Kisalföld logö

2016. 09. 28. szerda - Vencel 10°C | 22°C

Elbocsátások a székesfehéri Philips-gyárban

A Philips Kft. novemberben és decemberben több mint 30 dolgozónak mondott fel, mintegy 300 száz kölcsönzött dolgozó pedig nem kapott szerződéshosszabbítást a székesfehérvári tv-gyárban - közölte a társaságnál működő VIDEO Szakszervezet hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a szakszervezet nem tartja indokoltnak, és nem tudja elfogadni az elbocsátásokat. A szakszervezet közölte: minden általa teljesíthető jogi és emberi segítséget megad az elküldött tagjainak. A szakszervezet szerint valószínűsíthető, hogy az elbocsátások 2010 januárjától folytatódnak.

Blazsevácz Péter, a Philips kelet-közép és dél-európai kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta, korlátozott létszámcsökkentésről van szó, mivel strukturális változások voltak a gyárban. Így például átalakult a termékszerkezet. A bérelt állományról elmondta, változásának szezonális okai vannak. A harmadik és a negyedik negyedévben több munkásra van szükségük, mert ekkor felfut a termelés.

Az év elején, első félében viszont sokkal kevesebb terméket állítanak elő, s ekkor nincs szükségük annyi bérelt dolgozóra. Ez azonban lényegében minden évben így van, s nemcsak 2009-re jellemző. Egy korábbi közlés szerint a Philips a csúcsidőszakban több mint 2 ezer embernek ad munkát a gyárban.

Olvasóink írták

  • 1. AHA 2009. december 21. 17:02
    „Ajándék karácsonyra.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét csökkent a jegybanki alapkamat

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki… Tovább olvasom