Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Csökkentették a jegybanki alapkamatot: erősödött a forint

Az elemzői várakozásoknak megfelelően 20 bázisponttal 3,60 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank.
Az elemzői várakozásoknak megfelelően 20 bázisponttal 3,60 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden.

A forint kissé visszaerősödött kora délután, a jegybanki kamatdöntést követően. Az eurót a kamatdöntés után öt perccel 299,85 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg előtte valamivel 300 forint fölé emelkedett a jegyzés.

Ez volt sorrendben a tizennegyedik kamatvágás azóta, hogy 2012. augusztusban 7,00 százalékról 6,75 százalékra csökkent az irányadó ráta. Idén júliussal bezárólag rendre 25 bázispont volt a lazítás mértéke, az előző kamatdöntő ülésen, augusztus 27-én azonban 20 bázisponttal csökkentettek, 3,80 százalékra.

Az MNB akkor kiemelte: a monetáris tanács megítélése szerint az inflációs és reálgazdasági folyamatok lehetőséget adnak a monetáris kondíciók lazítására, az ország kockázati megítélésének alakulását figyelembe véve azonban indokolt a kamatcsökkentés ütemének mérséklése.

A kamatcsökkentési ütem lassításának mértékét illetően augusztusban nem volt egységes a monetáris tanács tagjainak megítélése: a tanács két tagja a várható bizonytalanságok miatt az addigiakhoz képest érezhetően kisebb mértékű, 10 bázispontos kamatcsökkentésre tett javaslatot. Az ülés jegyzőkönyve szerint Cinkotai János és Pleschinger Gyula 10 bázispontos csökkentésre, míg a tanács többi tagja - beleértve Matolcsy György MNB-elnököt, és Balog Ádám alelnököt - 20 bázispontos vágásra szavazott.
A mostani kamatdöntés előtt a Reuters hírügynökség felmérése azt mutatta, hogy az elemzők többsége 20 bázispontos kamatvágást vár, illetve a londoni elemzői közösség többségi véleménye szerint is bizonyosra volt vehető az újabb 0,20 százalékpontos csökkentés.

Az MNB további kamatpályájára adott citybeli előrejelzések azonban már jelentősebb mértékben eltértek, ráadásul a keddi csökkentés mértékéről szóló prognózis sem volt teljesen egységes; voltak 0,10 százalékpontos enyhítést valószínűsítő londoni vélemények is.

A Reuters által szeptember 16-19. között megkérdezett 21 elemzőből tizenkettő 20 bázispontos csökkentést jelzett előre, míg heten 10 bázispontosat, illetve egy szakértő 15 bázispontos, egy pedig 25 bázispontos csökkentést helyezett kilátásba.

Erősödött a forint

Erősödött kissé a forint kedden, kora délután, a jegybanki kamatdöntést követően.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően 20 bázisponttal 3,60 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot.

Az eurót a kamatdöntés után öt perccel 299,85 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg előtte valamivel 300 forint felett járt a jegyzés.

A forint kedden gyengült, az euró jegyzése 298,64 forinton kezdte a napot, és még a kamatdöntés előtt 300 forint feletti szintet ért el.

A 300-as eurójegyzés viszonylag szűk környezetében az MNB legutóbbi váratlan mértékű kamatvágását követően kialakult mozgási tartományt a forint tíz nappal ezelőtt hagyta el erősödő irányban.

A forint gyengült kedden a többi devizával szemben is. A dollár jegyzése a kora reggeli 221,22 forintról a kamatdöntés után 222,45 forinton állt, a svájci frank jegyzése 243,04 forintról 243,88-ra emelkedett délutánra, a japán jené pedig 2,2401-ről 2,2552 forintra.

A forint a kamatdöntés után mindhárom devizával szemben erősödött kissé.

Korábban:

Csekély árfolyammozgás volt kedden délelőtt a forintpiacon: az eurót a kora reggeli 298,64 forint után délelőtt tíz órakor 298,96 forinton jegyezték.

A dollár árfolyama a kora reggeli 221,22 forint után 221,41 forinton, a svájci franké 243,04 forinttal szemben 243,07 forinton, a japán jené pedig 2,2401 után 2,2347 forinton állt délelőtt tíz órakor.

A forint árfolyamát befolyásolhatja a Magyar Nemzeti Bank kedd kora délutáni kamatdöntése, amennyiben az eltér a 3,80 százalékos alapkamat elemzők többsége által várt 20 bázispontos csökkentéstől.

Az euró árfolyama alig változott, kedden reggel az előző estivel megegyező szinten, közvetlenül az 1,3500 dolláros jegyzés alatt stagnált, délelőtt tíz órakor pedig 1,3502 dolláron állt a jegyzés.

A lengyel zloty 0,02 százalékkal, a román lej 0,09 százalékkal gyengült az euróval szemben, a cseh korona pedig 0,10 százalékkal erősödött. Az eurójegyzés reggel 4,2204 zloty, 25,9414 cseh korona és 4,4698 lej volt.

Korábban:

Csekély mértékben változott, vegyesen alakult a forintárfolyam keddre virradóra a bankközi deviza kereskedelemben.

Az eurót a hétfő esti 298,77 forint után 298,64 forinton jegyezték reggel hét órakor.

A dollár az előző esti 221,13 forint után 221,22 forinton, a svájci frank 242,94 forint után 243,04 forinton, a japán jen pedig 2,2379 után 2,2401 forinton állt kora reggel.

Az euró árfolyama alig változott, kedden reggel közvetlenül az 1,3500 dolláros jegyzés alatt stagnált, az előző estivel megegyező szinten.

A lengyel zloty 0,05 százalékkal erősödött az euróval szemben kedden reggel, a cseh korona és a román lej árfolyama nem változott. Az eurójegyzés reggel 4,2255 zloty, 25,9686 cseh korona és 4,4660 lej volt.

A forint árfolyamát a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése befolyásolhatja, amennyiben az eltér a 3,80 százalékos alapkamat elemzők többsége által várt 20 bázispontos csökkentéstől. "A jegybank akár 3,00 százalékra is csökkentheti az alapkamatot az elkövetkező hónapokban, amennyiben nem látja veszélyeztetve a forint árfolyamát" - írja Daniel Hewitt, a Barclays Capital elemzője, hozzátéve, hogy a devizapiaci zavarok esetén a csökkentési szakasz 3,30 százaléknál érheti el mélypontját.

A devizaárfolyamokat kedden a német Ifo gazdaságkutató intézet szeptemberi német üzleti hangulatindexe, valamint az Egyesült Államok szeptemberi fogyasztói hangulatindexe befolyásolhatja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiszállt az állam a webbankból

A Magyar Nemzet szerint állami tőkejuttatás nélkül kell létrejönnie az új magyar pénzintézetnek, a… Tovább olvasom