Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Credo-busz premierje Győrben

Credo Citadell néven saját fejlesztésű, alacsonypadlós városi autóbuszt mutatott be a Kravtex cégcsoport pénteken Győrött.
Az új generációs autóbusz-család első tagját a konstruktőrök elsősorban a budapesti közlekedés sajátosságainak szem előtt tartásával, a BKV igényeinek figyelembevételével alakították ki - mondta a bemutatót követő sajtótájékoztatón Krankovics István ügyvezető igazgató.

Tiszta versenykörülmények között, közbeszerzési eljárás során a Kravtex is szeretné megversenyeztetni új konstrukcióját, mivel számításai szerint az új autóbusz ára alacsonyabb, mint a használt buszok felújítása, amely lehetséges megoldásként felmerült a fővárosi buszállomány esetében. A felújítást jelentősen megdrágítja, hogy október 1-jétől Euro 5-ös motorokat kell beépíteni a járművekbe - tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A 12 méter hosszú Citadellen 27 ülőhely, 82 állóhely mellett kerekesszék számára is van hely az utastérben. A járműbe amerikai motort és sebességváltót , továbbá német futóművet építettek be. Az új gyártmány kifejlesztésére és az új típus nagy szériás gyártását lehetővé tevő technológiai fejlesztésre saját erőből, támogatás nélkül több száz millió forintot költött a Kravtex.

Az utastér. Új generációs alacsony padlós autóbusz család első tagját, a Credo-Citadell 12 méteres autóbuszt mutatta be a Kravtex Kft. Győrött. A több mint 100 személy szállítására alkalmas városi aut

Az utastér. Új generációs alacsony padlós autóbusz család első tagját, a Credo-Citadell 12 méteres autóbuszt mutatta be a Kravtex Kft. Győrött. A több mint 100 személy szállítására alkalmas városi autóbusz teljes egészében saját tervezésű. Elsősorban budapesti közlekedésre tervezték a korszerű járművet. MTI Fotó: Győri Károly



Az autóbusz tervezésében és kivitelezésében száznál több szakember vett részt.

A Kravtex az idén eddig 92 autóbuszt gyártott, első féléves forgalma elérte a 2,8 milliárd forintot, hasonlóan a tavalyi első hat hónaphoz. A második félév eddig eltelt időszakában viszont erőteljes a visszaesés.
A cég 10 éve foglalkozik autóbusz gyártással, ez idő alatt több mint 750 új autóbuszt értékesített belföldön, a járművek 8 városban közlekednek. A társaság jelenleg 440 dolgozót foglalkoztat.

Az utastér. Új generációs alacsony padlós autóbusz család első tagját, a Credo-Citadell 12 méteres autóbuszt mutatta be a Kravtex Kft. Győrött. A több mint 100 személy szállítására alkalmas városi aut

Az utastér. Új generációs alacsony padlós autóbusz család első tagját, a Credo-Citadell 12 méteres autóbuszt mutatta be a Kravtex Kft. Győrött. A több mint 100 személy szállítására alkalmas városi autóbusz teljes egészében saját tervezésű. Elsősorban budapesti közlekedésre tervezték a korszerű járművet. MTI Fotó: Győri Károly

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. megmondó 2009. október 29. 21:56
    „Szavazás:
    http://www.gyoribuszok.extra.hu/hirek.htm”
  • 20. magyarbusz 2009. szeptember 05. 23:13
    „Amerikai motor és sebességváltó, német futómű, román felépítmény, szlovák ülések, bolgár műszerfal, lengyel alváz, cseh szakértelem, kínai összeszerelés.
    Ami a legszomorúbb a német futómű! Könyörgöm! Milyen ipari üzem vagy Győrben ami a hírek szerint 7-8%-os világpiaci részesedést ért el? Miért nem a hazai ipart támogatjuk?

    Annak idején a tisztelt Kommunális Kft miért Scania kukásautókat vett? Mikor még ez a város Rába teherautókat gyártott? Nemtökmindegy, hogy mivel gyűjtjük a szemetet?

    Szomorú. Magyar busz. Magyar busz?”
  • 19. igazmondó 2009. szeptember 05. 15:46
    „csak az első credok alatt volt Rába futómű. Amióta kisebb futóműre váltott a Kravtex, Dana futókkal mennek. Ebben a szegmensben nincs igazán Rába futó.”
  • 18. b.zoli 2009. szeptember 05. 11:35
    „Én 5 évig jártam minden reggel 20 km-re CREDO-val szerintem az elsök közt lehet ami kijött a gyárból ! ezeknek jó az ülésük(kényelmes) van hely böven ! szerintem rába futómü van hátul mert ugyanugy bőg 70-80 közt mint a régi Ikarus (azokkal sincs semmi baj! ) Igenis Örüljünk hogy a magyar embernek magyar busz közlekedik!”
  • 17. kikelet_ 2009. szeptember 05. 10:06
    „az első szériákkal szerintem is sok gond volt, de azért érezhető a fejlődés”
  • 16. Tapmancs 2009. szeptember 04. 22:06
    „Német helyett Rába futóművet kellene belerakni, csak hogy végre a hazai ipart is segítsük. Úgysem megy most jól a Rábának.”
  • 15. LACEE 2009. szeptember 04. 21:50
    „Ez végre busznak néz ki, nem úgy mint az első Credo (Kravola) -k amik még egy az egyben SOR kinézetűek voltak, és OCSMÁNYOK”
  • 14. Fishbed 2009. szeptember 04. 21:32
    „Szerintem jól néz ki.
    A Kravtex buszai az elműlt években sokat fejlődtek. A budapestpesti Volvok pár évesen sem jobbak.
    Szerinem büszkének kellene lennünk arra, hogy itt a Kisalföldön van egy magyar cég, amelyik magyar tervezésű, magyar munkaerővel előállított terméket gyárt egyre magasabb színvonalon.”
  • 13. sorok_közt 2009. szeptember 04. 20:46
    „35 éve ingázok: utasként tapasztalatom a Credo-val kapcsolatban általánosságban, típustól függetlenül:

