánszemélyekre, csak a  cégeket érinti.  

A bányajáradék szintén emelkedik, 12 százalékról 16 százalékra.  A kormány azt is javasolta a törvénymódosításban, hogy  tőkejövedelmekhez hasonlóan az egészségügyi hozzájárulás vonatkozzon  a kamatokra is, mértéke 6 százalék legyen.

A telefonszolgáltatók egyelőre nem kommentálnak

A telefonszolgáltatók egyelőre nem kommentálták a távközlési adó hétfőn bejelentett emelését.

Az államháztartási hiány alacsonyan tartása érdekében a kormány javaslata alapján augusztus 1-jétől emelkedne egyebek közt a távközlési cégek által fizetett telefonadó, továbbá a pénzügyi tranzakciós illeték és a bányajáradék, az egészségügyi hozzájárulást pedig kiterjesztenék a kamatokra is. A kormány hétfőn délben nyújtotta be az Országgyűlésnek az ehhez szükséges két törvény módosítását, az idei költségvetést és az egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvényeket módosító javaslatait.

A három nagy mobilszolgáltató az MTI megkeresésére egyelőre nem kommentálta a bejelentett intézkedéseket, későbbre ígérték a véleményezését. A Magyar Telekomnak tőzsdei cégként a tőzsde honlapján is nyilvánosságra kell majd hoznia az intézkedések pénzügyi hatását a vállalat gazdálkodására, erre várhatóan a törvénymódosítások parlamenti elfogadása után kerül sor.

A távközlési adóról 2012 májusában határozott az Országgyűlés, és először tavaly augusztusban kellett megfizetniük a távközlési cégeknek. A szolgáltatóknak két forintot kell fizetniük vezetékes és mobil telefonhívásonként és megkezdett percenként, továbbá minden elküldött üzenet - SMS és MMS - után is. A kormány mostani javaslata alapján ez a díj 3 forintra emelkedik.

A törvény alapján magánszemélyek esetében havonta az első tíz perc megkezdett beszélgetés adómentes. Az adó összege 2012-ben magánszemélyek után havonta legfeljebb 400 forint, a cégeknél legfeljebb 1400 forint lehetett, 2013-tól pedig 700, illetve 2500 forintra emelkedett a maximum. A hétfőn beterjesztett javaslat alapján a 2500 forintos felső limit 5000 forintra emelkedik.

A törvény 2012. július 1-jei hatályba lépése után a Telenor és a Vodafone módosította tarifacsomagját és részben áthárította a terheket az ügyfelekre. A Magyar Telekom akkor azt közölte, hogy ősztől lépcsőzetesen és részlegesen emeli díjait. Ezt azonban a kedvezőtlen gazdasági és piaci folyamatokkal indokolta, hangsúlyozva, hogy a díjszabás-módosítás nem az új távközlési adó fogyasztókra áthárítását jelenti.

15:40 - LMP: Varga gazdaságpolitikája is kiszámíthatatlan

Az LMP véleménye szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter "egy fikarcnyival sem jobb", mint elődje Matolcsy György, ugyanis ugyanazt a kiszámíthatatlan gazdaságpolitikát folytatja - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Vágó Gábor. Tovább >>

11:26 - Varga: augusztus elsejétől lehetnek hatályosak az új adóintézkedések

A kormány által hozott új adóintézkedések augusztus elsejétől léphetnek hatályba - ismertette Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn kormányszóvivői tájékoztatón.

Kérdésre kifejtette: a bankok közötti komoly versenyhelyzet miatt a megemelkedett költségek nem feltétlenül háríthatók tovább.

A reklámadót firtató kérdésre azt mondta: erről továbbra sem született még kormánydöntés, az egyeztetéseket Lázár János vezeti.

11:00 - Varga: emelkedik a tranzakciós illeték mértéke

A kormány 6 ezrelékre emeli a tranzakciós illetéket a készpénzfelvételnél, és itt eltörölnék a felső korlátot, míg az átutalásoknál 2-ről 3 ezrelékre emelkedne az illeték, a felső, 6 ezer forintos korlát megtartásával - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn kormányszóvivői tájékoztatón.

Hozzátette: az intézkedéseket a Bankszövetséggel egyeztették, és a szervezet azokat jóváhagyta.

