Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Az adósságválság már Franciaországot is fenyegeti

Az eurózóna válságának hirtelen felgyorsulása óta a piacok elkezdtek szelektálni a jó és rossz adósságok között, s Franciaország egyre inkább a rosszak közé csúszik át
Az eurózóna válságának hirtelen felgyorsulása óta a piacok elkezdtek szelektálni a jó és rossz adósságok között, s Franciaország egyre inkább a rosszak közé csúszik át - figyelmeztetett pénteken a Le Monde című napilap. Erre utal a tízéves lejáratú német és francia kormánykötvények hozama közötti történelmi rekordot döntő különbség is.

A pénteki francia sajtó szerint egyértelmű, hogy Olaszország és Görögország után Franciaország került a fenyegetések középpontjába. Az Európai Bizottság ugyanis csütörtökön jelezte, hogy az újabb megszorító csomag - amelyet hétfőn jelentettek be Párizsban - nem lesz elegendő ahhoz, hogy Franciaország teljesítse a 2013-as kötelezettségvállalását, azaz hogy három százalékra levigye a GDP-arányos költségvetési hiányt.

"A legjobb az lenne, ha Franciaország mielőbb további intézkedéseket jelentene be, amelyek révén tartani tudja a 2013-ra ígért deficitcélt" - fogalmazott egyértelműen Olli Rehn pénzügyi biztos az Európai Bizottság átfogó előrejelzéséről tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Az Európai Bizottság ugyanis úgy látja, hogy az eurózóna második legjelentősebb országának GDP-arányos államháztartási hiánya a párizsi kormány által bejelentett intézkedések alapján még 2013-ban is legalább 5,1 százalék lesz. Az államadósság pedig növekedni fog, s két év múlva eléri a GDP 92 százalékát.

A brüsszeli figyelmeztetés azt követően hangzott el, hogy Francois Fillon kormányfő saját szavai szerint az 1945 utáni egyik legszigorúbb költségvetést jelentette be hétfőn: a 2012-re már augusztusban előirányzott 12 milliárd eurós megtakarításon felül a kormány a jövő évre további 7 milliárd eurós megtakarítást tervez, 2013-ra pedig 11,3 milliárd eurós intézkedéscsomagot vázolt fel.

"A francia költségvetés, amely a deficitet illetően eddig is a határvonalon táncolt, mostantól veszélynek számít" - kommentálta az uniós üzenetet Philippe Dessertine közgazdász a France 2 közszolgálati televízió híradójában. Hozzátette: "Franciaország valódi gondot jelent mostantól az eurózóna valamennyi országa számára".

Ezzel magyarázható, hogy a hetek óta tartó növekedés után az adósságpiacon újabb történelmi rekordot döntött, 170 bázispont fölé emelkedett az irányadónak tekintett, tízéves lejáratú német és francia kormánykötvények hozama közötti különbség, vagyis ennyivel került többe a francia államadósság finanszírozása, mint a németé. A francia államkötvények szeptemberben még 2,45 százalékos hozama jelenleg 3,37 százalékon áll. Ezt konkrétan azt jelenti, hogy a francia állam évente 2,3 milliárd euróval több kamatot fizet az adóssága után, amely jelenleg 1.645 milliárd euró.

A francia kormány egyébként jövőre egy százalékos növekedéssel számol, miközben az Európai Bizottság úgy véli, hogy 2012-ben a gazdasági fejlődés nem lesz nagyobb 0,6 százaléknál, amerikai elemzők pedig 0,6 százalékos visszaesést jeleznek előre. A francia bankokban felhalmozott görög és olasz adósság is erősíti a félelmeket, ez a hitelállomány Görögország esetében 6,1 milliárd, Olaszország esetében pedig 31 milliárd euró.

A francia köztelevízió brüsszeli tudósítása szerint ezek után az Európai Bizottság nem tett mást, mint elismerte és hivatalossá tette a piacok félelmét, amely egybevág azzal, amit a nagy hitelminősítők is jeleznek hetek óta. "Brüsszel egyszerűen azt teszi, amit tennie kell: nyomást gyakorol Párizsra" - hangsúlyozta a France2.

Valérie Pécresse költségvetési- és Francois Baroin pénzügyminiszter a csütörtök esti híradók vendégeként arról beszélt, hogy egyáltalán nincs ok pánikra. Pénteken pedig közös közleményt adta ki arról, hogy Franciaország fogja tudni tartani kötelezettségvállalását, s 2013-ban 3 százalékos lesz a hiány, 2016-ra pedig egyensúlyba kerül a költségbevetés, miután a kormány "teljesen eltökélt" ebben a tekintetben. A költségvetési miniszter hétfőn kizárta, hogy egy harmadik megszorító csomag is elképzelhető.

A francia tömegtájékoztatási eszközök kommentárjai szerint más körülmények között észrevétlen maradt volna az, hogy a Standard Ú Poor,s csütörtök délután tévedésből arról adott ki közleményt, hogy leminősítette Franciaország szuverén adósi osztályzatát. A hitelminősítő később technikai hibára hivatkozott és nyomatékosan hangsúlyozta: változatlanul AAA minősítést tart érvényben a francia kormánykötvény-adósságra, stabil kilátással, vagyis nem készül Franciaország leminősítésére.

Annak ellenére, hogy a francia kormány az ügyben vizsgálatot rendelt el, az Európai Bizottság pedig "súlyosnak" minősítette az "incidenst", vezető francia közgazdászok és ellenzéki politikusok szerint már nem az a kérdés, hogy le fogják-e minősíteni Franciaországot, hanem az, hogy mikor. "Ne ringassuk magunkat illúziókba, a piacokon a francia államadósság már nem AAA" - vélte Jacques Attali, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank volt elnöke. Valérie Pécresse költségvetési miniszter szerint azonban "az ilyen jellegű megszólalások azért felelőtlenek, mert nem igazak". "Mindent megteszünk azért, hogy megőrizzük a tripla A-t" - hangsúlyozta a miniszter.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új telephelyet épít a Matusz-Vad Győrben

Több mint 700 millió forintból elsőként több száz négyzetméteres hűtőház készül. Tovább olvasom