Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Banki elszámolás - Figyeljen! Mitől lehet rossz?

Gyakori az ügyfelek megtévesztése, ha egy hitelt átneveznek - állítja a Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesülete.
A bankok az elszámoló levelek jó részét még nem küldték ki. Még van idő átnézni a hitelszerződéseket. Téves az a felfogás, hogy nyugodtan üljünk és várjuk a bank levelét. Már most látszik, hogy a pénzintézet a saját szája íze szerint próbál meg elszámolni. A bank által közölt képleteket matematikailag bizonyára jól levezették, hiszen azt az MNB ellenőrzi. A rendesen fizetett hiteleknél valószínűleg nem lesz különösebb hiba. Mind elviekben, mind számszerűségben korrekt elszámolást fognak kapni az ügyfelek. Legalább is, aszerint ahogy a törvény azt leírja - olvasható Kovács László, a Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület főtitkárának közleményében.

A tájékoztató kitér arra, hogy

nem árt figyelemmel kísérni azokat a szerződéseket, ahol a futamidő alatt valamilyen törés következett be. Szerződésmódosítás, fizetési könnyítés, tőkésítés, újrastrukturálás, a törlesztési ütemben történő változtatás. Ezek több esetben lehetnek aggályosak.

Ezeket a módosításokat a bank elsősorban a saját érdekei alapján módosította és a törlesztési ütemezést esetleg megváltoztatta. Sok esetben a változások nem az ügyfél érdekei alapján történtek.

Az annuitásos törlesztési ütemezés megváltoztatása, vagy bizonyos tételek máshová sorolása már is erősen torzíthatja az elszámolás végeredményét. Ezeket a kifogásokat a pénzintézet részére az elszámolás után rendelkezésre álló 1 hónapos határidőn belül a pénzintézet felé jelezni kell.

A tisztázatlanul elkönyvelt tételekre mindenképpen magyarázatot kell kérni. Az elmaradt tartozások tőkésítésénél a már egyszer késedelmi kamatokkal megterhelt összegekre újabb késedelmi kamatokat számolhatnak fel. Az új törlesztő táblázat esetében gyakori, hogy az nem az eredetinek a folytatása, hanem felborul a tőke és a kamat fizetésének az aránya. Ugyanez megtörténhetett hitelszerződések indokolatlan összevonása esetén is.

Gyakori az ügyfelek megtévesztése abban az esetben is, ha egy hitelt átneveznek, a hitelcélt megváltoztatják valamilyen általában csak a bank számára elfogadható indokkal, ez is aránytalanul nehéz helyzetbe hozhatja az ügyfeleket. Ilyen esetekben helyes, ha az elszámolás alapjait vitatjuk. Az elszámoltató levél elfogadásával elismerjük a tartozás mértékét, tehát ha most nem vitatjuk, akkor a későbbiekben már kevésbé lesz erre lehetőség. A szerintünk hibás elszámolásokat mindenképpen vigyük a Pénzügyi Békéltető Testület elé. Az alaposan átnézett hitelszerződés további visszatérítési lehetőségeket eredményezhet. A hitelszerződések több ponton is tisztességtelenek lehettek, nem csak azokban, amelyek a mostani elszámolás alapját képezik.

A tisztességtelen szerződésmódosítások is legalább akkora károkat okozhattak az ügyfeleknek. Ezek jórészt nem jogi kérdések, hanem elszámolási problémák. Nem árt résen lenni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nehéz ipar: átalakítja az európai acélpiacokat az ukrán válság

A nyugat-európai acélművek profitálnak az orosz-ukrán viszony miatt jelentősen visszaeső ukrán acélexportból. Tovább olvasom