További intézkedéseke között sorolta fel a vállalkozások által fizetett távközlési adó 2 forintról 3 forintra, valamint a bányajáradék 12-százalékról 16 százalékra emelését.

10:57 - Túlzottdeficit-eljárás - Varga: intézkedések az eljárás megszüntetéséhez vezető eredmények megvédéséért

A magyar társadalom rengeteget tett a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszűnésért, az eredményt azonban "meg is kell tartanunk, meg is kell védenünk", ennek érdekében hozott intézkedéseket a kormány, amelyeket hétfőn benyújt a parlamentnek - jelentette be Giró-Szász András hétfőn.

A kormányszóvivői tájékoztatón hozzátette: egy, az előző szocialista kormányok hibájából közel egy évtizeden át húzódó folyamatnak a végére tud a mostani kormány pontot tenni, amikor megszűnik hazánkkal szemben a túlzottdeficit-eljárás.

Vannak olyan folyamatok, amelyek kifejezetten jók az állampolgároknak - például az alacsony infláció -, de ez ugyanakkor csökkenti az előre tervezett állami bevételeket. "Nem szabad Málta sorsára jutnunk, az államháztartási hiány ismételt növekedésével. Éppen ezért hozott a kormány intézkedéseket, amelyeket a mai nap folyamán az Országgyűlés elé terjeszt" - tette hozzá a kormányszóvivő.

Olvasóink írták

86 hozzászólás
  • 86. Demalgon 2013. június 23. 13:27
    „Hozzávetőlegesen, csak egy kamatláb nem érvényes 365 napra ... max 2 havonta változik, ha jól tudom.”
  • 85. 1kiváncsi 2013. június 21. 11:54
    „"Tételezzük fel, hogy van 100 000 forintom, de nem akarom a pénztárcámban őrizgetni,ezért beteszem a bankba, éves 4,5% kamatra (MNB irányadó), mondjuk pont két hónapra (61 nap)
    Ezalatt kamatozik 752 Ft-ot
    Kamatadó (16%): - 120,33 Ft
    EHO (6%): - 45,12 Ft
    Marad (a tőkével együtt):100 586,55 Ft.
    Ezt felveszem, mert nem megy ez az absztinencia és kell egy kis készpénz a pénztárcámba.
    Tranzakciós illeték (0,6%): - 603,52 Ft
    Kezemben lesz két hónap után 99 983 Ft."
    jó ez a számitás ???”
  • 84. Demalgon 2013. június 19. 16:47
    „Az, ha <moderálva> vagy, aminek nem egyszer hangot is adsz, arról senki nem tehet csak te. Ha már állitasz valami süketséget, amit megcáfolnak, hogy ne égesd magad kussolsz. És jobb, ha nem ugatsz bele a nagyok dolgába, főleg, ha nem is értesz hozzá szegény valagi.”
  • 83. Valaki 2013. június 19. 15:49
    „demizsony, mindegy hányszor küldöd el, akkor is értelmetlen marad. :)))”
  • 82. mindigatutit 2013. június 19. 11:09
    „Patriot
    "és nem akarnak bevezetni ingatlanadót sem a lakosságnak, mint bajnai tette. Akkor mi a probléma?"-te annyira szánalmas vagy ,hogy elképesztő?Szerinted most mit fizetünk kommunális adó néven????
    Ja ,ki emelte 27%-ra az áfát?”
  • 81. Demalgon 2013. június 19. 06:56
    „Igaz kétszer ment el, de remélem az 1. pont duplán érthető egyes ... élőlényeknek, és a dátum a fontos.”
  • 80. Demalgon 2013. június 18. 23:20
    „Nos a két sötét szellemileg visszamaradott egyénnek:

    1. http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99800066.TV
    Az EHO 1998-ban került bevezetésre, 98.09.14-én
    http://www.parlament.hu/fotitkar/alakulo/alakulo_ules.htm#_Toc266106540
    Országgyűlés alakult : 98.06.18-án
    Ergo a bevezetése már a te fajtádhoz köthető valagi, itt látszik meg, hogy idegbajosan ugatsz évszámokat és tudatában sem vagy, hogy miről beszélsz.

    2. A járulékokat minden kormány emelte, de ez a tolvaj banda minősitette át a nyugdijalap bevételi forrását járulékról adóra, ergo a kormány áll vagy bukik, hogy mikor mondja azt: bocs nem tudunk nyugdijat fizetni. Az adót ugyanis arra forditja amire akarja, ha akarja elveheti a nyugdijasoktól is.

