Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Bomba vs. Hell: a bíróságon küzd egymással a két energiaitalt gyártó cég

A Fővárosi Bíróság pénteken első fokon elutasította a Hell Energy Magyarország Kft. keresetét, amelyben a cég hírnévrontással vádolta meg a Bomba! Enery Drink Kft-t.

A Fővárosi Bíróság pénteken első fokon elutasította a Hell Energy Magyarország Kft. keresetét, amelyben a cég hírnévrontással vádolta meg a Bomba! Enery Drink Kft-t.

A Hell Energy Magyarország Kft. keresetet nyújtott be a Fővárosi Bíróságon a Bomba! Energy Drink Kft. ellen, hírnévrontás címén.

Két héttel az első tárgyalás után a Fővárosi Bíróság meghozta első fokú döntését, amelyben elutasította a Hell Energy Magyarország Kft. keresetét.

Ezzel jogilag is megerősítést nyert, hogy a Bomba! Energy Drink Kft. nem követett el hírnévrontást azzal, hogy a Hell Energy Magyarország Kft. által az NFÜ-nél elnyert pályázati pénzek felhasználásának felülvizsgálatát kérte.

A keresetet elutasító ítélet indokolásában ez áll:
"… az alperesi nyilatkozat a felperesi versenytárs jó hírnevét, vagy hitelképességét nem sérti, illetve veszélyezteti, mivel a nyilatkozat tartalmában arra keres magyarázatot, hogy közpénzből finanszírozott pályázat útján megvalósuló palackozó-üzem létesítésére irányuló projekt megkezdése előtt, hogyan lehet újabb pályázatot nyerni már ugyanezen projekt bővítésére.

Azonban ezzel kapcsolatban az alperes semmilyen következtetést nem von le, és ezzel kapcsolatos tény állítást sem rögzít, ezért még az sem állapítható meg, hogy az alperes nyilatkozatával valamely bűncselekményt vélelmezne. E körben a bíróság hangsúlyozza, hogy az irányadó bírói gyakorlat szerint … még az sem ütközik a hírnévsértés tilalmába, hogyha valaki az általa megismert tények alapján bűncselekményt vélelmez."

A Hell Energy Magyarország Kft. több mint egymilliárd forintos EU pályázati pénzt nyert el új, szikszói gyárának megépítésére. A nagy összegű, saját tőkét is igénylő beruházás mellett azonban a Hell Energy Magyarország Kft. továbbra is a piac és a termékkör méretéhez képest szokatlan nagy összeget költött marketingtevékenységre.

A piacon kiemelkedő méretű marketingköltést látva Bomba! Enery Drink Kft. – jelezve kételyeit – kérelmet nyújtott be az NFÜ-höz a Hell Energy Magyarország Kft. által elnyert támogatások felhasználásának felülvizsgálatára.

"A Fővárosi Bíróság mai döntése egyértelműen jelzi, hogy nem követtünk el hírnévrontást, amikor a tisztességes piaci verseny szabályainak betartása érdekében hatósági felülvizsgálatot kértünk.

Biztosak vagyunk benne, hogy amennyiben az illetékes hatóság mindent rendben talál a Hell Energy Magyarország Kft-nél az elnyert pályázatok felhasználása kapcsán, senkit sem érhet veszteség és a Hell megkaphatja a szóban forgó támogatásokat immár megvalósult beruházásához"- tette hozzá Lapu Ferenc.

Olvasóink írták

  • 5. tati 2011. december 12. 09:57
    „marhára nem értem,miért kell nekünk szponzorálni ezt a <moderálva> gyártó céget kormányzati pénzből????
    miért nem ezt a milliárdot fordítja a kormány a bölcsödei ingyen étkeztetés akció megvalósítására a meleg étkeztetési utalvány eltörlése,és a mutyis Erzsébet Utalvány bevezetése helyett?
    már megint valakinek a valakije érdekei ezt kívánták.
    a kormány ment,a másik jött,a korrupció meg a mutyi ugyanúgy maradt :-(((”
  • 4. Dexter 2011. december 11. 00:13
    „maffia...”
  • 3. Karlos 2011. december 10. 18:36
    „Issza valaki ezt a fajta moslékot egyáltalán ?!?!”
  • 2. CsabaKiraly 2011. december 10. 16:03
    „Enery Drink??? vagy Energy :))”
  • 1. blaze 2011. december 10. 07:43
    „Pályázat a korrupció melegágya...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyengül a forint: már 307 felett az euró

A régiós devizáknál jelentősebben gyengül a forint a bankközi devizapiacon; pénteken egy euró 307,9… Tovább olvasom