Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Az MKB kivonul Romániából

AZ MKB Bank kivonul a romániai bankpiacról, miután a magyar pénzintézet úgy döntött, hogy 2013-ig eladja romániai leánybankját, az MKB Romexterrát - írta kedden a Ziarul Financiar című napilap.

A román gazdasági-pénzügyi napilap szerint a Bayern LB németországi tartományi bank többségi tulajdonában lévő MKB hivatalosan is elfogadta a román piacról való kivonulás stratégiáját. A magyar banknak a tavalyi évre vonatkozó egyik jelentése a román leánybank eladási értékét 2,4 milliárd forintra (9 millió euróra) becsüli, miután az MKB Romexterra várhatóan 2011-ben és 2012-ben is veszteségesen működik majd.

A román lap szerint az MKB Romexterra 17,8 milliárd forint veszteséggel zárta a tavalyi évet a magyar számviteli szabályok szerint. A kamatok után származó jövedelme 9,3 milliárd forintra csökkent, ami 43 százalékkal kevesebb, mint a 2009-ben regisztrált hasonló adat, és a kezelési költségek is megfeleződtek, 1,5 milliárd forintra csökkentek 2010-ben.

A román lap szerint a banknak 2009-ben körülbelül 9,5 millió euró vesztesége volt, 2008-ban pedig ennek értéke elérte a mintegy 20 millió eurót.

Az MKB Bank 2006-ban vásárolta meg a Romexterrát, amikor a román hitelpiac még lendületben volt. Romániát 2009-ben erőteljesen sújtotta a gazdasági válság, azóta a hitelezés szinte teljes mértékben leállt, és a bankoknak komoly gondot okoz a hitelrészleteiket fizetni képtelen ügyfelek tartozásainak a behajtása.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb kormánycsomag? - Fájni fog a munkavállalóknak

A bürokráciacsökkentés jegyében jövőre azzal kell számolniuk a munkavállalóknak, hogy a cégük… Tovább olvasom