Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Drágul az előfizetés a Telenornál

Egyoldalú szerződésmódosításról értesítette üzleti ügyfeleit a Telenor Magyarország - írja a hvg.hu.
A körülményekre hivatkozva végrehajtott áremelés ráadásul két új fizetési tételt is tartalmaz, ami egy közepes méretű cégnél könnyen több tízezer forinttal növelheti meg a havi kiadásokat - írja cikkében a hvg.

Egy a portálnak nyilatkozó vállalkozó épp tavaly decemberben kötötte meg ismét szerződését a Telenorral, a mobilszolgáltató képviselője a tárgyalás, illetve rutinos egyeztetések során egy szót sem szólt a közelgő áremelésekről.

Az utóbbi hónapok telefonálási szokásait átnézve a cégvezető úgy számol, hogy a február közepétől kezdődő új számlázási ciklusban a mobilköltségei havonta akár 80-100 ezer forinttal is drágulhatnak.

Az áremeléssel egyidőben bejelentett „magasabb színvonalú szolgáltatás" se vigasztalja a vállalkozót, mert hiába bővül az emberei számára a mobilinternetes kredit, a céges telefonokon ennek használatát eddig se támogatták túlzottan, a felkínált felhőalkalmazást pedig a céges ügyek intézésre nem is engedélyezik.

Két tételt számolnak fel eztán pluszköltségként: egy kiegészítő havidíjat és egy kapcsolási díjat. Előbbi – mely nem teljesen ismeretlen tétel – a céges flottában használt telefonok számától és a mobiltelefonálási szokásoktól függően 200 és 1000 forint közötti felárat hoz, mely ráadásul "nem lebeszélhető, nem leforgalmazható" tételként minden egyes előfizetés után kiszámláznak.

Utóbbi hivatalos nevén: „a hívásfelépítés díja" sikeres hívásonként nettó 3 forinttal növeli meg eztán a telefonszámlát.

Kapcsolási díj
A Magyar Telekom 2013. novemberében vezette be a kapcsolási díjat, amit a cég az üzleti ügyfeleinél "sikeres hívásonként" nettó 1,57–3,85 forintra árazott be és számlázott ki. Volt olyan cég, amely csak emiatt szerződött inkább a Telenorral, miután ígéretet kaptak, hogy ezt náluk nem fogják bevezetni. Most mégis bevezették. A díj egyébként a Vodafone-nál is létezik.

Az emelést az országos, nagysebességű molbilhálózat-fejlesztési versennyel indokolja a Telenor, ami a három mobilszolgáltató között a legutóbbi mobilfrekvencia-tender eredményhirdetése óta elindult. Illetve: nem a műszaki paraméterek, és az infrastrukturális beruházások, hanem az azokhoz szükséges rendszereszközök és berendezések árának változása – a valódi ok, mivel az euróval és dollárral szemben meggyengült forint másként nem kezelhető pluszköltséget jelent a Telenornak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem a színén múlik a narancs íze

A hazai kereskedelemben leginkább előforduló fajtájú és származási helyű narancsok mindenben … Tovább olvasom