Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Benzinár: egyre kevesebb tankoló

12 százalékkal esett vissza az üzemanyag-fogyasztás Magyarországon az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.

Összesen 12 százalékkal esett vissza az üzemanyag-fogyasztás Magyarországon az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ami soha sem látott mértékű visszaesés - írta a Magyar Nemzet.

A lap csütörtöki számában megjelent cikk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatait ismerteti.

Eszerint a visszaesés leginkább a 98-as benzint érintette, amelyből 42,3 százalékkal fogyott kevesebb, míg a 95-ös benzinnél 14 százalékos, a gázolajnál 9,1 százalékos volt a visszaesés. Wild György, a MÁSZ főtitkára szerint elsősorban az üzemanyagok árának növekedésével magyarázható a csökkenés.

Ezt főként az okozta, hogy az elmúlt egy évben kétszer is emelkedett az üzemanyagok jövedéki adója, és az áfa is 20-ról 25 százalékra emelkedett.

Olvasóink írták

35 hozzászólás
12
  • 35. buxa 2010. április 17. 19:15
    „Az én kannám 20 literes. 10 litert lehet áthozni, és eddig nem volt gondom. Sok kicsi sokra megy. De próba szerencse, lehet, hogy nem ellenőriznek téged sem.”
  • 34. fortuna54 2010. április 16. 14:39
    „23-mas buxa.Nekem van egy 100 literes kannám.”
  • 33. buggyant 2010. április 16. 09:49
    „Köszönöm piri.”
  • 32. piroskaésabarkasz 2010. április 16. 07:54
    „Egyik BKV-s igazgatónak egy "NOKIÁSDOBOZ"-ban volt belerakva a megvesztegetésre szánt pénz.15millió forint.És ezt a pénzzel teli dobozt adták át neki,kerülvén a feltünést.”
  • 31. buggyant 2010. április 16. 06:27
    „Árulja már el nekem valaki, hogy mit jelent a Nokiás dobozokra való hivatkozás!!! Olyan sokszor találkozom vele, de én valahol lemaradtam fálúton. Mi van a Nokiás dobozokkal???”
  • 30. piroskaésabarkasz 2010. április 15. 22:22
    „Waberers "állitólagos"csendestársai:Kupa Mihály,Kudlik Júlia.Manka,jók az infóid,egy haverom ott tekeri a kormányt.Mindennap lejön az infó,hogy hol tankolhat a határ előtt.De ez szerintem ésszerű.”
  • 29. tudorka 2010. április 15. 20:15
    „Szerintem ez már nem is politikai bűn, hanem gazdasági bűncselekmény, hogy a szomszédos országok adóbevételeit növelő intézkedéseket hozott kis hazánk kormánya. Hol voltak a gazdasági számítások?
    Többlet bevételhez juthatnánk kb. 30-40 Ft-tal alacsonyabb üzemanyagárral. A hozadéka pedig esetleg több osztrák vendég az éttermekbe, lisebb gazdasági visszaesés, jobb közhangulat stb.”
  • 28. külföldi 2010. április 15. 19:22
    „Mankapunka ne keresd ki semmilyen könyvből, inkább nézz utána a vámosok honlapján:
    http://vam.gov.hu/viewBase.do?elementId=2474

    Tehát EU-s tagállamból behozhatsz 10 litert a jármű üzemanyagtartályán kívül. De a te könyved biztos mást ír, meg aktuálisabb, mint a Vám - és Pénzügyőrség utoljára 2010.03.02-én frissített honlapja. Félinformáció = rossz információ

    Az APEH meg naná, hogy megtiltja neked, aztán ha elhiszed nekik, amit mondanak, akkor ez lesz a vége.
    Amúgy ki tankol 98-ast? Mert ebben észlelhető a legnagyobb visszaesés.”
  • 27. Capr 2010. április 15. 18:41
    „A benzin jövedéki adójának növelése Bajnai egyik legnagyobb öngólja volt. Vezető gazdasági szakemberként illene tudnia, hogy van egy határ, ahol az emberek nem fogják tovább növelni fogyasztásukat, illetve az összes környező országban olcsóbb a benya, így a határszéleken élők külföldön fognak tankolni, a fuvarozó cégek szintén. A benzin ugyan árrugalmatlan termék, de nem ennyire. A kenyér is árrugalmatlan, de ugye nem kell mondanom, hogy a fogyasztói kosárban melyik élvez nagyobb előnyt. Jó reggelt kívánok.
    Az adóemelésnek negatív költségvetési hatása lett. Talán előtte kellett volna vizsgálódni, nem most nyavajogni.
    Csak azért tankolok kis hazánkban, mert Levélen 328 HUF a 95-ös.”
  • 26. Mankapunka 2010. április 15. 18:40
    „Kikeresem neked majd nemzetközis könyvől majd.

    Amúgy egyszer már felhívta a figyelmet a TV-ben is az APEH-os szóvivő,hogy csak a kocsi üzemanyagtankjában szabad a határon behozni üzemanyagot.