    3. lyukas csizma, hagyd békén az embereket. A te idióta fajtád nem az emberekért emeli az adókat, ha annyira fontos lenne a deficiteljárás a 3%-os hiány a fölösleges, saját magukra alkalmazott kiadások csökkentésével is elérhető lenne. Itt a saját zsebüket tömik, és a bankok beleépitik ezt az árakba, ami bevett gyakorlat. Hisz egy termék áránál bármely cégnél minden költség beleépül a végleges árba valamilyen módon és mértékben. Lehet tesztelni a bankok tűrőképességeit, de mondjátok meg, hogy csak a Csányi, és legyen megint egy OTP mint a régi átkosba, amit szidtok, de azt másoljátok.

    valagi, egy kérés: fogd be a pofád gazdasági témában, kevés és sötét vagy hozzá. Nincs szükség egy idióta önjelölt közgarázdára.”
  • 79. Demalgon 2013. június 18. 23:03
    „Nos a két sötét szellemileg visszamaradott egyénnek:

    1. http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99800066.TV
    Az EHO 1998-ban került bevezetésre, 98.09.14-én
    http://www.parlament.hu/fotitkar/alakulo/alakulo_ules.htm#_Toc266106540
    Országgyűlés alakult : 98.06.18-án
    Ergo a bevezetése már a te fajtádhoz köthető valagi, itt látszik meg, hogy idegbajosan ugatsz évszámokat és tudatában sem vagy, hogy miről beszélsz.

    2. A járulékokat minden kormány emelte, de ez a tolvaj banda minősitette át a nyugdijalap bevételi forrását járulékról adóra, ergo a kormány áll vagy bukik, hogy mikor mondja azt: bocs nem tudunk nyugdijat fizetni. Az adót ugyanis arra forditja amire akarja, ha akarja elveheti a nyugdijasoktól is.

    3. lyukas csizma, hagyd békén az embereket. A te idióta fajtád nem az emberekért emeli az adókat, ha annyira fontos lenne a deficiteljárás a 3%-os hiány a fölösleges, saját magukra alkalmazott kiadások csökkentésével is elérhető lenne. Itt a saját zsebüket tömik, és a bankok beleépitik ezt az árakba, ami bevett gyakorlat. Hisz egy termék áránál bármely cégnél minden költség beleépül a végleges árba valamilyen módon és mértékben. Lehet tesztelni a bankok tűrőképességeit, de mondjátok meg, hogy csak a Csányi, és legyen megint egy OTP mint a régi átkosba, amit szidtok, de azt másoljátok.

    valagi, egy kérés: fogd be a pofád gazdasági témában, kevés és sötét vagy hozzá. Nincs szükség egy idióta önjelölt közgarázdára.”
  • 78. machers 2013. június 18. 21:42
    „76. koppenhágó 2013.06.18. 15:49
    Mielőtt minősítesz, tájékozódj, mert visszahullik rád:
    http://akk.hu/object.c693e119-153c-49bc-bc3d-71f805d83db1.ivy
    Ha zavarnak a számok, vagy nem tudsz kiigazodni rajtuk, akkor szólj!
    Segítek!
    Nem kell elnézést kérned. A te szinteden ez a természetes stílus.”
  • 77. Dwatson 2013. június 18. 18:19
    „76. koppenhágó 2013.06.18. 15:49
    Jócskán megugrott a magyar államadósság
    Az államháztartás bruttó, maastrichti adóssága a GDP 82,2 százalékán állt, és 23 340 milliárd forintot tett ki 2013 első negyedévének végén - derül ki a nemzeti számlák első negyedévi előzetes adataiból, amelyeket pénteken tett közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Tavaly a negyedik negyedévben az államadósság még a GDP 79,2 százalékán állt.

