Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Az idén átlépi a 600 ezret a Szlovákiában gyártott autók száma

A Szlovákiában gyártott autók száma az idén, előzetes becslések szerint, meghaladja a 600 ezret. Az európai autógyártó-nagyhatalomnak számító Szlovákiában ez új éves rekord lesz.

A szlovák autóipari szövetség elnöke a pozsonyi Pravdának nyilatkozva elmondta: az eddigi rekordot 2008-ban állította fel a szlovák autógyártás, 576 ezer járművel.

2009-ben 463 ezerre csökkent a termelés, a válság okozta hanyatló kereslet nyomán, majd tavaly már ismét 557 ezerre nőtt. Az idei évi növekedést 13 százalékra várják a szakértők, és ezzel túlléphető a 600 ezer autós határ.

Jozef Uhrik szerint azonban a járműszám erős növekedése nem vezet az autóipari foglalkoztatottság emelkedéséhez a jelenlegi 68 ezerhez képest.

Mivel a válság idején nőtt a termelékenység, most ezt a hatékonysági szintet megtartva a nagyobb járműmennyiség előállításához sem lesz szükség több dolgozóra.

Szlovákiában három autógyártó működik: a Volkswagen pozsonyi üzemében 1991 óta folyik a termelés, 2006-ban a francia PSA Peugeot Citroen kezdte meg az autógyártást Nagyszombaton (Trnava), és még ugyanebben az évben a koreai Kia Motors zsolnai (Zilina) üzemében indult meg a gyártás.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fizetések iskolai végzettség szerint: Ön mennyit visz haza?

Az alapfokú végzettséggel rendelkezők bruttó átlagos jövedelme 130 ezer forint, főiskolai diplomával… Tovább olvasom