Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Eltűnhet a magyarországi brókercégek fele

Jelenleg 26 cég kereskedik a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), ám szakértők szerint pár éven belül 13-14-re csökken a számuk.
Jelenleg 26 cég kereskedik a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), ám szakértők szerint pár éven belül 13-14-re csökken a számuk, ha nem változik gyökeresen a piaci helyzet - írta a Napi Gazdasági hétfőn.

A lap összeállítása szerint közel 1,5 milliárd forinttal csökkent az önálló magyar brókercégek adózott eredménye tavaly, és a tovább romló piaci környezet, valamint a Xetra kereskedési rendszer bevezetésének költségei várhatóan elkerülhetetlenné teszik a konszolidációt. A BÉT forgalmának csökkenése a brókercégeket is hátrányosan érinti, ezért egyre több magyarországi szereplő próbál a nemzetközi piacokra is támaszkodni.

A Napi által vizsgált nyolc önálló brókercég összesített forgalma tavaly 22,3 milliárd forintra csökkent. Árbevétel alapján a piac legnagyobb szereplője évek óta az Erste Befektetési Zrt., tavalyi bevétele 9,9 milliárd forint volt, ami ugyan jelentős visszaesés a 2011-es 12 milliárd forint feletti összeghez képest, így is több mint háromszorosa a második helyezett QUAESTOR Értékpapír Zrt. és a harmadik Buda-Cash 3,1 milliárdos bevételének. A két cég minimális különbséggel követi egymást.

A Concorde hárommilliárd forintos árbevétele már csak a negyedik helyre volt elég, jelentős szereplőnek mondható még az Equilor 2,3 milliárdos bevételével. Az üzemi eredményt vizsgálva is kimagaslik 2,1 milliárd forintos profitjával az Erste. A nehéz piaci helyzetet jól mutatja, hogy üzemi szinten a KBC Securities, a Random Capital és a Hungária Értékpapír Zrt. is veszteséges volt, amit aztán az esetek többségében csak a pénzügyi műveletek tudtak pluszba fordítani - írta a lap.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az E.ON felülvizsgálja Gazprom-szerződését

A cég szerint az orosz földgáz túl drága, inkább a nyugat-európai azonnali piacról venne a jövőben a… Tovább olvasom