Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Az APEH elnök is a fideszes célkeresztben

A nemzetgazdasági miniszter azonnali hatállyal vizsgálatot indított az APEH elnökével szemben.

A nemzetgazdasági miniszter azonnali hatállyal vizsgálatot indított az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökével szemben, hogy kiderüljön: az APEH elnöke jogszerűen állíttatta-e le a Malév köztartozásának behajtását 2008-ban - közölte a tárca az MTI-vel pénteken.

Matolcsy György a vizsgálatot egy héten belül le kívánja zárni.
Lapértesülés szerint a légitársaság 2008-ban 1,17 milliárd forint járulékkal tartozott a magyar államnak, amelyet még abban az évben október 13-ig be kellett volna fizetnie. Az összeg azonban nem érkezett meg az adóhivatalhoz, ezért az megindította a végrehajtást.

Szintén lapinformáció szerint az összeg azért nem folyt be az államkasszába, mert Szikora János, a szervezet elnöke, egy elnöki levélben arra adott utasítást, hogy további intézkedésig vonják vissza a Malévval szembeni végrehajtást - olvasható a közleményben.

Olvasóink írták

  • 6. máris 2010. június 21. 09:45
    „AZ ILYEN EMBEREK NEM APEH--osnak VALÓK!!!”
  • 5. győrinagyi 2010. június 19. 19:49
    „Mint már a későbbi híradásokból kiderült, CSAK fizetési halasztást engedélyezett Szikora úr a MALÉV-nek! Ejnye-bejnye! milyen írás az, hogy legfeljebb megszűnik a NEMZETI légitársaság! Egy NEMZETI hogy szűnhetne meg??? Ilyet csak a komcsik mondanak/írnak!!!!!”
  • 4. zeta62 2010. június 19. 11:56
    „Ne csodálkozzatok! Ez nem más, mint a 98-as egész pályás letámadás frissített változata. Csak most nem mondják ki...”
  • 3. adalfold 2010. június 19. 10:26
    „CSAK NEM ADÓT CSALT AZ APEH ELNÖK?????????????????,,

    :D:D:D:D:D:D:D
    abszurdisztán, magyarisztán, orbánia”
  • 2. makacs 2010. június 18. 14:52
    „Erre azt mondom, ha jogos, nem csak lapátra, de sittre is vele. Annyit ökölnek ezzel a Malévvel is. Ha nem lehet nyereségessé tenni, roló le. Nem ez lenne az első és nem is a második nemzeti légitársaság ami becsődölne. Lesz helyette más, annyi szent.”
  • 1. Csetneky 2010. június 18. 10:57
    „Vajon az 1.17 milliárdból mennyit jutott a jó Szikorának?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áprilisban élénkült az ipar - Elemzés: jún. 8-14.

A KSH részletes adatai szerint márciushoz képest (kiigazításokkal) 1,1%-kal nőtt a hazai ipari… Tovább olvasom