Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Átláthatóvá válnak a gyógyszeripari szponzorációk

A magyar orvosok átlagosan 75 százaléka várhatóan hozzájárul majd ahhoz, hogy 2016-ban nyilvánossá váljon, melyik gyógyszercégtől milyen összegű támogatást kapott egy-egy kongresszusi részvételéhez.
A gyógyszeripari támogatásokat, beleértve az orvosoknak személyesen nyújtott konferenciatámogatást, az orvosi vállalkozásoknak tanácsadásra, vagy tréningre kifizetett összegeket, illetve a klinikai vizsgálatokra költött összegeket az Európai Gyógyszergyártók és Egyesületek Szövetsége Transzparencia Kódexe alapján kell a nyilvánosság számára megismerhetővé tenni.

A költések nagyobbik részét összesítetten teszik majd közzé legkésőbb a jövő év közepéig a cégek saját honlapjukon, míg a konferencia-részvételekre vonatkozó költéseknél az orvosok neve is szerepel majd, ha hozzájárulnak ehhez. A szabályozás kiterjed mind a közvetlen, mind a közvetett kifizetésekre a vállalati szponzorációk, a képzések és konferenciák, valamint a konzultációk és egyéb szolgáltatások terültén.

Magyarországon évente több mint 2 milliárd forintot fordít a gyógyszeripar szakmai rendezvények támogatására, az orvostechnikai cégekkel együtt pedig tavaly már csaknem 4 milliárdot tett ki ez a támogatás - olvasható a Világgazdaság szerdai számában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagyot ugrott az üzemanyagok ára

Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 370-371 forintra, míg a gázolajé 373-374 forintra… Tovább olvasom