Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Csúcs: 11,4 százalékon a munkanélküliség

A 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 726 ezer, a munkanélkülieké 479 ezer volt-.

Tizenhat éves csúcsra, 11,4 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta 2009 decembere és 2010 februárja között, a ráta 2,3 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az MTI érdeklődésére a KSH közölte, hogy 1994 első negyedéve óta, amikor 11,5 százalék volt a ráta, most volt a legmagasabb a munkanélküliek aránya.

A munkanélküliségi ráta 2009. november és 2010. január között 10,8, 2008. december és 2009. február között 9,1 százalék volt.

A KSH adatai szerint 2009. december és 2010. február időszakban a 15-64 éves népesség 61,7 százaléka, ezen belül a 15-61 évesek 64,3 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon.

A 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma 2009. december és 2010. február között átlagosan 3 millió 695 ezer volt, 67 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Az erre a korcsoportra számított 54,6 százalékos foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,8 százalékponttal csökkent.

A 15-74 éves munkanélküliek létszáma 479 ezer fő volt, 101 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A férfiak munkanélkülisége 2,6 százalékponttal, a nőké 2 százalékponttal nőtt.

A munkanélküliek 17,2 százaléka a munkaerőpiacon csak a kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 27,5 százalékos munkanélküliségi ráta 4,4 százalékponttal meghaladta az egy évvel ezelőttit. Ebben a korosztályban az előző három havi, a 2009. november és 2010. január közötti időszakhoz viszonyítva némileg nőtt a foglalkoztatottak létszáma és csökkent a munkanélkülieké, ez a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékpontos csökkenése mellett a foglalkoztatási ráta stagnálását eredményezte.

A 25-54 évesek, az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,7 százalék volt, 2,5 százalékponttal magasabb, mint a 2008. december és 2009. február közötti időszakban.
A KSH adatai szerint a munkanélküliek 44,9 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást.

A munkanélküliség átlagos időtartama 16,3 hónap, 1,1 hónappal rövidebb az egy évvel korábbinál.

Olvasóink írták

  • 5. Timóka 2010. március 30. 17:27
    „Ilyen nagy a munkanélküliség . és sok munkáltató meg meghirdeti az állást de úgy ,hogy e-mailben kell jelentkezni.
    és még arra sem hajlandóak,hogy kinyissák az e-mailt.Aki meg valami csoda folytán mégis elolvassa, az válaszra nem is méltatják az embert.és azt hallani ,hogy több az állásajánlat mint a munkanélküli.Igaz fele állás ajánlat csak kamu .Mint ahogy a statisztika is .”
  • 4. fióka 2010. március 30. 16:02
    „Döbörög a gazdaság.Csak lehet akkor mi nem nyitunk ajtót?”
  • 3. 983 2010. március 30. 13:13
    „Ők szegények már valószínűleg "passzívok". Azért kéne az aktivitási ráta is.”
  • 2. Csetneky 2010. március 29. 19:40
    „Azért az Mszp-ben lehet bÍzni. Csak megcsinálták, igen, igen.”
  • 1. Anikó69 2010. március 29. 13:54
    „Gondolom azokat a munkanélkülieket bele sem számolták akik már munkanélkülisegélyt sem kapnak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kínai tulajdonba került a Volvo

Vasárnap aláírták a svédországi Göteborgban azt a megállapodást, amelynek értelmében a kínai Geely… Tovább olvasom