    MTI 2013. május 17., péntek, 09:25
    http://hvg.hu/cimke/%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1g
    http://index.hu/gazdasag/2013/03/20/sosem_latott_csucson_az_allamadossag/
    Érdemes megnézni a grafikont !!!”
  • 76. koppenhágó 2013. június 18. 15:49
    „75. machers 2013.06.18. 15:02

    ...Soha nem volt ilyen magas az ország adóssága, mint most...
    neked ezt hivatalból kell mondanod? Nézz utána, mert baromságot irtál”
  • 75. machers 2013. június 18. 15:02
    „73. joszob 2013.06.18. 13:49
    "...vagy hitelből mint korábban..."
    Jól látod!
    Pont úgy. Hitelből, mint korábban. Soha nem volt ilyen magas az ország adóssága, mint most. Az eltapsolt mnyp vagyon, és az ágazati különadók, stb ellenére.”
  • 74. An0nim77 2013. június 18. 14:30
    „MIért ne lehetne kivenni az összes pénzt a bankokból és megszüntetni a számlákat? Vegye ki mindenki a pénzét, nehogy úgy járjunk, mint a ciprusiak nem is olyan rég.....”
  • 73. joszob 2013. június 18. 13:49
    „65. Tapmancs
    Ugye az nem baj, te szerencsétlen, hogy a beruházások költségét leírhatják a külön adóból.
    Mennyivel fizetsz többet mióta bank adó és a multiknak külön adó van?
    Azt hiszem félre állna a szád, ha azt min a lakosságon hajtanák be, vagy hitelből mint korábban.”
  • 72. háté 2013. június 18. 13:10
    „Ezt a kormány miértünk és a szavazóiért teszi, hogy minél kevesebb gond legyen a pénz "elköltésére"!
    -Pökhendi cionista-liberális vérszívó élőlények!”
  • 71. koppenhágó 2013. június 18. 11:52
    „66. látó 2013.06.18. 10:28

    a készpénzezés visszaszorítása nemtetgazdasági érdek és teljesen indokolt a tr. adó emelése

    nem egészen, ez a pénzvilág érdeke, nyiss számlát, utaltasd oda a fizetésed amiért megdolgoztál,
    vedd fel, fizess érte, utalj bármire, fizess érte... lehet hogy ne sokat, de miért kellene az adózott
    fizetésem után még azért is fizetnem hogy elkölthessem bármire??? legyen ez 1 forint vagy 10 millió forint...
    simán rablás és tűri a birka...”
  • 70. koppenhágó 2013. június 18. 11:47
    „65. Tapmancs 2013.06.18. 10:27

    Az elmaradt energetikai beruházásokat meg majd később tapasztalod meg, amikor egyre gyakoribbak és hosszabbak lesznek az áramszünetek...

    10 forintból eddig kivittek az országból 9,50 et, most csak 7 et tudnak.... szerinted ez normális?
    Elmaradnak a beruházások igen, de csak azért mert kevesebbet tudnak kivinni az országból,
    ami ugye nem igaz mert átterhelik a fogyasztókra akárhogy is...”
  • 69. látó 2013. június 18. 11:39
    „Ezenfelül Orbánék "tesztelik" a bankrendszer tűröképességét amiben tulajdonképpen van logika, a baj csak ezzel az ,hogy a többségben magyar tulajdonú bankok, takarékok is nyomás alá kerültek...mivel a külföldi tuljdonu bankok kivonták a korábban keletkezett profitot, aminek egy részét meg sem termelték!!! most gondban vannak hiszen tömegével dőltek és dőlnek be a nagy céges hiteleik..a kisebb pénzintézetek pedig eddig is alacsony működési költségekkel rendelkeztek, nekik nincs hová hátrálni, tehát nyilván kénytelenek áthárítani minden új adót, vagy bezárhatnak...a készpénzezés pedig mindenki felejtse el a 21.században, az a legdrágább mindenkinek, ráadásul a korupció melegágya!!”
  • 68. jóhatudod 2013. június 18. 11:35
    „A külföldre menekített 3500 milliárdot kellene megcsípni nem az embereket megsarcolni !!

    Az offshore cégekbe kimenekített pénz /3500 milliárd ! a magyar államadósság 2,5 szerese !!!!!!!!!”
  • 67. pozdorja 2013. június 18. 11:00
    „64. joszob: Én azon vagyok fennakadva, hogy folyamatosan fényezik magukat, miközben ugyanolyanok mint a szocik voltak.
    Hazudnak éjjel nappal.
    Ezen vagyok fennakadva. Ha Te ezt nem látod, akkor problémák vannak veled.”
86 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerény erősödés: 290 forint alatt az euró

Hétfőn délelőtt tíz órakor az eurót 289,66 forinton jegyezték, míg péntek este 290,85 forinton állt… Tovább olvasom