Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

A várt alatt, de így is magas az államháztartási hiány

A PM előzetes gyorstájékoztatója szerint az államháztartás 246 milliárd forint hiánnyal zárta a június hónapot (helyi önkormányzatok nélkül, pénzforgalmi szemléletben). Elemzés: július 7-13.

Az adat mintegy 30 milliárd forinttal kedvezőbb a minisztérium korábbi prognózisánál.

A központi költségvetés júniusi hiánya 216,5 milliárd, a tb alapoké 26,2 milliárd, míg az elkülönített állami pénzalapoké 3,2 milliárd forint volt. Az első félévi összesített deficit 814,6 milliárd forint, amely az éves előirányzat 82,4%-a, az idei (egész évi) becsült GDP-hez viszonyítva pedig 3,1%.

A Buda-Cash részletes heti elemzése (júl. 7-13.) >>

Bár a havi adat jobb lett a vártnál, láthatóan elszaladt az első félévben a költségvetés, így az éves cél (GDParányosan 3,9%-os hiány) teljesítéséhez komoly javulás kellene a második félévben. Ehhez a jelentős szezonális hatásokon túl hozzájárulhatnak a meghozott megszorító intézkedések, de könnyen lehet, hogy további szigorító intézkedésekre is szükség lesz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erősödött kissé a forint

Kissé erősödött a forint: az eurót 275,15 forinton jegyezték kedden reggel negyed kilenckor a… Tovább olvasom