    1. szűk az ülőhely még átlag méretűeknek is
    2.szellőzés :kritikán aluli
    3.beltér: igénytelen, fapados (javuló tendenciát mutat)
    4.egyes típusokon hiányzik a kartámasz”
  • 12. mir 2009. szeptember 04. 20:36
    „A legjobb buszok még mindig a régi kocka ikarusok. Bőven van bennük hely álló és ülő egyaránt jó a szellőzésük pedig még klíma sincs benne igaz régiek ls hangosak de szerintem nincs velük más baj. Vizont a credoknak a belső elrendezése úgy szar ahogyan van egyáltalán nem utasbarát és azok a légkondik a szlovákés cseh buszokon vannak szal megláccik honnan jött a licensz.”
  • 11. bakke 2009. szeptember 04. 19:40
    „Tényleg Atyus? Na ne mond, gondolom te minden nap több tíz kilométert gyalogolsz. Szerintem meg nem mindegy, hogy a 20-30 ezer forintos bérlet árából mit kap az utazó. Szaunázni nem szeretek a buszon, de itthon ez van, tölünk nyugatabbra klímás minden busz. Ennyi”
  • 10. mauz 2009. szeptember 04. 19:38
    „Még esetleg a Rábától tehetnének bele valamit (motor, erőátvitel?), aztán egész jó lenne.

    A minőségük? Nem tudom, gyakra utazom Credo-val, szerintem ár-érték arányban okés. Legutóbb egy Ikarus (415-ös?) rohadt le alattunk a 33-as vonalán... És amit még olvastam pár hete, hogy pl. a Volvo buszok Budapesten nem nagyon bírják a strapát, ugyanis nem szántóföldre szánták a svédek.

    Szerintem egyáltalán nem baj, ha magyar körülményekre magyarok fejlesztenek buszt.”
  • 9. PQCS 2009. szeptember 04. 19:33
    „Kedves Primax!

    Egy-két alkalommal volt szerencsém Credo buszhoz, de tessék rajta sokat utazni, főleg nyáron, és majd megtudja, miért sz.r :-)
    Én maradok az Ikarus E95-nél.”
  • 8. Atyus1 2009. szeptember 04. 19:30
    „Bakke !!
    Gyalogolni olcsóbb egészségesebb . Utazz levetett nyugati szutykon és ennyi !
    Ez saját magyar !!!”
  • 7. Primax 2009. szeptember 04. 19:30
    „Pedig kívűlről szépek, és nagyon pofásan néznek ki.
    Lehet, hogy kipróbálom.
    Kb. tíz éve buszoztam utoljára , most legalább lesz apropója.
    Kíváncsi vagyok...”
  • 6. bakke 2009. szeptember 04. 19:21
    „Pl. Azért mert meg lehet dögleni benne, a szellőzés, szellőztetés tök szar, még akkor is ha a soför rákapcsol mindent. Szóval meg lehet fulladni a Credo buszokon és kényelmetlenek az ülések, az a baj, a "végfelhasználókat" senki nem kérdezi. Olcsóbb mint a nyugatabbra gyártott buszok, de ennek meg van az ára...”
  • 5. bakke 2009. szeptember 04. 19:21
    „Pl. Azért mert meg lehet dögleni benne, a szellőzés, szellőztetés tök szar, még akkor is ha a soför rákapcsol mindent. Szóval meg lehet fulladni a Credo buszokon és kényelmetlenek az ülések, az a baj, a "végfelhasználókat" senki nem kérdezi. Olcsóbb mint a nyugatabbra gyártott buszok, de ennek meg van az ára...”
  • 4. enzof 2009. szeptember 04. 19:11
    „Credo minősége egy sz@r...”
  • 3. Primax 2009. szeptember 04. 19:05
    „PQCS #2 !
    "...de hogy az eddigi Credo buszok ritka sz.rok az is biztos..." - írod.
    Konkrétan, miért ?”
  • 2. PQCS 2009. szeptember 04. 18:50
    „Nem tudom, ezek a buszok milyenek, de hogy az eddigi Credo buszok ritka sz.rok az is biztos...”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jövőre 235 forint lesz 1 euró?

A következő 12-15 hónapban 235 és 264 forint/euró árfolyamra számít a Bank of America Merrill Lynch. Tovább olvasom