    Sipos Jenő ,na megvan.”
  • 25. egysoproni_ 2010. április 15. 16:58
    „Tegnap Ausztriában 1.18 Euroért tankoltunk...”
  • 24. miracle 2010. április 15. 15:17
    „"Az üzemanyag árának emelése mindenkit érint, mivel például a szállítási költségek növekedése miatt drágább lesz minden."
    Na, akkor a cégek problémája már meg is van oldva, csak tudnám, hogy akkor minek nyafognak mindig emiatt?
    Egyébként nincs itt gond, 3 hét múlva OV kormánya 100 Ft-os csökkenést hajt végre, mert kb ennyiről nyilatkoztak úgy (és a nem annyira mélyen tisztelt hívei), hogy az MSZP emeli a benzin árát és nyúzza a Zembereket ezzel. Szóval, lehet visszacsinálni, csak már látnám.”
  • 23. buxa 2010. április 15. 13:52
    „Mankapunka! Egy kannával lehet hozni. Olyan rendőrtől kérdeztem, aki határőr volt. Csak tudja.”
  • 22. LuciusCorneliusSullaFelix 2010. április 15. 13:05
    „Itt, ahol élek előző pénteteken egy liter szuper 1,499 EUR volt. Tegnap tankoltam 1,459EUR-ért. Alapigazság,h
    hétvégén mindig drágul az üa, mivel többen ülnek autóba és ezt a oaljmultik kíméletlenül kihasználják. Az üzemanyagárakat ünnepek, hétvégék előtt drasztikusan felmelik.”
  • 21. akárkiis 2010. április 15. 11:59
    „20
    Igen emlékszem rá,nem volt olyan rég.
    Felénk a Tescoba pár héttel karácsony előtt olyan forgalom volt,hogy ritkán látni olyat,s nem csak hétvégén.
    Gondolom a bevétel is rekordokat döntött.
    Én is kimennék tankolni ha megérné,volt is idő mikor kimentem,de most nem éri meg.(nekem nem)”
  • 20. Mankapunka 2010. április 15. 11:47
    „akárkiis

    Pont ez volt fél évvel ezelőtt,mikor az Árkád tele volt szlovákkal. Még a kerekedők is azt mondták,jól meg az üzlet.

    A szlovák bevásárolt itt ruhát,tankolt is,mert jó volt az üzemanyagár az euróval együtt,itt mentek el moziba a Plazaban,és megzabáltak a Mekiben.

    A szociknak ez nem volt jó,ők minket szeretnek kizsákmányolni.”
  • 19. akárkiis 2010. április 15. 11:34
    „Én nem igazán értem ezt a logikát,szerintem sokkal több folyna be a kasszába ha csökkentenék az üzemanyagok árát,vagy az adóját.
    A magyarázat is tök egyszerű.
    Ha a határon túl olcsóbb az üzemanyag és nincs is messze vagyis megéri kimenni,akkor nyilván aki teheti ki is megy tankolni.
    Ha viszont itt csak annyival lenne olcsóbb a benzin mint mondjuk külföldön,akkor már a határhoz közel élők sem mennének ki tankolni,hisz ugyanannyi itt is,mint ott.
    De ha még olcsóbb lenne,mondjuk annyira,hogy a külföldinek érje meg idejönni tankolni,akkor máris más a helyzet.
    Ahogy a határhoz közelélők kimennek külföldre tankolni,ugyanúgy átjönne a külföldi is hozzánk ha nálunk olcsóbb a benzin.
    Magyarul a pénzét itt költené el nálunk.
    Ja,és nem utolsósorban sokan akik most inkább nem ülnek autóba,vagy kétszer is meggondolják hogy kocsival mennek-e,azok is bátrabban használnák az autójukat,tehát fogyna az üzemanyag.”
  • 18. Mankapunka 2010. április 15. 10:59
    „Csetneky

    Ők csak az Unió seggét nyalták,hogy hamarabb legyen eurónk.

    buxa Mikor megállít a rendőr és meglátja a kannát a kocsidban és tele is van,akkor szépen elfogja venni.

    Amúgy a szlovák import gumicsizmát nem érinti a magyar üzemanyagára,mert ennél a Zsiadaly vezetésű Waberer´s-nél,(napocskás kamion),nekik tankolási utasításuk van,hogy a határ előtt kell tankolniuk.

    Szerintetek a külföldi cuccok ára miért nem drágul????? CSak a hazai gyártású és szűllítású cuccok drágulnak.Nézzünk utána.

    Tescoban ez a sajtnak nem nevezett Pizza feltét,már hónapok óta ugyanannyiba kerül.”
  • 17. Csetneky 2010. április 15. 10:39
    „Az üzemanyag árának emelése mindenkit érint, mivel például a szállítási költségek növekedése miatt drágább lesz minden. Megköszönhetjük az mszp-nek a jövedéki adó és áfa emelést. Persze, értem én őket, ha nem emelnek, akkor nyilván kevesebb Nokiás doboz telt volna meg.”
  • 16. 01010 2010. április 15. 10:10
    „PErsze hogy magas.....
    A megsporolt Széndioxid kótát JOBB HASZONNAL ADJA EL A JELENLEGI KORMÁNY.....
    MERT CSAK AZ TANKOL ITTHON AKINEK MUSZÁLY, az meg mindenképp megveszi teljesen mindegy mennyibe fog kerülni :(”
35 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A PSZÁF kontra Star Finance

Visszavonta a Star Finance Pénzügyi Tanácsadó Kft engedélyét a PSZÁF. Tovább olvasom