Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Bemutatták Veszprém megye 100 legeredményesebb vállalatát

Az autóalkatrész gyártással foglalkozó Continental Magyarország Kft. Veszprém megye legnagyobb árbevételű vállalkozása, a cég 57,2 milliárd forintos nettó árbevétellel került a kedden bemutatott megyei Top 100-as lista élére; ezt veszprémi megyeházán tartott gazdasági fórumon hozták nyilvánosságra.
A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága, és a Napló szerkesztősége által létrehozott kiadvány listáján a második 44,9 milliárd forintos bevételével a pétfürdői Nitrogénművek Vegyipari Zrt., a harmadik 29,3 milliárd forintos nettó árbevétellel a szintén járműipari cég, a veszprémi Valeo Auto-Electric Kft.

A 2009-es gazdálkodási adatok alapján készült 100-as listára kerüléshez legalább 1,3 milliárd forint nettó árbevétel volt szükséges, a listához a társaságok 2008-2009. évi társaságiadó-bevallásainak adatait vették alapul. A kiadványból kiderül, hogy a Veszprém megyében működő cégek nettó árbevétele 11,7 százalékos csökkenést követően 922 milliárd forintot tett ki, a megye közép-dunántúli régión belüli súlya 13,7 százalékos. A megyében realizált összes nettó árbevétel 57,4 százaléka a Top 100-as kör adózóinál koncentrálódott, és az eredmény négytizedét a feldolgozóipar adta.

A tavalyi gazdasági visszaesés mértékét jól mutatja, hogy a Top 100-as cégek bevétele 12 százalékkal csökkent 2008-hoz képest. A listában az átlagos létszámot tekintve 24 nagyvállalkozás, 48 középvállalkozás és 21 kisvállalkozás található, a cégek átlagosan 21 ezer főt foglalkoztattak 2009-ben. A Top 100-as cégek kistérségenkénti megoszlását tekintve 38 veszprémi, 18 ajkai, 7-7 tapolcai és várpalotai, és 3 zirci vállalat található.

A közigazgatásban január 1-jétől fokozatosan megvalósuló egyablakos ügyintézéssel óriásit lépünk előre a gazdasági és vállalkozóbarát közigazgatás irányába - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a fórumon. Először a megyei jogú városokban vezetik ezt be, de folyamatosan bővül majd a hálózat – tette hozzá. Megjegyezte: ehhez óriási informatikai fejlesztés szükséges, de azt nem az adófizetők pénzéből, hanem uniós támogatásból tervezik kiépíteni.

Navracsics Tibor szerint az ügyfél, a vállalkozó egyetlen ablaknál többféle ügyét intézheti el, s a hosszú hivatali időtöltés helyett üzletet köthet, a cégével foglalkozhat.

A közigazgatás pedig támogatni tudja a gyors, egyszerűsített ügyintézéssel a gazdasági növekedést - mondta Navracsics Tibor, megjegyezve: ehhez stabilizálni kell a jogszabályalkotást is.
Mint mondta: jogi szempontból is kiszámíthatóvá kell tenni az üzleti környezetet, évközben például nem lehet adójogszabályt módosítani. A miniszterelnök-helyettes szerint az utóbbi nyolc évben ˝gyakorlatilag nem lehetett ugyanabban a jogszabályi környezetben befejezni egy évet, mint amilyenben elkezdődött."

Navracsics Tibor emlékeztetett arra: volt arra példa, hogy decemberben adócsökkentési programot fogadott el a parlament, majd azt júliusban „brutális adóemelés" követte. A miniszterelnök-helyettes szerint a pályázatok esetében valóságos „ipar telepedett rá" a jogszabályolvasásra, ugyanis a mai jogszabályokat egy átlagos műveltségű ember nem érti meg. Ha a közigazgatás széttöredezettségét, a jogi környezet áttekinthetetlenségét és instabilitását illetően változás következik be, akkor képes lesz a közigazgatás segíteni a gazdaság növekedését- fogalmazott Navracsics Tibor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

10 százalékkal esett vissza a benzinfogyasztás

A 95-ös benzinből 11,8 százalékkal fogyott kevesebb, míg a 98-asból 36,4 százalékkal vásároltak… Tovább olvasom