Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Elemzők: magas lehet a munkanélküliség idén

Idén továbbra is magas maradhat a munkanélküliség, bíztató azonban, hogy emelkedett a foglalkoztatottság a május-júliusi időszakban.
Idén továbbra is magas maradhat a munkanélküliség, bíztató azonban, hogy emelkedett a foglalkoztatottság a május-júliusi időszakban - kommentálták elemzők az MTI-nek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn publikált munkaerő-piaci adatait.

A KSH adatai szerint a munkanélküliségi ráta 10,8 százalék volt a május-júliusi időszakban, nem változott a megelőző három hónaphoz, azaz a második negyedévhez képest, és csökkent az egy évvel korábbi 11 százalékhoz viszonyítva. A munkanélküliek száma lényegében megegyezett (négyezer fővel volt kevesebb) az egy évvel korábbival, 463 ezer fő volt 2011. május-júliusban.

A 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma a vizsgált időszakban 3 millió 832 ezer fő volt, azaz 43 ezer fővel (1,1 százalékkal) több volt, mint az előző év azonos időszakában.

Barta György, a CIB Bank vezető elemzője az MTI megkeresésére úgy vélekedett, az adatoknak nagyon örülni nem lehet, a munkanélküliségi ráta stagnálása azt jelenti: nem volt javulás.

Az átlagos munkakeresési idő még mindig nagyon hosszú - hívta fel a figyelmet. Hozzátette: ez arra utal, hogy még mindig nagyon "laza" a munkaerőpiac, azaz nagyon nehéz állást találni. Nincs érdemi munkaerő-piaci "feszülés" - hangsúlyozta. Szerinte a javulás elhúzódó lesz.

Egy biztató részlet van csupán az adatok között, az, hogy tovább nőtt a foglalkoztatottság, amely abból származott, hogy a gazdaságilag aktívak száma tovább emelkedett - hívta fel a figyelmet. Mint mondta, ez üdvözlendő.

Előrejelzése szerint idén még nem lesz érdemi javulás a munkaerőpiacon, az állástalanok aránya az év végén is 10,8 százalék lehet, ahogy tavaly is. Kiemelte: 2012-ben főként a közmunkaprogramoknak köszönhetően lehet kisebb javulás, ennek azonban lesznek költségvetési hatásai.

Úgy vélekedett, a kormányhoz közel álló közgazdászok is egyre nyíltabban beszélnek arról, hogy a kormány által kitűzött, lefelé revideált munkaerő-piaci célok sem teljesíthetőek.

Kockázatot jelent, hogy sok rokkant nyugdíjast igyekszik a kabinet visszavezetni a munkaerőpiacra - tette hozzá azzal, hogy az e csoportba tartozók alkalmazhatósága nem túl jó, így jelentős részüket munkanélküliként regisztrálják majd.

Kiemelte még, hogy az év elején meglépett adócsökkentésnek, amelytől a kormány azt is reméltek, hogy meghozza némileg a vállalatok foglalkoztatási kedvét, nem volt érdemi munkaerő-piaci hatása.
Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy az elemzői várakozásoknál magasabb, 10,8 százalék maradt a munkanélküliségi ráta május-július között, azonban kissé mérséklődött az egy évvel korábbi 11 százalékról.

A vártnál magasabb munkanélküliségi ráta mögött az aktivitási ráta növekedése áll, ami önmagában kedvező is, feltehetően a megszigorított nyugdíjba vonulási feltételeket tükrözi, de szerepe lehetett a frissen végzettek megjelenésének is.

A foglalkoztatottak száma a vártnál gyorsabban, 23,3 ezer fővel emelkedett az április-júniusi átlaghoz képest, míg 42,7 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ami feltehetően nagyobb részt a közmunkaprogramok felfutásának köszönhető - húzta alá.
A munkanélküliek száma ugyanakkor 2,5 ezerrel nőtt az előző háromhavi periódushoz képest, míg 4 ezerrel csökkent az egy évvel ezelőttihez képest - közölte.

