Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Egyelőre minden bizonytalan

A Világbank szerint a világgazdasági kilátások továbbra is "szokatlanul bizonytalanok", annak ellenére, hogy a világ néhány térségében az utóbbi időben a javulás jelei mutatkoznak.
 
A szervezet ennek nyomán most csökkentett idei növekedési előrejelzést adott ki a nagyobb gazdasági térségekre lebontva, miután korábban a globális gazdaságra vonatkozóan már 2,9 százalékos zsugorodási jóslatot adott, lefelé módosítva márciusi előrejelzését, amelyben csak 1,7 százalékos csökkenést valószínűsített.

Átfogó fejlesztési jelentésében a Világbank egyúttal arra figyelmeztetett, hogy a példa nélküli pénzügyi és költségvetési költekezési politika a jövőben ellentétes hatással járhat, ha a gazdasági élénkülés megindulása után is fenntartják. Ezért "éberségre" hívta fel a világ kormányait, hogy a kilábalás megindulásakor módosítsák ez irányú politikájukat.

A hétvégén Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke is arra figyelmeztetett, hogy - tekintve az általános szakértői vélekedés szerint közelgő kilábalást - ideje már leállni a gazdaságösztönző céllal történő költekezéssel és adóssághalmozással. A Világbank most kiadott, felülvizsgált előrejelzése és korábbi, márciusi jóslata a világgazdaság egészére és a nagyobb fejlett és fejlődő gazdaságokra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csődvédelem a SkyEurope-nak

Csődvédelmet kért a SkyEurope fapados légitársaság hétfőn - jelentette az AFP. A szlovák bíróság… Tovább olvasom