Prognózisa szerint a következő hónapokban szezonális hatások és a feldolgozóipar munkaerő kereslete miatt a foglalkoztatás kissé tovább nőhet, míg a munkanélküliség magas maradhat. A munkanélküliségi ráta a nyár végére 10,4 százalékra csökkenhet, azonban a jövő év elejére szezonális hatások miatt újra elérheti a 11 százalékot. Az elemző idén éves átlagban 10,9 százalékos, jövőre 10,5 százalékos munkanélküliségi rátára számít.

Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint szépen növekszik a foglalkoztatás az év eleje óta. Ez az adat pozitív fejleményeket mutathat - hívta fel a figyelmet. Szerinte ez a javulás az exportra termelő ágazatoknak köszönhető.

Aláhúzta azonban, hogy nincsenek összhangban a második negyedéves növekedési és a munkaerő-piaci adatok, nőtt a foglalkoztatottság, de nem javult a termelékenység. Szerinte az adatok azt mutathatják, hogy vagy átmeneti hatás miatt volt alacsony a GDP a második negyedévben, vagy alapvetően lassult a növekedés, és a munkaadók még nem alkalmazkodtak hozzá. Ha az utóbbi az igaz, akkor várhatóan csökkeni fog a foglalkoztatottság - emelte ki.

Illusztráció
Illusztráció

Olvasóink írták

  • 6. _Zoli_ 2011. szeptember 08. 13:37
    „Hogy is van ez!
    Ez a kara ákos nevű honagya pár hónapja teljesen mást mondott!

    5. dorombolok
    Viktor új munkahelyeket ígért! Azt nem ígérte, hogy ezeket be is fogják tölteni emberekkel!”
  • 5. dorombolok 2011. szeptember 05. 13:26
    „Elemzők KUSS ! Viktor nem ezt igérte ,tehát kizárt a dolog , hogy úgy legyen?”
  • 4. iq 2011. szeptember 04. 20:57
    „TUDOM HÜLYESÉG DE ITT MÁR CSAK VALAMI KATASZTRÓFA ADNA MUNKÁT A MAGYAR NÉPNEK ,AKKOR LENNE BŐVEN MINDENKINEK MUKÁJA, MINT HÁBORU UTÁN (ISMÉTLEM HÜLYESÉG AMIT IROK) MINDEN MAGYAR KÉZ DOLGOZOTT ÉS ÉPITETTÉK A GYÁRAKAT ÜZEMEKET AHOL KÉSŐB DOLGOZHATOT EGÉSZ MAGYARORSZÁG ,KAMU AZ EGÉSZ AMIT ORBÁN IGÉR ŐK IS CSAK VERGŐDNEK HÜLYITIK ANÉPET ÉS EZT NAGYON JÓL TUDJÁK LEVAN ROMBOLVA MINDEN MUNKALEHETŐSÉG HOL AKAR DOLGOZTATNI? SEFTBÖL ÉL ITT MINDENKI MÁS LEHETŐSÉG NINCS KOMOLY LEJTŐN HALADUNK ORBÁN ELVTÁS!”
  • 3. Anikó69 2011. augusztus 30. 14:13
    „Amíg a fidesz uralkodik addig nem is fog csökkenni a munkanélküliek száma.Főleg a vidékieknek rosszabb mert sehová nem veszik fel őket az útiköltség miatt.Én is hiába keresem a munkát már február óta mert amikor kimondom hogy 40 km-re lakom Győrtől,már tovább nem is tárgyalnak velem.A fideszt nem érdekli a falun élő ember gondja.”
  • 2. KissLaszlo 2011. augusztus 30. 09:48
    „Sakkor?! Hogy jön össze az évi 100.000 mhely? Zemberek!! Már több mint egy évvel késésben vannak ezek a lököttek! És még amit bejelentenek ősszel! Mert a királ megaszonta, hogy kemény őszünk lesz. Remélem, igazi forradalom lesz, nem ilyen holmi fülke.”
  • 1. Phobos 2011. augusztus 29. 20:36
    „De hát a Fidesz azt mondta....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Enyhe kamatpolitikát javasol az IMF

Christine Lagarde a gazdaság mai problémáinak kezelésére az enyhe pénzügypolitika, mindenekelőtt az alacsony kamat politikájának folytatását javasolta. Tovább olvasom